Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany beszél balti orosz származásáról, rigai gyermekkoráról, a Baltikum jellegzetességeiről (0:40), majd rátér arra, hogyan került a csehszlovákiai Brünnbe egyetemre amerikai sógora támogatásával. Itt ismerkedett meg magyar férjével, és innen költözött Magyarországra (2:30). Szól a Rákosi-rendszer borzalmairól, férje eltávolításáról és zaklatásáról, majd tulajdonképpeni halálba kergetéséről (7:00). Szól az amerikai Memphisben szerzett élményeiről, a fekete és fehér lakosság konfliktusáról, valamint arról, hogy miként népszerűsítette a magyarokat Amerikában. Különösen a magyar tudósok, Neumann János és Szilárd Leó fogta meg az amerikaiakat (9:05). Szól II. világháborús élményeiről, Budapest ostromáról, és arról, hogy nem tudta mivel etetni ikergyermekeit. Dezertált magyar katonák segítettek neki. Arról is szól, hogy az oroszok nem szerették a magyarokat, mert nem ugrottak ki a háborúból (18:06). Rövid időre visszatér a Baltikumban megélt I. világháborúra (23:45), majd értékeli a kommunista és nemzeti szocialista rendszerek bűneit (25:38). Végül a magyar nép különlegességéről beszél (29:52).

Az interjúalany beszél tanulmányairól, családjáról (1:22), munkája kezdetéről (3:01), második világháborús emlékeiről, az amerikai és szovjet bombázásokról, a front átvonulásáról (3:25). Mesél arról, hogy édesapját majdnem agyonverték a háború után (5:55), megemlíti a jegyrendszert és a beszolgáltatást (6:38), házasságát (7:49), férje TSZ-beli munkáját (8:53). Kifejti rendszerváltoztatással kapcsolatos nézeteit (10:16), valamint 1956-ról szóló véleményét (11:08). Beszél édesapjáról, aki a háború után a falu főbírója volt, és többször is megverték a szovjetek (13:20). Megemlíti az 1940-es évek végének politikai mozgásait, a beszolgáltatást (19:11), Kádár Jánost összehasonlítja Nagy Imrével (20:48), kitér arra, hogy mennyire érezték a német megszállást (22:42), végül arra, hogy mi volt jó a Kádár-korszakban (24:25).

Az interjúalany szól családjáról, cseléd édesapjáról, arról, hogy laktak egymás hegyén-hátán a cselédek, és milyen fizetséget kaptak (0:30). Szól a fegyelemről, és elmeséli, hogy amikor valamiért a munkafelügyelő elkezdte őt ütlegelni, az édesapja nagyon megverte, mire kitették őket a helyükről. Édesanyja szüleihez kellett költözniük, de alig éltek meg (3:50). Szól arról, hogyan kezdett téglagyárban dolgozni, ahol megtanulta, mi az a munka (7:45). Szól a leventemozgalomról, valamint arról, hogy hogyan alakult ki a hidegháborús légkör, hogyan gondolták a közelgő nyugat-keleti háborút elkerülhetetlennek, s a készülés milyen terheket rótt a lakosságra (14:40). Szól a beszolgáltatási rendszerről, ami finanszírozta a hadseregfejlesztést, újjáépítést és az ipart (17:00). Szól a határsáv működéséről, például arról, hogyan kellett katonatiszt létére a feleségével kerülve gyalogolnia a határsáv intézkedései miatt (21:00). Arról is szól, hogy a környék a határ miatt volt magára hagyva, csak 1956 után kezdődött a település fejlesztése. Szól a TSZ-ek szervezéséről is. Elmondja, hogy korábban valósult meg az egyesítés, mint a gépesítés, így az átmeneti időszakban tovább rontotta a mezőgazdaság életét. Ugyanakkor a gépesítés után az addigi legjobb mezőgazdasági rendszert hozta létre. Mikor kész lett, többet keresett a tejesgazda, mint ő tanácselnökként (24:35). Szól arról, hogy miként esett át a térség a modernizáción: villany, víz, aszfaltozás. Arról is szól, hogy Trianonnak egy előnye, hogy Lenti lett a regionális központ Zalabaksa helyett (32:10). Szól arról, hogy a jugoszláv szakítás idején nem voltak fejlesztések a villanyt leszámítva, mert a rendszer Titóék orra alá akarta dörgölni az ország fejlettségét. A hatvanas években megindult a fejlesztés, először gazdasági, majd kulturális (37:00). Szól a fürdő építésének megkezdéséről, amibe úgy mertek belevágni, hogy nem volt rá pénz. Úgy szereztek pénzt, hogy "Lenti az októberi forradalom 60. évfordulójára készül", s ezzel minden ajtó kinyílt nekik. 14 hónap alatt épült fel, a lakók szombatonként dolgoztak rajta (40:50). Mivel 1978 novemberére kész volt a fürdő, felterjesztették az Elnöki Tanácshoz, hogy Lenti váljon várossá december 31-ével. Szól az ezzel kapcsolatos fejlesztésekről, útburkolásról, a saját szakközépiskola megalapításáról (45:30). Szól a január 6-i városavató ünnepségről, amire hosszú előkészületeket tettek, amit nagyban nehezített a hóesés (52:50).