Gyűjteményhez ad

Végh András festőművész, tanár

3144 megtekintés

Hossz: 00:37:00
Leírás: 0:00 családi háttér, gyermekkor 4:52 a Képző-, és Iparművészeti Gimnáziumba járt középiskolába, mesél az itt töltött diákévekről 9:45 a középiskola után először dolgozott, mert nem vették fel egyből, először az esti tagozatra, majd 1961-ben a nappali főiskolába vették fel 11:27 a három T akkoriban is működött, voltak pályázati lehetőségek, de ő nem nyert el egyet sem; mesél a korabeli politikai-kultúrpolitikai vonatkozásokról 15:35 1987-ben kapott egy ajánlatot, hogy három hónap erejéig tanítson a Kisképzőben, de a hónapokból végül évek lettek 16:46 a politika a nyolcvanas évek végén már kevesebb befolyást gyakorolt 18:01 1940-ben született, de édesanyja 1942-ben elhunyt, édesapját pedig behívták katonának, gyermekként szerencsére bombázásokat nem élt át, de a háború utáni élelmiszerhiányról már vannak emlékei 24:12 az ötvenes évek mindennapjaira és családi hangulatára emlékezik vissza 26:20 1956-ban 16 éves volt, csatlakoztak a Bem téri tömeghez, és a Kossuth térre is eljutott, de onnan hazajöttek, mert kollégiumban laktak 32:31 felvetődött a disszidálás gondolata is, de ő itthon maradt 34:12 a kiutazás nyugatra nem volt szabad, először 1971-ben utazott ki Párizsba
Említett időszakok, témák
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
  • A forradalom napjainak eseményeiről
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • A forradalmat követő megtorlási hullámról az interjúalany környezetében, letartóztatottakról, perekről
  • A kivándorlásról („disszidálásról”)
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
Interjúalany neve: Végh András
Interjúalany lakhelye: Budapest
Interjúalany született: Tolna, 1940
Interjúalany foglalkozása: festőművész, tanár
Felvétel időpontja: 2011. április 13
Felvétel helyszíne: Budapest

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:39:00
Az interjúalany beszél családjáról, gyermekkoráról, családja I. világháborús élményeiről (0:14). Szól továbbá a második világháborúról, annak családjára gyakorolt hatásáról (1:55). Feleleveníti az 1956-os forradalom helyi eseményeit, és értékeli a forradalom jelentőségét (3:46), külön szólva a megtorlásokról (5:38). Beszél a Kádár-korszakról, az alatta töltött katonai szolgálatról (7:48), a gazdasági fellendülésről (11:00), és Sopron iparáról (13:00). Beszél a szövetkezetesítésről (14:00), a határsávról és az állambiztonság jelenlétéről (15:13), valamint az érvényesülés lehetőségeiről (16:36). Rátér a hitélet és a kommunista ideológia ellentéteire, a művelődés lehetőségeire (21:00), majd szól a rendszerváltoztatás előzményeiről, első jeleiről (26:15). Beszél politikai pályájának kezdeteiről (30:56) és összehasonlítja a rendszerváltozás előtti és utáni életkörülményeket (34:08). Végül a horvát kisebbség helyi helyzetéről szól (38:30).
Interjúalany: Grubits Ferenc
Felvétel időpontja: 2010. október 17

Hossz: 00:41:00
Az interjúalany 1938-ban született Zabar faluban, a legszegényebb családok közé tartoztak. Édesapja a II. világháború után 1947-ig hadifogságban volt, édesanyjának egyedül kellett eltartania a családot. (02:40) Beszél az orosz megszállásról, anyját bátyja védte meg az erőszakoskodó szovjet katonáktól. Bátyját a falhoz állították, ráijesztettek, hogy kivégzik, de csak mellé lőttek. Ez az élmény azonban maradandó pszichikai károsodást okozott, skizofrén lett. (05:18) Beszél az iskolás éveiről. Katolikus iskolába járt, az ünnepélyeken részt vett, sokat túrázott az erdőben. Visszaemlékszik arra, hogyan élte meg a kommunista hatalomátvételt. (07:00) Elmondja, hogyan zajlott le a földosztás, mire édesapja hazatért, már kaptak egy kis földet. De apja gyári munkát kapott, így beköltöztek Salgótarjánba. Gyárnegyedben, rossz körülmények között éltek. Magas volt a környezetszennyezés. (10:02) Részletesen beszél édesapja fogságba eséséről. A háború végén megszökött a honvédségtől. Mivel nem volt hajlandó szolgálni a Vörös Hadseregben, ezért elvitték malenkij robotra. Édesapja pacifista volt, őt követve az interjúalany is az. (14:04) Emlékei szerint az orosz katonák nagyon szerették a kisgyerekeket, mindig kapott tőlük cukrot, játszottak vele. (16:04) Beszél a háború utáni újjáépítésről. Fél év múlva beindult az oktatás is, de addig volt ideje a szabadban játszani a vele egykorú gyerekekkel. Sokszor gránátokat, aknákat szedtek szét. Falujában nem volt megtorlás a háború után, mivel a nyilasok elmenekültek. (20:02) Beszél a koalíciós korszakról, a Kisgazdák kormányzásáről, a baloldali pártok egyesüléséről, a kommunista hatalomátvételről. Az első években a kommunisták a "szebbik" arcukat mutatták, utána következett a megtorlás. Falun fokozatosan először a nagyobb birtokokat vették el, aztán a kisebbeket is. Létrejöttek az internálótáborok. (24:54) Az 1956-os események teljesen váratlanul érték. '56 őszén kezdte el a főiskolát Szegeden. Beszél a MEFESZ létrejöttéről. Október 23-án arra figyeltek fel, hogy a rádióban csak az Egmont nyitánt játszották és bemondták a statárium kikiáltását. Később értesültek csak részletesen a forradalomról. A főiskolán megszűnt a tanítás, így hazament Salgótarjánba. Elmondja a munkástanácsok követeléseit. Miután Ausztriából kivonultak a szovjet csapatok, ezért sok magyar is azt hitte, hogy semleges lehet az ország. Salgótarjánban a legsötétebb nap december 8-án volt. Letartóztatták a munkástanács vezetőit, a munkások tiltakozásakor a tömegbe lőttek. Az interjúalany szerint 50 körül volt a halottak száma. A tüntetésen nem vett részt, de megrázta a holttestek látványa. (36:26) Ez akkora hatással volt rá, hogy januárban, amikor újrakezdődött az egyetem, segített forradalmi plakátok terjesztésében. Civilruhás rendőrök elfogták. Nem verték meg, lelkileg terrorizálták a vallatás alatt. Elítélték, beszél a börtönről. Körülbelül 4,5 hónapot töltött börtönben. (41:30)
Interjúalany: Nagy Zoltán
Felvétel időpontja: 2011. április 11

Hossz: 00:26:00
Az interjúalany beszél arról, hogy menekülniük kellett a Délvidékről a második világháború idején, és a magyarországi letelepedés nehézségeiről (0:38), arról, hogy ki akarták vinni Németországba, de meg akart szökni, és hadbíróság elé állították (5:22), arról, hogy angol hadifogságba került, és hogy hogyan alakult további sorsa a II. világháborúban (7:05), az ötvenes évekbeli katonaéletről és a katonaságról (14:37), ahonnan elindult mozigépész karrierje (15:43), majd beszél szódagyári munkájáról, és visszatér mozigépészi tevékenységére is, amelyet 1954-től 1958-ig végzett (18:25).
Interjúalany: Bátori József
Felvétel időpontja: 2011. március 04