0:00 családi háttér, gyermekkor, édesapja kikerült az orosz frontra, ahol életét vesztette, sosem látta az édesapját, így édesanyja egyedül nevelte 3:33 gyerekként besegítettek a mezőgazdasági munkákba 4:00 1950-ben kezdődtek a kitelepítések, egészen 1952-ig tartott, őket 1952 júniusában telepítették ki, felidézi ezt a napot, egy órájuk volt arra, hogy amit elvisznek, összeszedjék 7:23 bevagonírozták őket, elszállították őket, Ebesre internálták őket a Hortobágyra 11:06 egy tanyán egy istállóban szállásolták el az internáltakat, tisztálkodni nem tudtak, egy gémeskút állt a rendelkezdésükre 13:47 mezőgazdasági munkákra fogták őket, központi étkeztetés volt, de a minősége az átlagnál is rosszabb volt 17:43 ősz végén hazakerül, de betegen, végül felépült, a szüleit 1953-ban engedték haza, de csak Zalaegerszeg mellé egy pincébe költöztek, 1956-ig laktak ott, akkor visszaszerezték a lakást, de kifosztva, minden faanyagot eltüzeltek belőle időközben 20:45 nevelőapja az erdészetnél tudott elhelyezkedni, ő ipari tanulónak ment, asztalosnak tanult 22:30 mesél a későbbi családi eseményekről és a vállalkozásáról 27:00 háborús emlékeit idézi fel, bolgár katonák foglalták el a falujukat, de azokról nincs negatív emléke 29:26 a jugoszláv határ el volt aknásítva, katonaként a határőrökhöz műszaki alakulathoz került, ezért sokat tudott a jugoszláv határzárról, de ezt a szakaszt később fölszedték 35:00 1956-ban megalakult a helyi nemzetőrség

1923 augusztus 30-án született Biharugrán(0:45). Bár jó tanuló volt, az édesapja nem engedte tanulni, mert kellett neki a sagítség a ház körüli munkákban(1:04).17 és fél éves korában házasodott össze az akkor 25 éves férjével(1:44). Férje részt vett az erdélyi bevonuláskon, de utána újra behívták az orosz frontra(2:10). Nem lehet tudni, hogy először orosz vagy román fogságba esett de utána Besszarábiába szállították(3:02). 16 biharugrai társaival együtt raboskodott, hazatértek, de a rabságban szerzett sebek miatt végül mindannyian odavesztek, közben a házuk egy tankcsata miatt teljesen leégett(4:02). Ekkor nem voltak otthon, mert egy szomszéd településre menekültek az orosz csapatok elől, de végülis hazamentek, ekkor vették észre, hogy leégett a házuk(5:55). 1945 őszén Cser Róza megbetegedett, de nem nagyon volt orvos, gyógyszer szinte semmi sem volt(8:01). A férje fogságban lelt haláláról nem beszélhetett senkinek, mert a kommunisták azt mondták erre, hogy"Miért vonult be katonának?"(9:13). Tekintet nélkül a szörnyű körülményekre az oroszok elvitték az állatokat és azokat Szovjetunió felé terelték(10:34). A helyi kastélyt a háború végén a megszálló oroszok és románok teljesen kifosztották. Így végül a kúriát végleg lebontották (12:43). A ház újraépítésekor a falu népe rendkívül együttérzően segítette a munkát, amivel csak tudta(15:46). A viszonylagos rend csak 1948-ra állt helyre, addig az állam szinte semmennyire sem tudott segítséget nyújtani a rászorulóknak(17:15). A család saját búzájára is őrlési engedélyt kellett kérni, ha lisztre volt szükségük(18:22). Bár nem volták kommunisták, de mégis alkalmazkodniuk kellett a rendszerhez, hiszen másképp nem tudták volna felépíteni a házukat(21:11). Örültek, hogy vége lett a háborúnak, mert azt remélték, hogy a férfiak hazajönnek(22:30). A házból gabonát és párnákat loptak az oroszok mögött érkező román katonák. Valamint állandó félelemben tartották a falusi lakosságot, főleg a nőket(23:45).A román katonák elől többször is bujdosni kényszerültek(26:12).

Az interjúalany beszél családjáról, gyermekkoráról, valamint arról, hogyan kellett 1919-ben elhagyniuk a Felvidéket (0:24). Rátér iskolaéveire, arra, hogy miként nevelkedett fel katonák között, s ez miként hatott későbbi hivatására (4:58). Szól katonai kiképzéséről a Ludovika Akadémián (07:28), majd II. világháborús emlékeit eleveníti fel, a kárpátaljai bevonulást és a délvidéki harcokat, az otthoni ház lebombázását és a család elmenekülését, valamint sebesülését és fogságba esését (7:28). Beszél megérkezésükről az Urálba, a bevagonírozás körülményeiről, az ellátásról (14:14), valamint a járványokról és saját megbetegedéséről (16:45) . Elbeszéli, hogyan faggatták az NKVD-sek katonai múltjáról (21:00), majd azthogy a különböző hazaszállítási transzportokból mindig kihagyták, és hogy más táborba helyezték (23:11). Sőt, végül koholt vádak alapján börtönbe vetették és 25 év GULAG-ra ítélték (27:34), így került a sztálingrádi téglagyárba (31:13). Beszél az ottani munkakörülményekről, a 100 fokos párában való munkáról (32:38), majd arról szól, miként került vissza az Urál környékére, majd végül szállították haza Magyarországra (35:48). Végül feleleveníti visszatérését Magyarországra, azt, hogy az ávósok vették át a határon, és még itthon is börtönbe vetették egy évre. 1956 október 8-án szabadult, s végre elvehette menyasszonyát, aki tizenkét évig várt rá (37:38).