Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany beszél szülőhelyéről, a Horthy-korszak oktatásáról, diákcsínyeikről és munkáikról (0:00), majd rátér a tanítóira (3:50). Szól a leventemozgalomról, a kiképzésekről (6:45), valamint a II. világháború kitöréséről (10:58). Beszél Sopron többszöri bombázásáról, és arról, hogy az emberek először nem akarták elhinni, hogy bombázzák őket (13:00). Elmeséli, hogyan élt át egy légitámadást a celldömölki úton, és hogy látta a pusztítást és a sok holttestet, amit hátrahagyott (15:14). Beszél Horthy sikertelen kiugrási kísérletéről, a nyilas hatalomátvételről, valamint a Hunyadi SS-ről és az ott uralkodó agresszív légkörről (15:50). Szól arról, hogy Graz környékén megpróbáltak nyugati hadifogságba esni, de végül az oroszok kapták el őket, valamint arról, hogy fiatal koruk miatt nem vitték el őket hadifogságba (17:55). Végül elhelyezkedéséről szól, valamint színészi felvételijéről (19:28).

Az interjúalany 1924-ben született Kiskunfélegyházán. Beszél családjáról, gyermekkoráról. Középosztálybeli családban, nagy szeretetben nőtt fel. Beszél iskolás élményeiről. Egy zárbába járt iskolába, ahol kötelező volt az egyenruha viselése. Kifejti a szórakozási lehetőségeket, elsősorban gramofonon hallgatott zenét, vagy rádiót hallgatott. (07:30) Beszél az ünnepekről, a hagyományokról. Nyaralni nem tudtak, de nem is volt erre igény. Megemlíti a kulturális életet, énekkarban énekelt, amellyel hangversenyeken vett részt, egyszer maga Kodály Zoltán vezényelt. (12:56) Beszél Horthy Miklósról és családjáról. Elmondja azokat a híreszteléseket, amelyeket Horthy István haláláról hallott. Beszél arról, hogyan jelent meg Horthy a nagy állami, vallási ünnepeken. (15:46) Beszél Kiskunfélegyháza mezővárosi jellegéről. A városban mindig a Kisgazdapárt nyert a kormánypárttal szemben. A környéken kis- és középbirtokos parasztok éltek. A családok általában békésen megoldották az öröklődést, tisztességes parasztemberek voltak. A környékbeli cigányokat is rendes, dolgos embereknek ismerte. (19:58) Beszél a mindennapi házimunkáról, hogyan kellett kislányként testvérével együtt édesanyjának segítenie. (21:02) Beszél gimnáziumi apáca tanárairól. Már a háború kitörésekor is azért imádkoztak, hogy Isten védje meg a magyar nemzetet a némettől. Az oroszokról a családnak voltak első világháborús emlékeik, amelyek alapján vallásos, tisztességes embereknek hitték őket. Sajnos a szovjet katonák többségében csalódniuk kellett. (24:22) Beszél a II. világháború harcairól, az oroszok bejöveteléről. Az idősebb katonák tisztességesek voltak, de a fiataloktól féltek. Tüzérséggel lőtték a várost. (29:14) A korábbi német megszállás nem volt kemény, csak néhány katona érkezett Kiskunfélegyházára, akikkel nem álltak szóba. Az interjúalanynak és nővérének is akkori udvarlói harcoltak a fronton. Fél év után szerencsésen visszatértek mindketten, de összességében a városnak nagy volt a vesztesége. (32:50) Azokkal, akiket később elvittek málenkij robotra vagy kitelepítették őket, nem volt kapcsolata, mivel elsősorban a falusiakat vitték el, az ő városi ismerőseit kevésbé érintették az atrocitások. A háború után nem kellett nélkülözniük. (36:20) A családnak sikerült talpra állnia és étkezdét nyitnia. Ő irodai munkát vállalt, élelmiszerjegyeket adott ki. (39:10) A kommunista hatalomátvételt félelmek közepette élték meg. Minden idegentől féltek, mert attól kellett tartaniuk, hogy bármilyen apróságért feljelenthetik őket. (41:26) Az 1956-os eseményekben nem vett részt. A forradalomról a rádióból értesült, de nem voltak pontos információi. Beszél mindennapjairól a Kádár-korszakban. (45:26)

Az interjúalany beszél arról, hogyan fogadta 18 évesen a második világháború kitörését (0:11), majd arról, hogyan élt túl éppenhogy egy légitámadást (1:50). Szól arról, hogy bemérőként hogyan segítette a tüzérség munkáját (5:10), valamint arról, hogyan vitték Budapestre, és hogyan kezdődött meg a főváros ostroma, és miként esett orosz hadifogságba (8:08). Szól kifosztásáról, a szovjet katonák viselkedéséről (12:52). Visszatér Budapest ostromára, a kitörési kísérlet tragédiájára (17:04). Szól arról, hogyan vitték ki a Kaukázusba hadifogolyként (19:15), és arról, hogy milyen kevés élelem mellett mennyit kellett dolgozni (21:50). Beszél arról, hogy mikortól tudott kapcsolatot teremteni családjával, akikkel kölcsönösen halottnak hitték egymást (23:20). Beszél hazatéréséről 1947 nyarán, a kommunistákra való kötelező leszavazásról (27:05), majd arról, hogy mivel foglalkozott hazatérése után (30:50). Végül családjuk kulákká nyilvánításáról, a szövetkezetesítésről, valamint a hit és a kommunizmus összeférhetetlenségéről szól (31:55).