Gyűjteményhez ad

Bízni kell, ha az ember nyomorult is

2447 megtekintés

Hossz: 00:37:00
Leírás: Az interjúalany beszél születéséről, és arról, hogy gyermekkorában nagy beteg lett a mandulájával (0:00). Beszél sommás szüleiről, arról, hogy nagyapja nem szerette az urakat, és megütötte az intézőt, valamint arról, hogy miként kísérték el a szüleiket (1:35). Szól arról, hogy nagyon beteg lett a lába és mankóval kellett járnia (7:35). Egyik nap egy mellette elhaladó úri kocsin ülőket leköpött, mire az úr felvette és elküldte kórházba (10:00). A kórházban hárman aludtak egy ágyban, de gyorsan megműtötték (13:05). Szól a háború utáni jegyrendszerről, és arról, hogy lányok hajsütését vállalta piszkavassal, hogy pénzt keressen (16:52). Beszél a megszállásról, arról, hogy akkoriban gomba helyettesítette a húst, az intelligens német katonákról és az erőszakoskodó oroszokról, valamint az ukránokról. Az oroszok elől két másik lánnyal egy hordóban bújtak el (19:34). Szól arról, hogy a háború után a nincsteleneket ki akarták telepíteni a svábok helyére a Dunántúlra, ami nem nagyon tetszett a családnak, de belekényszerültek. Nagyon szomorú volt, ahogy még egy ideig ott laktak velük együtt azok, akiket kitelepítettek. De öt évvel később mindenki vissza tudott költözni a saját lakásába. Csendőr nagybátyjáról is beszél, aki bújkált a háború utáni időkben (23:57). Végül oktatásáról, művelődéséről szól, arról, hogy a párttitkár is örült annak, mennyire jól tudja az oroszt, valamint férjével való megismerkedéséről szól (31:48).
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
Interjúalany neve: Kalo Vilmosné Bene Mária
Interjúalany lakhelye: Kesznyéten
Interjúalany született: Szomolya, 1931
Interjúalany foglalkozása: nincs megadva
Felvétel időpontja: 2011. május 30
Felvétel helyszíne: Kesznyéten

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:32:00
Az interjúalany röviden megemlíti családjának történetét (0:22), hosszan beszél a világháborús élményeiről (4:55). Hangsúlyosan elbeszéli az 1956-os forradalom eseményiet (19:12), majd az édesapját ért megtorlásokat, internálást, megfigyelést. Az interjú további részében a továbbtanulását érintő diszkriminatív intézkedésekről beszél (24:24).
Interjúalany: Száraz Sándorné
Felvétel időpontja: 2010. november 02

Hossz: 00:16:00
Az interjúalany beszél arról, milyen jól érezte magát a magyar hadsergben (0:30), majd rátér az oroszokkal való harcokra (2:00). Beszél arról, hogy orosz fogságba esett, ahonnan négy évvel később tért haza (3:40). Utána a mezőgazdaságban kezdett dolgozni (4:50), majd a kommunizmussal való szembeszegülés büntetéseiről szólt (5:22). Beszél a fogság utáni újrakezdés nehézségeiről (6:55), majd a szövetkezetesítésről (8:55). Szól munkahelyeiről és a megélhetésről (10:20). Szól a magyarokat Romániában ért diszkriminációról (12:42).
Interjúalany: György-Illés László
Felvétel időpontja: 2010. november 02

Hossz: 00:45:00
Az interjúalany beszél ifjú koráról, a Rákosi uralom viszontagságairól, beszolgáltatásokról (1:30), az '50-es évek mindennapjairól (2:50), az állami gazdaságok működéséről (4:37), államosításról, tervgazdálkodásról (5:15) és (7:50), besúgásról, internálásról (10:45). Az interjú második felében a II. világháború kegyetlenségeit eleveníti fel. Bemutatja az óvóhelyeket, légiriadókat (11:27). A munkaszolgálat nehézségeit, zsidóüldözést, környéken zajló bombázásokat (14:45). Hangsúlyos eleme az interjúnak a II. világháború mindennapjait bemutató rész (15:25), valamint a szovjet megszállás (19:44). Szemléletesen mutatja be a szovjet katonák szokásait, életét (29:12, 37:55).
Interjúalany: Torma János
Felvétel időpontja: 2011. november 19