Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany 1924-ben született Debrecenben. Jómódú családba született, így a kommunista hatalomárvétel után osztályidegennek nyilvánították, fia ezért nem mehetett egyetemre. Visszaemlékezik diákéveire, a középiskolát is elvégezte. A gazdasági világválság az interjúalany családjának anyagi helyzetére is rossz hatással volt. Földön dolgozó munkásaikat csak nehezen tudták kifizetni. (05:20) Beszél a II. világháborúról. A német megszállás után lett különösen nehéz a helyzet a rekvirálások miatt. A szükséges árucikkeket csak feketén lehetett beszerezni. Az iparban dolgozott, jól keresett, de nem tudta elkölteni. (08:24) 1944. március 19-e után bezárták az iskolákat, színházakat. Utána elkezdődtek a bombázások. A légiriadók idegileg is kikészítették a lakosokat. Rengeteg vasúti szerelvény érkezett a keleti frontról sebesültekkel megrakva. Megemlíti az 1944. október 15-i Horthy rádióbeszédet, de tévesen emlékszik annak tartalmára, nem a leventéket hívták be szolgálatra, hanem ekkor zajlott a kiugrási kísérlet. (13:04) Elmondja, hogyan sikerült az oroszoknak sokszori próbálkozásra megszállniuk Debrecent. A szovjet katonák többsége részeg volt és sok volt közöttük az ázsiai. Sok nőt megerőszakoltak, még az idősebbek közül is. Beszél arról, hogy a bombázások következtében melyik épületek semmisültek meg. A lakosoknak sokszor egész nap az óvóhelyen kellett tartózkodniUK, számos esetben a katonák tisztították meg a kijáratokat a törmelékektől. (33:30) A lakosok nagy része a Dunántúlra próbált menekülni, akár gyalog is, mert féltek a bombázásoktól és remélték, hogy a Vörös Hadsereg megáll a Tiszánál vagy a Dunánál. Az orosz bombák kisebbek, de hangosbbak voltak, mint az amerikaiak. (35:06) Debrecen ostroma 1944 szeptemberében kezdődött. Amikor a németek már tudták, hogy nem tarthatják tovább a várost, felgyújtották az élelmiszerkészletek nagy részét, nehogy az oroszok megkaparintsák, de ezzel a civil lakosságot hozták még rosszabb helyzetbe. (36:10) A háború után nem rendeződtek a viszonyok. A jegyrendszer miatt a lakosság nyomorgott. Sokakat internáltak, a "csőcselék" elvette a tehetősebektől a lakásukat, vagyonukat. (39:02) Mivel az interjúalany családja a jómódúak közé tartozott, féltek, hogy őket is internálják, de végül szerencsésen megúszták. Elmondja, hogy a család barátaitól informálódtak a Hortobágyra internáltak helyzetéről. A család nehéz helyzetbe került azért is, mivel az egyik rokon nyugatra disszidált. Szinte senkit sem vettek fel az egyetemre, jó munkahelyekre "osztályidegenség" miatt. (45:18)

0:00 családi háttér, gyermekkor, Budapesten éltek, édesapja 1939-ben meghalt, addig nagyon jól éltek, rendszeresen nyaraltak, a nagyapja földbirtokos volt ott 4:40 édesapja az első világháborúban harcolt, érdemrendet is kapott, édesanyja pedig háztartásbeli volt 8:41 1939-ben az édesapja meghalt, ezért a nagynénjéhez küldik Kisújszállásra, két évig volt ott az internátusban, nem volt különösebben jó tanuló, ezért visszatért Budapestre tanulni 11:09 ún. hadiérettségit tett le 1944-ben, utána Szolnokra küldik dolgozni, ahol a bombázásokat kellett eltakarítani, a front elől Kisújszállásról Ajkára menekültek 12:05 sürgős behívót kap ismét, hogy dolgoznia kell, de ő nem ment el, hanem