Gyűjteményhez ad

Egy lépéssel a rendszer határain túl

2382 megtekintés

Hossz: 00:57:00
Leírás: A riportalany debreceni kereskedőcsalád leszármazottja, akinek családja 1944-ben költözött át Pécsre. Szól arról, hogy édesapja három évig volt hadifogságban (3:00-ig). Elmeséli, hogy a háború után Pécs csaknem összes általános iskolájában tanult (7:18-ig). Meghatározó élmény volt számára, hogy iskolás korában több pécsi képzőművész tanította (10:53-ig). Mesél katonai szolgálatáról, elmondja, hogy katonaévei alatt lehetősége volt képzőművészettel foglalkoznia (17:32-ig). A pécsi Művészeti Szakközépiskolába Bizse János hívta tanítani 1962-ben. Elmondja, hogy milyen okai voltak az iskola létrehozásának (21:18-ig). Felidézi milyen volt a helyi képzőművészeti élet az 1960-as években, milyen lehetőségei voltak a kor alkotóinak (25:18-ig). Beszél a korszak morális problémáiról (35:50-ig). Szól a Pécsett kibontakozó szellemi pezsgésről. Elsőként a Pécsi Nemzeti Színházban Németh Antal és Eck Imre irányításával megvalósult törekvésekről beszél (39:38-ig), majd szól a Bóbita Bábszínház jelentőségéről (44:11-ig). Mesél a Bécsy Tamás vezetésével meginduló amatőr színházi életről (45:48-ig). Elmondja, hogy a helyi politikai elit támogatta a művészek törekvéseit, mert büszke volt ezekre (52:02-ig). Végezetül szól a Villányi Művésztelep megalakulásáról (56:50-ig).
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • A társadalom és a gazdaság átalakításáról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • A Kádár-korszak válságjelenségeiről
  • A rendszerváltoztatást megelőző időszak politikai változásairól, mozgásairól
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
Interjúalany neve: Erdős János
Interjúalany lakhelye: Zók
Interjúalany született: Debrecen, 1938
Interjúalany foglalkozása: képzőművész, művésztanár
Felvétel időpontja: 2011. április 08
Felvétel helyszíne: Zók

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:41:00
Az interjúalany beszél tanulmányairól (0:29), arról, hogy tanulmányai elvégzése után főagronómusként dolgozott, majd TSZ-elnök lett (3:14). Mesél német származásáról (7:44), a cserkészmozgalommal kapcsolatos emlékeiről (10:55), az 1956.-os forradalom közvetlen előzményeiről, és az október 23-i eseményekről (21:07), a kistarcsai politikai foglyok kiszabadításáról, debreceni hazatéréséről (26:58), valamint arról, hogy nem gondolt komolyan a disszidálásra (32:54). Beszámol arról, hogy diploma után neki is agitálni kellett a falvakban a TSZ-be való belépésért (35:22), valamint kitér a TSZ-ek működésére (37:56), és megfogalmazza véleményét a mai fiatalok helyzetével kapcsolatban (39:24).
Interjúalany: Farkasvölgyi Károly
Felvétel időpontja: 2011. július 01

Hossz: 00:33:00
Az interjúalany beszél tanulmányairól, melyeknek egy része egybeesett a háborús időszakkal (0:36), a második világháborúról, a légiriadókról és arról, hogy édesapját elvitték Málenkij-robotra (2:20). Beszámol a háború utáni nehéz hétköznapokról, és az iskola újrakezdéséről (7:13), az úttörőmozgalomról (9:18), a KISZ-ről és végzettségéről (11:52), a szakszervezetekről és a munkaidőről, munkakörülményekről (13:13), a szocialista brigádokról és a tervek túlteljesítéséről (16:34), állami lakásukról (19:02), arról, hogy egyházi esküvőjük nem lehetett (20:53), a békekölcsönről és a gyermektelenségi adóról (21:53), a korabeli szórakozási lehetőségekről (22:40), az 1956-os forradalomról (25:14), és arról, hogy este a Nemzeti Színház előadásán ült (27:00). Mesél az élet megbénulásáról, az élelmiszergondokról (27:52), november 4-ről és a konszolidációról (28:34), a kiegyensúlyozott életfeltételekről (30:02), végül a rendszerváltoztatás hatásairól (31:02).
Interjúalany: Gyémánt Ervinné
Felvétel időpontja: 2011. március 14

Hossz: 00:43:00
Az interjúkészítő nagypapája meséli el életét, a szocializmus hétköznapjait, 1956-os forradalom történéseit és a Kádár-rendszert, valamint a rendszerváltoztatást.
Interjúalany: Szemethy Róbert
Felvétel időpontja: 2011. június 08