Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany beszél gyerekkoráról, a második világháborúról, a helyi zsidókról, deportálásukról, tanulmányairól, munkáiról, 1956-os emlékeiről, további munkáiról.

Az interjúalany beszél gyerekkoráról, arról, hogyan lett végülis katolikus vallású, és hogyan ment át a katolikus iskolába. 1945-ben Ausztriába menekült, majd 1946-1952 között az orvosi egyetemre járt. Végzés után gyerekgyógyász akart lenni, de szülésznőnek kényszerítették (0:00). Beszél házasságáról és gyermekeiről, a családi életről (4:55). Beszlé gyermekkorának szép világáról, a Horthy-korszakról, az akkori polgári világról. A család és a társadalom életében sokkal nagyobb szerepet játszott a szeretet (8:40). Szól arról, hogy a hitéletet hogyan próbálta lerombolni a Rákosi-rendszer, például hogyan néztek szét az ő lakásukban is feszületet keresve (11:15). Visszatér családjának harmonikus viszonyára a két világháború között (13:25), majd elmeséli, hogy egy véletlen döntése hogyan mentette meg a biztos haláltól, amikor a várost bombázták (19:15). Szól a Rákosi-rendszer erőszakszervezeteiről (22:20), majd arról, hogy a rendszerváltoztatás során elmaradt a számonkérés (24:22). Beszél arról, hogy tizenkét éve rákbeteg, arról, hogy az Úristen segítségével megnyugvással tudja fogadni, valamint szól a fiatalokhoz a kereszténység fontosságáról (26:20). Rátér arra, hogy édesapja katonai szolgálatot teljesített a II. világháborúban, és a nyugatra hátrálás során a családját is magával vitte Ausztriába (30:15). Végül az 1956-os debreceni eseményekről szól, például arról, hogy a megszálló orosz parancsnokok feleségei a klinikán szültek, valamint arról, hogy a forradalom napjaiban a rektor tanítási szünetet rendelt el (34:38).

Az interjúalany 1931-ben született Üllőn, itt is nőtt fel. Beszél családjáról, szegényes életkörülményeikről. A II. világháború alatt apja ás bátyja katona volt, így egyedül volt édesanyjával, amikor jöttek a megszálló orosz csapatok. A szovjet katonák elől menekülniük kellett, nagyon féltek tőlük. (02:14) Egy idő után már rendeződött a kapcsolat a megszálló oroszok és a lakosság között. Az interjúalany elég jól megtanult oroszul így meg tudta értetni magát. Nem ismer senkit, akit elhurcoltak volna, de többeket, akiket megerőszakoltak. (04:20) Elmondja, hogy a harcok alatt nagyon rosszak voltak a körülmények. Mivel az orosz megszállók ősszel jöttek, nem tudták betakarítani a termények nagy részét, így sokan éheztek. Sokáig a háború után sem javult a helyzet, a mezőgazdasági válságot még súlyosbította a hiperinfláció. (05:40) Az interjúalany 1956-ban emigrált Kanadába a forradalom után. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Vörös Hadsereg leveri a forradalmat, munkatársaival együtt elhagyta az országot, nem akart többé kommunizmusban élni. (07:02) Külföldön szokatlan, de jó volt az élet. Mindenhol nagy szeretettel fogadták a magyar menekülteket. (07:46) Elmondja disszidálásának történetét. Vonattal mentek a határig, majd éjszaka átszöktek a jól őrzött senkiföldjén Ausztriába. Semmit nem tudtak magukkal vinni. (10:04) Az emigrációban a Vörös Kereszt segítete őket. Ausztriából először Angliába (itt ismerkedett meg férjével), majd Észak-Írországba kerültek táborba, innen repülővel mentek Kanadába. Eredetileg Ausztráliába akartak utazni, de mivel találtak állást, Kanadában maradtak. Letelepedtek, családot alapítottak. (12:44) Itthon maradt rokonainak maradt a küzdelmes élet. Anyja nagyon el volt keseredve, hogy lánya itthagyta. Állandóan leveleztek, néha még pénzt is küldtek haza. (14:54) A rádióból és újságból folyamatosan követte a Magyarországi eseményeket. Lélekben és szívben magyar maradt. Gyermekei már Kanadában születtek, de máig büszkék magyarságukra. (16:10) Férje haláláig tartotta a kapcsolatot a magyar közösséggel, azóta viszont csak a gyermekeinek nevelésére koncentrált. (17:10) Visszatérve beszél arról, hogy a világháború után apja és bátyja is orosz hadifogságba estek hónapokra. A táborokban végig éheztek, fizikailag és lelkileg is nagyon megviselte őket a hadifogság. (20:38) Beszél a német és orosz megszállásról, a katonák álltal okozott károkról. Az oroszok minden mozdíthatót elloptak. (22:50) A háború után Magyarországon gyors- és gépírónőként dolgozott több helyen. Fizetése szinte semmire nem volt elég. Egy munkatársnője megjárta Auschwitzot, ő mesélt arról, hogy milyen rémtetteket hajtottak ott végre. A világháború végén látta, hogy többen próbáltak segíteni a zsidókon, általában eredménytelenül. Az elhurcolt zsidók holmijait a németek és a nyilasok elvették. Elég sok zsidó hazatért. (31:30) Férjével Angliában ismerkedett meg. Férje jó kedélyű, barátságos ember volt, mindenki szerette. Néha gondolt arra a család, hogy hazajönnek Magyarországra, de ez a rendszerváltoztatás után is rengeteg pénzbe került volna. Nagy a kanadai és a magyarországi rokonsága is, az itthoniak közül sokakat csak az interjú készítése előtti hazautazáskor ismert meg. (35:32) 1956-ban jelen volt a rádió ostrománál és a Sztálin-szobor ledöntésénél is. (37:10)