Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany beszél születéséről, családjáról (0:00), majd a háborús emlékekről, a bunkerben való rejtőzködésről (1:18). Szól földműves szüleiről, a mezőgazdaság terrorizálásról az 1950-es években (3:12). Elmeséli, hogy édesanyja két nővére az Egyesült Államokban élt, és az 1956-os forradalom után hozzájuk akart disszidálni. Egy rokon megszervezte átjutásukat Ausztriába, ahol különböző rendházakban szálltak meg (7:26). Elmeséli azt az élményét, mikor az osztrák ferences missziós nővéreknél lakott, s a kápolnájukban rádöbbent Isten létezésére, ami elnyomott minden kommunista propagandát (12:00). Szól a szerzetesrendek feloszlatásáról (14:30), valamint arról, hogy miként döntött úgy, nem megy Amerikába, inkább a nővérek fogadalmát kívánja letenni (17:30). Szól arról, hogyan végezte el a teológiát, miként dolgozott a rend óvodájában, valamint a rend történetéről (21:48). Beszél arról, hogy miként került ki Brazzaville-Kongóba, ahol az "enyhe kommunizmus" miatt nem az iskolában, csak a kápolnában taníthattak hittant. Említi az ország jó oktatását is (22:55). Végül a kongói emberek barátságosságáról, vallási életükről, hosszú és szép ünnepi miséikről szól (29:20).

Gergely Ferenc részletesen beszél a német-szovjet harcokról és a világháború pusztításairól a térségben (1:47), elmeséli, hogy próbált meg ellenállni a beszolgáltatásnak és ennek következményeit (8:55), később pedig az ötvenes évek TSZ-esítéséről (24:09), majd a munka és a párttagság viszonyáról a Kádár-rendszerben.

Az interjúalany 1924-ben született Debrecenben. Jómódú családba született, így a kommunista hatalomárvétel után osztályidegennek nyilvánították, fia ezért nem mehetett egyetemre. Visszaemlékezik diákéveire, a középiskolát is elvégezte. A gazdasági világválság az interjúalany családjának anyagi helyzetére is rossz hatással volt. Földön dolgozó munkásaikat csak nehezen tudták kifizetni. (05:20) Beszél a II. világháborúról. A német megszállás után lett különösen nehéz a helyzet a rekvirálások miatt. A szükséges árucikkeket csak feketén lehetett beszerezni. Az iparban dolgozott, jól keresett, de nem tudta elkölteni. (08:24) 1944. március 19-e után bezárták az iskolákat, színházakat. Utána elkezdődtek a bombázások. A légiriadók idegileg is kikészítették a lakosokat. Rengeteg vasúti szerelvény érkezett a keleti frontról sebesültekkel megrakva. Megemlíti az 1944. október 15-i Horthy rádióbeszédet, de tévesen emlékszik annak tartalmára, nem a leventéket hívták be szolgálatra, hanem ekkor zajlott a kiugrási kísérlet. (13:04) Elmondja, hogyan sikerült az oroszoknak sokszori próbálkozásra megszállniuk Debrecent. A szovjet katonák többsége részeg volt és sok volt közöttük az ázsiai. Sok nőt megerőszakoltak, még az idősebbek közül is. Beszél arról, hogy a bombázások következtében melyik épületek semmisültek meg. A lakosoknak sokszor egész nap az óvóhelyen kellett tartózkodniUK, számos esetben a katonák tisztították meg a kijáratokat a törmelékektől. (33:30) A lakosok nagy része a Dunántúlra próbált menekülni, akár gyalog is, mert féltek a bombázásoktól és remélték, hogy a Vörös Hadsereg megáll a Tiszánál vagy a Dunánál. Az orosz bombák kisebbek, de hangosbbak voltak, mint az amerikaiak. (35:06) Debrecen ostroma 1944 szeptemberében kezdődött. Amikor a németek már tudták, hogy nem tarthatják tovább a várost, felgyújtották az élelmiszerkészletek nagy részét, nehogy az oroszok megkaparintsák, de ezzel a civil lakosságot hozták még rosszabb helyzetbe. (36:10) A háború után nem rendeződtek a viszonyok. A jegyrendszer miatt a lakosság nyomorgott. Sokakat internáltak, a "csőcselék" elvette a tehetősebektől a lakásukat, vagyonukat. (39:02) Mivel az interjúalany családja a jómódúak közé tartozott, féltek, hogy őket is internálják, de végül szerencsésen megúszták. Elmondja, hogy a család barátaitól informálódtak a Hortobágyra internáltak helyzetéről. A család nehéz helyzetbe került azért is, mivel az egyik rokon nyugatra disszidált. Szinte senkit sem vettek fel az egyetemre, jó munkahelyekre "osztályidegenség" miatt. (45:18)