Kapcsolódó interjúk

0:00 családi háttér, gyermekkor, Budapesten éltek, édesapja 1939-ben meghalt, addig nagyon jól éltek, rendszeresen nyaraltak, a nagyapja földbirtokos volt ott 4:40 édesapja az első világháborúban harcolt, érdemrendet is kapott, édesanyja pedig háztartásbeli volt 8:41 1939-ben az édesapja meghalt, ezért a nagynénjéhez küldik Kisújszállásra, két évig volt ott az internátusban, nem volt különösebben jó tanuló, ezért visszatért Budapestre tanulni 11:09 ún. hadiérettségit tett le 1944-ben, utána Szolnokra küldik dolgozni, ahol a bombázásokat kellett eltakarítani, a front elől Kisújszállásról Ajkára menekültek 12:05 sürgős behívót kap ismét, hogy dolgoznia kell, de ő nem ment el, hanem jelentkezett a Hunyadi-hadosztályhoz, de kiviszik őket Ausztriába, majd Lengyelországba, de az orosz front elől ott is menekülniük kellett, elveszti a papírjait, egy másik magyar veszi föl, akit lelőnek, így az édesanyjának elküldik a halotti bizonyítványt 14:41 Németországba mentek, gyakorlatoztatták őket, a berlini olimpiai stadionban tanultak, de nem csináltak semmit, ezért megszöknek, ruhákat és ennivalót szereznek, hogy hazamenjenek Magyarországra 16:07 gyalog mentek Regensburgba, ott estek fogságba, Stuttgart közelébe viszik táborba, kilenc hónapig voltak ott, mesél a tábori élelmezésről 20:02 kiment mindennap az amerikai katonáknak segíteni, amiért kenyeret kaptak az ottani magyarok, később francia fogságba került, a franciák átcsempészik a hadifoglyokat Franciaországba, Clermont-Ferrandba, ahol megkérdezték, hogy ki akar menni a légióba, ő kilencedikre mondják azt, hogy megy 23:20 eleinte a környező krumpliföldeken dolgoztak, végül csak tízen léptek be a Légióba, őket Lyonba viszik, ott kiképzik őket, majd Marseille-be viszik őket, azután pedig Tunéziába viszik a csapatot 27:15 ott a Légió zenekar várta őket, öt évre írta alá 1946-ban, számtalan náció volt ott, két és fél hónappal később Indokínába viszik őket, Saigonba helyezik őket 30:20 megsebesült a felkelők elleni harcban, katonai kórházba kerül, onnan visszament a hadsereghez, 1947-ben kapta az első levelet, a leveleket a magyar követségre küldték, és így juttatták el a légióból a postát 33:11 három évet töltött Indokínában, mesél a légiós hagyományról, hogy a halottaikat nem hagyják a csatatéren, elkapta a maláriát 35:47 egy alkalommal tizenhárman védtek egy hidat, hogy ne robbantsák fel, de a felkelők elvágták az utánpótlást 38:45 egyszer elmegy két hétre Kambodzsába, mesél az ottani élményeiről, a dzsungel mélyén lévő buddhista templomról, és a számukra szokatlan állatokról 42:26 egy ideig egy cukorgyárra vigyáztak, volt vietnámi szolgálója is 45:13 Saigonba vezénylik őket, onnan hozzák őket haza Afrikába, előbb Algériába, majd Fezbe (Marokkó), ott esténként már kimehettek 49:27 Fezben már készült a civil életre, de visszavezénylik Algériába kantinosnak 52:35 az utolsó légiós évekről mesél

Az interjúalany beszél a faluról (Rozsály), amelyben felnőtt (0:28), családjáról (1:55), a szovjet megszállásról, a jegyrendszerről és a beszolgáltatásról (6:35), arról, hogyan dolgozott gyermekkorában napszámosként, ennek kapcsán kitér családja anyagi körülményeire (9:55). Megemlíti apja katonai szolgálatával kapcsolatos élményeit (12:05), majd sógoráról mesél, aki Recsken raboskodott (14:46). Ismét kitér a Rákosi-korszak beszolgáltatásaira, valamint a szovjet megszállásra (17:22). Beszél a család ünneplési szokásairól (20:05), férje munkájáról (20:57), a korabeli falusi temetkezési szokásokról (22:26), iskolai élményeiről (25:35), a vallási ellentétekről (26:36), majd összehasonlítja a Rákosi-, és Kádár-korszakot, és megemlíti, hogy a '70-es évektől szakácsnőként dolgozott (28:43), végül a korábbi falubeli körülményeket összehasonlítja a maiakkal (34:05).

Az interjúalany beszél családjáról (0:13), majd a II. világháborúról való emlékeiről, a bombázásokról és az orosz katonák viselkedéséről (1:58). Külön szól édesapja amerikai hadifogságáról (06:00), és arról, hogy nem ismerte meg, mikor végül hazatért (08:05). Beszél oktatásáról, az orosz nyelv tanulásáról, az úttörőmozgalomról és a szabadidőről (9:24). Rátér az otthoni segítségre, a mezőgazdasági munkákra (14:50). Beszámol a "kötelező vetésekről", ahogy az 1950-es években az országban nem honos növényeket akartak meghonosítani, majd szól a mezőgazdaság terrorizálásáról (17:45) . Külön megemlékezik a szégyentáblákról, és arról, hogy Nagy Imre miniszterelnökségével mindez véget ért (20:08). Beszél az 1956-os forradalom helyi eseményeiről, arról, hogy nővére könnyebben megsebesült, mikor a forradalmárok a fegyverüket tisztították. Mikor meglátogatták a kórházban, látták, hogy az orvosok kicserélik a betegek kórlapjait, hogy megtévesszék a hatóságokat (22:35). Szól a TSZ-ek megalapításáról (26:42), majd arról, milyen nyomokat hagyott az emberekben a traktorosnők képzésének kampánya (29:42). Beszél munkahelyeiről (30:26), és arról, hogyan szerzett farmernadrágot egy német ismerősétől (34:00). Végül a szocialista munka hanyatlásáról (35:45) és a Gazdasági Munkaközösségek 1980-as évekbeli megalakulásáról szól (38:28).