Kapcsolódó interjúk

0:00 családi háttér, édesapja egy szatócsüzlet és egy pékség tulajdonosa volt 1:56 a szomszédjukban lakó zsidó családot deportálták 3:17 felidézi a légiriadókat 4:58 édesanyja mátrafüredi volt, ott húzták meg magukat a háború alatt 8:23 mikor az oroszok elfoglalták Gyöngyöst, megszállták a pékséget, de vigyáztak a házra; a legidősebb bátyja 1944-ben ment katonának, és eltűnt a fronton 10:53 a háború után a rendkívüli inflációra emlékezik; a kenyeret, a lisztet és a zsírt jegyért adta az édesapja, ami után nekik el kellett számolniuk pontosan a közellátásnak 15:54 1946. ápr. 27.-én vitték el Páter Kis Szaléz mozgalmának követőit 18:08 a gimnáziumba a származása miatt nem vették fel 19:20 1949 őszén államosították az üzletüket, a pékség maradt, de a nagy adók miatt 1952-ben ott kellett hagynia a pékséget 22:46 1956-ban érettségizett, a forradalom híre először a rádión jutott el hozzájuk, egy nappal később döntötték le Gyöngyösön a szovjet emlékművet; a közvetlen környezetük megúszta a megtorlást 29:28 a lengyel menekültek Gyöngyösre is mentek a második világháború kirobbanása idején, felidézi a velük kapcsolatos emlékeit 30:57 a nővére Recskre ment férjhez, akkor még működött a tábor, de nem mertek beszélni róla az ávósok miatt, egyszer egy szökés miatt átkutatják az összes falut 33:03 a falun kívül egy kőbányánál volt a tábor, nem lehetett a közelébe menni

Az interjúalany beszél arról, hogy a II. világháborúban fiatal kora miatt szabadcsapat tag lett, majd a pápai ejtőernyősökhöz csatlakozott (0:10). Kétszer szökött meg orosz fogságból, majd magyar fogságba került, hastífuszt kapott, kórházba került (1:30). Fiatalon kellett szembenéznie a halállal, de túlélte, sőt, hazamehetett és leérettségizett (3:20). Ellenállásban szervezkedett 1945 után, sőt, a Bakonyban elfogták, és megfenyegették, hogy apját elviszik, így hagyta magát elvinni (7:00). Az oroszok először Veszprémben hallgatták ki, ahol nem verték, de nem fűtöttek (8:30). Úgy vallatták, hogy mindig ugyanazt kérdezték, és így kerestek "ellentmondásokat". A bíróság biztosított "tolmácsot", de az sem tudott magyarul, így alig értette meg, hogy 10 év javítótáborra ítélték (10:00). Sopronkőhidán és Lembergen át a Burját-Mongol Köztársaság egyik haláltáborában kötöttek ki az erdőirtási területen. A hegyek közötti nehéz munka után térdig érő vízben kellett hazamenni, az emberek elkezdtek meghalni (13:50). Szól arról, hogy mennyire meglepődött a kenyér grammban való számolása miatt, illetve arról, hogy nagyon megbetegedett (19:45). Az őszi orvosi ellenőrzés során 3/4 invalidusnak nyilvánították és elküldték krumplit szedni. Ő megpróbálta megölni magát egy mérgező növénnyel, de a magyar orvos megmentette (22:08). Majdnem száz nagyon beteg társával együtt tutajon úsztatták egy kórháztáborba, ahol már nagyon hideg volt, a holttesteket pedig farkasoknak adták (27:50). Egy ún. invalid kolóniára szállították ezután, ahol összebarátkozott egy orosszal és a konyhára került dolgozni (32:25). Ezután egy mezőgazdasági táborba került, ahol krumplit szedett egy magyar brigáddal (35:00). Elmesél egy epizódot egy matematikus oroszról, aki meg tudott enni egy vödör nyers krumplit, s a táborparancsnoknak jutalmul még egyet adott neki (37:20). Egy orvosi ellenőrzésnél megállapították, hogy már jól van, így visszakerült az erdőirtásra. Hamarosan megint beteg lett, de most nem akarták kórházba engedni, de végül mégis sikerült (42:15). Végül arról szól, hogy egy pakoló brigádhoz került, és ekkorra már kitanulta, hogyan lehet életben maradni a táborban (47:20).

Az interjúalany bemutatja egy 50 holdas, zalai parasztcsalád életét a Rákosi-rendszer előtt, majd részletesen beszámol a család Hortobágyra telepítéséről (ez az első kitelepítési akció során történt), valamint a Kócspusztán eltöltött három évről. Interjúalanyunk beszél a hétköznapi létbe való visszailleszkedéséről. Szemlélteti saját tapasztalatai alapján az '50-es évek közepén zajló iparosítás jellegzetességeit Tatabánya és Oroszlány vidékén.