jelentkezett a Hunyadi-hadosztályhoz, de kiviszik őket Ausztriába, majd Lengyelországba, de az orosz front elől ott is menekülniük kellett, elveszti a papírjait, egy másik magyar veszi föl, akit lelőnek, így az édesanyjának elküldik a halotti bizonyítványt 14:41 Németországba mentek, gyakorlatoztatták őket, a berlini olimpiai stadionban tanultak, de nem csináltak semmit, ezért megszöknek, ruhákat és ennivalót szereznek, hogy hazamenjenek Magyarországra 16:07 gyalog mentek Regensburgba, ott estek fogságba, Stuttgart közelébe viszik táborba, kilenc hónapig voltak ott, mesél a tábori élelmezésről 20:02 kiment mindennap az amerikai katonáknak segíteni, amiért kenyeret kaptak az ottani magyarok, később francia fogságba került, a franciák átcsempészik a hadifoglyokat Franciaországba, Clermont-Ferrandba, ahol megkérdezték, hogy ki akar menni a légióba, ő kilencedikre mondják azt, hogy megy 23:20 eleinte a környező krumpliföldeken dolgoztak, végül csak tízen léptek be a Légióba, őket Lyonba viszik, ott kiképzik őket, majd Marseille-be viszik őket, azután pedig Tunéziába viszik a csapatot 27:15 ott a Légió zenekar várta őket, öt évre írta alá 1946-ban, számtalan náció volt ott, két és fél hónappal később Indokínába viszik őket, Saigonba helyezik őket 30:20 megsebesült a felkelők elleni harcban, katonai kórházba kerül, onnan visszament a hadsereghez, 1947-ben kapta az első levelet, a leveleket a magyar követségre küldték, és így juttatták el a légióból a postát 33:11 három évet töltött Indokínában, mesél a légiós hagyományról, hogy a halottaikat nem hagyják a csatatéren, elkapta a maláriát 35:47 egy alkalommal tizenhárman védtek egy hidat, hogy ne robbantsák fel, de a felkelők elvágták az utánpótlást 38:45 egyszer elmegy két hétre Kambodzsába, mesél az ottani élményeiről, a dzsungel mélyén lévő buddhista templomról, és a számukra szokatlan állatokról 42:26 egy ideig egy cukorgyárra vigyáztak, volt vietnámi szolgálója is 45:13 Saigonba vezénylik őket, onnan hozzák őket haza Afrikába, előbb Algériába, majd Fezbe (Marokkó), ott esténként már kimehettek 49:27 Fezben már készült a civil életre, de visszavezénylik Algériába kantinosnak 52:35 az utolsó légiós évekről mesél

Az interjúalany mesél családjáról, gyerekkori emlékeiről, özvegyen maradt édesanyjáról (0:18). Beszél második világháborús élményeiről, hosszan részletezi a szovjet megszállók viselkedését, elmondja többek között, hogy édesanyja miért nem lett erőszak áldozata, mesél egy idős hölgyről, akit megerőszakoltak (6:05), majd további hasonló történetetekkel folytatja (15:13). Beszámol arról, hogyan kutatták át a szovjet katonák a lakásokat (19:59), majd a megszállással kapcsolatos emlékezéseit két 15 éves fiú tragikus történetével zárja (20:44). Röviden kitér az 1956-os forradalom közvetlen előzményeire, majd elmondja, milyen emlékeket őriz az október 23-i eseményekről (21:50). Később a forradalom és szabadságharc további történéseit meséli el, főként személyes élményeire támaszkodva (31:10): beszél többek között orvlövészekről (37:40), agent provocateur-ökről (41:57), állítólagos Dunába lövésekről (43:11), az október 25-i vérengzésről (44:15). Elmeséli egy pufajkásokkal kapcsolatos történetét (45:18), végül az utókornak címzett üzenettel zárja a beszélgetést (54:29)