Az interjúalany beszél arról, hogyan kezdte érdekelni a kiskunfélegyházi zsidók sorsa (0:06), milyen volt a helyi zsidók helyzete az 1930-as években, beszél a neológ és az ortodox zsidók közötti különbségekről (2:47), arról, hogy a ’30-as években nem volt jelentős az antiszemitizmus, és a helyi zsidók nem voltak túl gazdagok (8:22). Mesél Kun Lea (az interjúalany kapcsolatba lépett két- korábban Kiskunfélegyházán élő- zsidó hölggyel, Kun Leával és Rothman Lenkével) családjának helyzetéről (10:15). Mesél arról, hogy 1938-ban Endre László barátja, Rozsnyay Béla lett a polgármester, majd nemsokára Kamenyec-Podolszkijba deportáltak egy családot (16:21). Beszámol a zsidókkal szembeni intézkedésekről (22:45), a német megszállásról, és annak következményeiről (24:57), a zsidók gettósításáról, a gettóbeli körülményekről (28:45), a gettó felszámolásáról, az emberek részvétlenségéről (36:08), Endre László antiszemitizmusának forrásáról, a Kiskunfélegyházára gyakorolt hatásáról (40:34).Beszél arról, hogy először Kecskemétre vitték a gettó felszámolása után a zsidókat, majd Auschwitzba (43:05), ahol az amerikaiak szabadították fel őket, de innentől a két lány sorsa kettévált, Rothman Lenke híres svédországi művész lett (48:38), Kun Lea pedig hazatért Budapestre, majd Izraelbe emigrált (50:49).

Az interjúalany beszél II. világháborús katonaemlékeiről, illetve a Don-kanyar közelében teljesített frontszolgálatáról. Elmondja, hogy hogyan vonultak át az oroszok a tanyájukon, és hogyan úszta meg, hogy ne telepítsék ki őt is a vidék többi svábjával együtt. Végül elmeséli, hogy hogyan szállította el az ÁVÓ kényszervallatásra, és milyen módon sikerült megmenekülnie ez elől. 0:16--gyermekkora, származása, miért nem telpítik ki ; 1:20--hogyan telepítették ki a II. világháború után a rokonságát, hogyan sikerült neki és családjának megúsznia a kitelepítést, hogyan kezdenek új életet, miután mindenükből kifogatták őket; 3:35--katonaévei a II. világháború alatt, frontszolgálata a Don-kanyar közelében; 10:20--hogyan alakítottak belőlük új alakulatot, hogyan szenved sérülést egy ütközetben, hogyan jutott haza; 18:36--hogyan élték meg a tanyájukon az oroszok átvonulását, hogyan lett az apja az oroszok tolmácsa; 24:25--hogy szállítják el a falu svábjait málenkij robotra, a svábok kitelepítése; 20:10--mit ettek a fronton, milyen volt a katonaság, hogyan lett zászlóírnok; 35:40--milyen volt a visszavonulás a frontról; 37:38--hogyan vitte el az ÁVÓ és hogyan úszta meg a kínvallatásokat

A Magas Tátrában született, gyermekkora szép volt, tanulni nagyon szeretett. Erről beszél(0:35). 1944 augusztusáig nem nagyon éreztek semmit a háborúból. A Szepességben élő németek nem tettek egymás között különbséget, emiatt "cipszernek" nevezték ki magukat. Az interjúalany a cipszerségről mesél(2:36). A szepességiek Trianon után Csehszlovákiához került, a (cseh)szlovák mindennapokat ismerhetjük meg. Elemeséli, hogyan települtek át a helyi magyarok nagyrésze Magyarországra(5:55).A második világháború után sokkal nehezebb volt megmaradni magyarnak, mint az első világháború után. Az interjúalany a lakosságcserékről és a deportálásokról mesél - személyes élményei alapján(8:21). A családja 1945 januárjában kerültek Drezdába és környékére. Az interjúalany a drezdai életről és körülményeiről beszél(11:04).Elérkezett 1945 január 13.-a (a drezdai bombázás napja), ezt a napot és magát a bombázás menetét meséli el a lehető legnagyobb részletességgel(12:08). A bombázás után továbbáltak és egy kisvárosban kaptak szállást, az interjúalany ott be is írtakozott egy gimnáziumba. A család örült, hogy véget ért a háború, de koldusszegények lettek(26:00).Édesapját elfogta a honvágy, haza szeretett volna menni(27:39).Az interjúalany a hazakerülésükkel kapcsoltaban Németország felosztásáról, "hadifogságról" is beszél. Egy civil fogolytáborba került, ezt a frankfurti tábort is bemutatja(28:24). Majd bevagonírozták őket és egy Ausztrián, Magyarországon át Romániába tartó vonatra tették fel őket. Az utazást részletesen elmeséli(30:46).Komáromnál kiszálltak a vonatból, és a komáromi börtönbe kerültek, itt kivizsgálták őket és tovább szállították a családot Budapestre(32:32).1945 augusztusában Miskolcra érkeztek, itt egy lakást kaptak. Az interjúalany elmeséli a kezdeti időket, amikor még óriási nehézséget jelentett, hogy nem tudott magyarul(33:44). Az interjúalanyt már ekkor megkülönböztetés érte származása miatt, de nem törte meg, sőt megerősítette. Kitűnővel érettsigezett és egy idegennyelvű fősikolán tanult tovább(36:33).Kuszmann Károlyné végül pedig arról beszél, hogyan dolgozta fel ezt a rengeteg sérelmet, borzalmas élményt(37:21).