Dr. Basa Antal beszél háborús születéséről, édesapja haláláról a világháború végén (0:38), valamint tanulmányairól, az oktatás jellegéről az ötvenes években (2:40), a mezőgazdaság szocialista átalakításáról (7:25), az 1956-os forradalomról (11:38), az aszódi gimnáziumról és a hittan megszüntetéséről (13:40), illetve a pályaválasztás nehézségeiről a Kádár-rendszerben (19:22). A rendszerváltoztatásról, az 1990-es képviselő-, majd önkormányzati választásokról hangsúlyosan szól (27:15). 1990 óta tartó polgármesteri tevékenységét is összefoglalja. Szól a legfontosabb beruházásokról, az iskola újraalapításáról és a forráshiány leküzdéséről (27:15). Végül az orvosi hivatásnak és Galgahévíz polgármesteri hivatalának összeegyeztethetőségéről szól (38:12).

Szlovák ajkú alföldi családban, 1928-ban született interjúalany egyik első élménye az orosz katonák elszállásolása, akikkel szót tudott érteni. A háború utáni tanyavilágban parasztprédikátorok tartotta házi istentiszteleteken jutott hitre és lett elkötelezett pünkösdi hívővé. Gyülekezetük mindennapi életéről, szokásaikról beszél, majd arról, miért költöztek Budapestre, ahol – immár több, mint két évtizede- rátaláltak a Hit Gyülekezetére, ahol érzése szerint feleségével igazi otthonra talált. 0:00 családi háttér, gyermekkor, 1944-ben a szülei bemenekültek a városba, ő pedig 16 évesen egyedül maradt a tanyán, ezért tudott kommunikálni azt oroszokkal 5:32 felidézi a megtérését 16:32 visszaemlékezik a korabeli keresztény ifjúsági életre a környezetében 20:23 úgy döntöttek, hogy felköltöznek Budapestre, ott csatlakoztak a Hit Gyülekezetéhez 29:06 felidézi a padlássöpréseket, amelyek a Kádár-rendszerre megszűntek 31:04 a Kádár-rendszerben volt az ÁEH, aki nem lépett be oda egyházként, azokat üldözték

Az interjúalany beszél családjáról, tanulóéveiről (1:20), valamint arról, hogy jegyző édesapját üldözték a nyilasok, bújdosnia kellett (3:58). Szól arról, hogy az ott maradt kisnyilasok megalapították a kommunista pártot, így tovább folytatódott édesapja üldöztetése. Bár a népbíróság felmentette, az egészsége ráment az üldöztetésre, nem kapott érte nyugdíjat, és a lakását is elvették (6:35). Szól arról, hogy a megszálló orosz katonák elvették édesapja zsebóráját (11:05), majd arról, hogy édeasnyja rokonai meghaltak a Don-kanyarban (12:50). Szól a zsidók gettóba tömörítéséről és elhurcolásáról (13:12), majd a református kollégium államosításáról, a változásokról, a tandíj eltörléséről és a tanári kar megváltozásáról, valamint a sportéletről (16:10). Szól arról, hogy osztályidegennek számított "népnyúzó jegyző" édesapja miatt, a felvételijét pedig elvágta a párttitkár (28:05). Egy állami gazdaságnál helyezkedett el, ahová katonai szolgálata után nem akarták visszavenni (30:25). Elmeséli, hogy egyszer nem fogadták el az aratási jelentését, mert nem írt bele hazug adatokat a túlteljesítésről (31:58). Szól katonai szolgálatáról, ami épp 1956 október végén ért volna véget, és ahol rádiósként teljesített szolgálatot (36:45). Beszél arról, hogy nem örültek az 1956-os forradalomnak, mert nem szerelhettek le, hanem készültségbe álltak (38:45), valamint arról, hogy el voltak készülve Zalaegerszeg megvédésére, de a szovjet túlerő miatt megadták magukat (41:45). Az ezredparancsnok "árulása" miatt a lakosság megvetette a katonákat (44:35). Visszatért a civil életbe, a textilgyárban helyezkedett el és esti iskolában érettségizett (47:08). Végül arról szól, hogy miként állt ellen a pártba való belépésnek, miként lett üzemvezető, és hogyan működött az üzem (51:02).