Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany 1920-ban született Zagyvapálfalván (Nógrád megye). 1942 novemberében behívták katonának, az orosz frontra vitték, ahol nagyon rosszak voltak a körülmények. Éheztek, sokan megfagytak. (05:46) Az interjúalany mire bajtársaival kiért a frontvonalba, már vonulniuk kellett vissza. (06:50) A tábori színházról, amelyben hírességek léptek fel csak hallott. (07:10) Beszél a katonák mindennapi életéről. (09:14) Elmondja, milyen volt a Karácsony a fronton. Pálinkát kaptak, berúgtak. (12:02) Az interjúalany vérhast kapott, 10 nap alatt gyógyult fel. (13:12) Újra mesél a katonák életéről. A hibás fegyvereket vitte javíttatni az ezredparancsnokságra. (16:22) Beszél a harcokról. Kitüntetésben részesült: konyakot és szivart kapott. Ezredparancsnoka olimpiai bajnok vívó volt. (20:06) Az interjúalany részt vett egy nagy tábori misén. (20:56) A háború vége felé a nagymágocsi kastélyban húzta meg magát társaival. A kastély tulajdonosa a legjobb ellátásban részesítette őket. 6 nap után kellett elmenniük. (23:28) Vasúti töltés mögött alakítottak ki védelmi állást. Itt megsebesült: egy lövedék eltalálta a kezét, de nem ért csontot. (25:10)

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, arról, hogy édesanyja megtanította kézimunkázni, és hogy a tőle kapott értékek terelték a pedagógusi hivatás felé (0:50). Szól a II. világháború eseményeiről, az orosz katonák rekvirálásairól (7:40). Szól édesapja hazajöveteléről az orosz hadifogságból, és arról, hogy hitetlenkedve hallgatták történeteit, mert gyermekként nem hitték, hogy a Szovjetunióban ilyen rossz dolgok történhetnek (10:54). Szól a Rákosi-rendszer jó tulajdonságairól, így a társadalmi mobilitás előmozdításáról (16:00), de a rosszról is, így a megtorlásokról, mezőgazdasági terrorról és kontraszelekcióról (18:15). Külön szól arról, hogy fiatal tanítónőként neki is agitálnia kellett a téeszesítésnél, és az egyetlen érv annak a fenyegetése volt, hogy a gyermeket nem veszik majd fel iskolába (20:35). Szól arról, hogy hitüket zavartalanul tudták gyakorolni (21:35), majd arról, hogyan lett igazgató, és miként tudták fejleszteni az intézményt (21:35). Végül a Kádár-korszakot hasonlítja össze az azóta eltelt évekkel (30:00).

Az interjúalany beszél családjáról, gyermekkoráról, valamint arról, hogyan kellett 1919-ben elhagyniuk a Felvidéket (0:24). Rátér iskolaéveire, arra, hogy miként nevelkedett fel katonák között, s ez miként hatott későbbi hivatására (4:58). Szól katonai kiképzéséről a Ludovika Akadémián (07:28), majd II. világháborús emlékeit eleveníti fel, a kárpátaljai bevonulást és a délvidéki harcokat, az otthoni ház lebombázását és a család elmenekülését, valamint sebesülését és fogságba esését (7:28). Beszél megérkezésükről az Urálba, a bevagonírozás körülményeiről, az ellátásról (14:14), valamint a járványokról és saját megbetegedéséről (16:45) . Elbeszéli, hogyan faggatták az NKVD-sek katonai múltjáról (21:00), majd azthogy a különböző hazaszállítási transzportokból mindig kihagyták, és hogy más táborba helyezték (23:11). Sőt, végül koholt vádak alapján börtönbe vetették és 25 év GULAG-ra ítélték (27:34), így került a sztálingrádi téglagyárba (31:13). Beszél az ottani munkakörülményekről, a 100 fokos párában való munkáról (32:38), majd arról szól, miként került vissza az Urál környékére, majd végül szállították haza Magyarországra (35:48). Végül feleleveníti visszatérését Magyarországra, azt, hogy az ávósok vették át a határon, és még itthon is börtönbe vetették egy évre. 1956 október 8-án szabadult, s végre elvehette menyasszonyát, aki tizenkét évig várt rá (37:38).