Az interjúalany mesél a családjáról (0:01), nagyapja szervező tevékenységéről, Székkutas felvirágoztatásáról (1:41), apja gazdaságáról (7:38), a faluban működő olvasókörről, és az ott tartott rendezvényekről, szórakozási lehetőségekről, bálokról (10:34), második világháborús emlékeiről (17:25), a szovjet megszállás kegyetlenségéről (18:57), az 1945 előtt csendőrként tevékenykedő férjéről (21:22), a családja férfitagjainak bebörtönzéséről, a földjük államosításáról, majd a kilakoltatásról, az anyagi javaik rekvirálásáról (24:28), végül röviden beszámol férje hazaengedéséről Sztálin halála után, és a család további sorsáról (30:11).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, a II. világháborúval kapcsolatos emlékeiről, a frontról szörnyűségeket mesélő hadtápos német katonák bekvartélyozásáról (0:24). Rátér arra, hogy milyen érdekes volt gyermekszemmel a bombázás vagy egy légiharc (2:45). Szól arról, hogy édesapját kirúgták a háború után, valamint arról, hogy korábban egy gyereklány segített náluk a háztartásban, aki 1945 után sokat segített, például, hogy felvegyék iskolába (4:10). Szól arról, hogy - mint akkoriban rengetegen - vegyész szeretett volna lenni, és végül az újpesti SZTK-nál lett volna erre lehetőség, ám az utolsó pillanatban a szájsebészeten kapott mégis állást. Megkedvelte a fogászatot és többszöri felvételi után végül egy 56-os disszidált helyére vették fel (6:00). Beszél az 1956-tal kapcsolatos emlékeiről: a katonás rendben szotyizó orosz katonákról, illetve arról, hogy a honvágy visszafordította disszidálási kísérlete közben (8:50). Beszél arról, mennyit segített neki fogorvosként a korábbi asszisztensi gyakorlat, valamint szól a Kádár-korszak sikeres foglalkoztatás-politikájáról, de hozzáteszi, hogy a puha diktatúra sokat ártott, hiszen nem egészséges, ha valaki a semmittevésért is pénz kap (10:40). Beszél nagyszüleiről, a Liszt Ferenccel együtt négykezesező nagyanyjáról és a századforduló környékén meggazdagodott nagyapjáról, Bauer Ferencről, aki megalapította Deákvárat, amit Vác Rózsadombjának szánt (12:50). Szól a Horthy-korszak jólétének paradox oldalairól, valamint arról, hogy Deákvár alapítójának lányának lenni inkább rossz pontnak számított a diktatúrában (19:30). Beszél a Deákvárat Vác többi részétől elválasztó különbségről és a hasonlóságokról (21:55). Beszél a Rákosi-rendszerről, a rádiók elkobzásáról 1945 után, valamint az iskolák államosításáról (23:30). Szól arról, hogy határozottan megkönnyebbült a mindennapi élet már Sztálin halálától kezdve (25:45), valamint az iskolában folyó ideológiai átképzésről (30:45). Végül Deákvár jelenéről és jövőjéről szól, valamint arról, hogy származása ellenére sem érezte soha, hogy Deákvár az "övé" lenne (41:22).

A riportalany beszél Diósgyőrben töltött gyermekkoráról, a zene iránt kialakuló érdeklődéséről (5:40). A gimnázium után a Zeneakadémiára került (7:54-ig). Zalaegerszeg kapott zenetanári munkát 1954-ben, ahonnan a helyi politikával való szembekerülése miatt 1956-ban tért vissza a fővárosba (11:10). A Magyar Rádió Zeneiskolájában kezdett tanítani, majd Antal György, a pécsi konzervatórium igazgatója Pécsre hívta oktatni (12:10-ig). Beszél a helyi zenei életről az 1950-es évek végén (18:10). Felidézi a gyermekkori életkörülményeit (21:50-ig). A II. világháború végén a családot Sopronig menekítették, hazatérve az édesapját internálták (26:40-ig). Az 1956-os forradalom kitörését a Magyar Rádióban élte meg. Szól a forradalom napjai alatt átélt élményeiről (30:46-ig). Beszél az 1960-as évek pécsi kulturális életéről (32:26-ig). 1973-ban az Országos Filharmónia szólistája lett, lehetőséget kapott arra, hogy külföldön is fellépjen (39:35-ig). Végezetül elmondja, hogy jelenleg is aktív egyetemi zongoratanár.