Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany beszél gyerekkoráról, családjáról, költözésükről, iskolai tanulmányairól (0:21), apja háromhetes katonai szolgálatáról (5:57), második világháborús emlékeiről, a katonák viselkedéséről (7:21), a háború utáni újrakezdésről (15:39), későbbi férjéről, akiről azt hitték, meghalt a háborúban, de visszatért (17:13), a földosztásról és a Rákosi-korszakbeli nehézségekről (21:41). Kitér arra, hogy az apja a második világháború idején facipőben járt, és a gyerekek télen a cipőhiány miatt nem mentek iskolba (24:14). Beszámol arról, hogy a bátyját jó tanulmányi eredményei miatt a Szovjetunióba vitték továbbtanulni (26:33), és hogy miként sikerült elkerülni a családnak a deportálást (27:25). Mesél arról, hogy a várakozásokkal ellentétben nem vitték el férje családját az ávósok, pedig kulákok voltak, valamint arról, hogy mennyire vasósult meg a faluban a közteherviselés (29:11). Elmondja, hogyan költözött be egy tanácstitkár a házukba (36:10), megemlíti a földjük kollektivizálásának körülményeit és az elviselhetetlen beszolgáltatási kötelezettséget (37:22). Feleleveníti, hogyan lett az apjából akarata ellenére TSZ-elnök (39:25), végül arról beszél, hogyan segített az agráregyetemen tanuló bátyja a falunak az aratásban, apja kilépéséről a TSZ-ből, és ismételt költözésükről (40:38).

Az interjúalany beszél arról, hogy a Felvidékről Pápára ment tanulni az internátusba. Magyarország német megszállásakor hosszú útra vitték őket a nyugati frontra dolgozni, ahol többször életveszélybe került. Egyszer az útszéli répát kezdték el enni, de a tiszt közéjük lőtt. Szól arról, hogyan mentették meg őket az amerikai katonák. Mikor igazolták, hogy magyarok és nem önkéntesek, biztosították a napi ellátásukat. Szól arról, hogy Csehszlovákiába visszakerülve fehér levelet kaptak, vagyis azt, hogy csak később telepítik ki őket. Ő azonban többször átszökött Magyarországra, hogy előkészítse tanulmányait a pápai kollégiumban. Erre azért volt szükség, mert otthon nem volt lehetőség magyar nyelven tanulni. Szól arról, hogy milyen méltányos volt az oktatási intézmény, még a tandíjat is visszaadták neki, amikor értesültek nehéz sorsáról. Szól arról, hogy miként kellett visszaszöknie dédanyja temetésére, majd arról, hogy nem engedték vissza, mondván, hogy már ott is lehetett magyarul tanulni. Csehszlovákiában besorozták katonai munkaszolgálatra, ahol bányában dolgozott. Közben a menyasszonyával öt évig csak levélben tudta tartani a kapcsolatot. Egyszer engedélyeztek nekik határbeszélgetést, és ekkor el is jegyezte. Amikor 1955 tavaszán Prágába utazott útlevélért, de a hivatalnok szó szerint ki akarta lökdösni. Végül sikerült átjönnie és megházasodnia, majd 1957-ben végleg Magyarországon telepedtek le. Végül szól későbbi életéről és az orvosi hivatásról.

János bácsi szakács volt a második világháború alatt a fronton, majd hadifogságba került. Mesélt a frontszolgálatról (4:00-tól), háborús sérüléséről és a német és orosz megszállásról (12:00-tól), fogságba eséséről, Romániáról, majd a szovjet hadifogságról, említi (19:00-tól) az államosítások idejét, Rákosit, 1956-ot, az ÁVÓ-t és tetteit, pufajkásokat, Kádárt.