Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany beszél délvidéki gyerekkoráról, Trianon következményeiről, Délvidék visszacsatolásáról (0:38), a családja Jugoszláviából való kitelepítéséről, és általában a kitelepítésekről (4:33), az '50-es évekről, és annak eredményeiről (8:27), az úttörővasút építésében játszott szerepéről, és a Rákosival való találkozásáról (10:52), katonaként átélt élményeiről, Mindszenty bíboros kiszabadítójáról (17:33), letartóztatásáról, Dinnyés Lajos közbenjárásáról az érdekében, és szabadulásáról (25:54), a forradalom utáni helyzetről a hadseregben, a karhatalmistákról (30:43), 1956 utáni elhelyezkedéséről segédmunkásként (33:07), egyetemi végzettségéről (35:59), végül a rendszerváltoztatásról, az Aszódi Művelődési Ház vezetőjeként vállalt szerepéről, a Történelmi Igazságtétel Bizottságról, a rehabilitációjáról, és a hazaárulásról (37:10).

Az interjúalany röviden megemlíti, hogy apját 1944-ben behívták katonának (0:02), beszél a tanyasi életkörülményekről (0:47), a szovjet megszállásról, a katonák viselkedéséről (2:50), nagyapjához költözéséről (6:09), saját lakás vásárlásáról, a beszolgáltatásokról (7:34), a tanyasi iskoláról (8:26), a kanászéletről (röviden említi a második világháborút követő inflációt) (10:56), majd édesanyja, és saját későbbi munkáinak felsorolásával folytatja (14:49): kitér a "gyógynövényes" munkára (16:37), a fonalgyárban végzett tevékenységére (22:09), több termelőszövetkezet összevonásával kapcsolatos munkájára (24:24), majd a hely sportélet sajátosságait taglalja (25:50). Beszámol a falu fejlődésének főbb mozzanatairól (29:38), a gyapottermelés megindulásáról (30:14), végül arról, hogy milyen pozitív hozadéka van annak, hogy szocialista mintafaluvá választották ki Székkutast (33:44).

Elmeséli 1933-as születésének és gyermekkorának a körülményeit a nagy gazdasági válság alatt Abaligeten. Katolikus népiskolába járt, ahol csak egy tanterem volt, a tanító házaspár egyben a kántorok is voltak. (02:10) Édesapja katona lett, a világháború után a családot sváb származása miatt 1947-ben kitelepítették. A Hortobágyra akarták telepíteni őket, de egy rokoni család szállást adott nekik, míg később bérelni tudtak egy lakást. (04:44) Az időrendet felborítva elmondja a korábbi szovjet megszállás menetét, amely sok halottat követelt. (08:12) Nagyapját, mivel jól tudott oroszul, a szovjetek magukkal vitték tolmácsnak, közben a katonák molesztálták a nőket és részegeskedtek. (09:44) Elmondja a pengő hiperinflációját, az emiatt kialakult cserekereskedelmet és a rossz körülményeket. (11:40) A forint bevezetésével rendeződött a család anyagi helyzete is. (12:52) Újra elmondja, hogy az első kitelepítésből csak kilakoltatás lett, majd 1948-ban Németországba akarták kitelepíteni a családot. Végül, mivel magyar érzelműek voltak, maradhattak, de az édesanya nem kaphatott állandó munkát. (15:20) Az akkor 14 éves interjúalany, hogy segíthesse a családját, a helyi orvosnál dolgozott. Először a gyermekeire vigyázott, majd házimunkát is végzett (16:00) 1950-ben ment férjhez, ekkor öt évre elköltözött a faluból. Két gyermeke született, majd visszajöttek Abaligetre, ekkor említi meg, hogy édesapja meghalt a fronton a II. világháborúban. Elkezdtek gazdálkodni. (18:06) Elmondja a családi életet és a konfliktusokat, az akkori társadalmi kapcsolatokat, gyermekeinek iskoláztatását. 1962-ben beköltözött a család Pécsre. (20:10) Számára a Kádár-korszak biztonságot adott, mivel volt munkája és ezért nyugodtan vehetett fel kölcsönöket (29-et) a kiadások fedezésére. (22:46) 1962-66-ig a férje építőipari vállalatnál volt raktárvezető, az intrerjúalany ugyanott villamossági raktáros. Elmondja munkája menetét. A vállalat megszűnése után gépállomáson dolgoztak nyugdíjazásukig. (25:40) Káros hatásai ellenére pozitívan értékeli a Kádár-korszakot. (27:04)