A riportalany beszél Diósgyőrben töltött gyermekkoráról, a zene iránt kialakuló érdeklődéséről (5:40). A gimnázium után a Zeneakadémiára került (7:54-ig). Zalaegerszeg kapott zenetanári munkát 1954-ben, ahonnan a helyi politikával való szembekerülése miatt 1956-ban tért vissza a fővárosba (11:10). A Magyar Rádió Zeneiskolájában kezdett tanítani, majd Antal György, a pécsi konzervatórium igazgatója Pécsre hívta oktatni (12:10-ig). Beszél a helyi zenei életről az 1950-es évek végén (18:10). Felidézi a gyermekkori életkörülményeit (21:50-ig). A II. világháború végén a családot Sopronig menekítették, hazatérve az édesapját internálták (26:40-ig). Az 1956-os forradalom kitörését a Magyar Rádióban élte meg. Szól a forradalom napjai alatt átélt élményeiről (30:46-ig). Beszél az 1960-as évek pécsi kulturális életéről (32:26-ig). 1973-ban az Országos Filharmónia szólistája lett, lehetőséget kapott arra, hogy külföldön is fellépjen (39:35-ig). Végezetül elmondja, hogy jelenleg is aktív egyetemi zongoratanár.

Az interjúalany beszél férje hadifogságba eséséről (0:38), a szovjet katonáktól való félelemről (1:44), a bolgár katonákról (7:06), a háborús hétköznapokról (7:50), a háború utáni nehézségekről, a gabona kötelező beszolgáltatásáról (8:05), a kulákcsaládokról (10:50), a békekölcsönről (12:06), az erőszakos téeszesítésről (13:35), érinti az 1956-os eseményeket (20:10), a TSZ-ek működéséről és a háború utáni magyarországi pártstruktúráról (22:27).

Az interjúalany 1924-ben született Debrecenben. Jómódú családba született, így a kommunista hatalomárvétel után osztályidegennek nyilvánították, fia ezért nem mehetett egyetemre. Visszaemlékezik diákéveire, a középiskolát is elvégezte. A gazdasági világválság az interjúalany családjának anyagi helyzetére is rossz hatással volt. Földön dolgozó munkásaikat csak nehezen tudták kifizetni. (05:20) Beszél a II. világháborúról. A német megszállás után lett különösen nehéz a helyzet a rekvirálások miatt. A szükséges árucikkeket csak feketén lehetett beszerezni. Az iparban dolgozott, jól keresett, de nem tudta elkölteni. (08:24) 1944. március 19-e után bezárták az iskolákat, színházakat. Utána elkezdődtek a bombázások. A légiriadók idegileg is kikészítették a lakosokat. Rengeteg vasúti szerelvény érkezett a keleti frontról sebesültekkel megrakva. Megemlíti az 1944. október 15-i Horthy rádióbeszédet, de tévesen emlékszik annak tartalmára, nem a leventéket hívták be szolgálatra, hanem ekkor zajlott a kiugrási kísérlet. (13:04) Elmondja, hogyan sikerült az oroszoknak sokszori próbálkozásra megszállniuk Debrecent. A szovjet katonák többsége részeg volt és sok volt közöttük az ázsiai. Sok nőt megerőszakoltak, még az idősebbek közül is. Beszél arról, hogy a bombázások következtében melyik épületek semmisültek meg. A lakosoknak sokszor egész nap az óvóhelyen kellett tartózkodniUK, számos esetben a katonák tisztították meg a kijáratokat a törmelékektől. (33:30) A lakosok nagy része a Dunántúlra próbált menekülni, akár gyalog is, mert féltek a bombázásoktól és remélték, hogy a Vörös Hadsereg megáll a Tiszánál vagy a Dunánál. Az orosz bombák kisebbek, de hangosbbak voltak, mint az amerikaiak. (35:06) Debrecen ostroma 1944 szeptemberében kezdődött. Amikor a németek már tudták, hogy nem tarthatják tovább a várost, felgyújtották az élelmiszerkészletek nagy részét, nehogy az oroszok megkaparintsák, de ezzel a civil lakosságot hozták még rosszabb helyzetbe. (36:10) A háború után nem rendeződtek a viszonyok. A jegyrendszer miatt a lakosság nyomorgott. Sokakat internáltak, a "csőcselék" elvette a tehetősebektől a lakásukat, vagyonukat. (39:02) Mivel az interjúalany családja a jómódúak közé tartozott, féltek, hogy őket is internálják, de végül szerencsésen megúszták. Elmondja, hogy a család barátaitól informálódtak a Hortobágyra internáltak helyzetéről. A család nehéz helyzetbe került azért is, mivel az egyik rokon nyugatra disszidált. Szinte senkit sem vettek fel az egyetemre, jó munkahelyekre "osztályidegenség" miatt. (45:18)