Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany beszél a világháborús bombázásokról, az üllői úti olajfinomító talála után esőként eső olajról, valamint arról, hogy édesapja miként mentett meg egy zsidó kislányt a német katonák elől (0:28). Szól arról, hogy Nyugatra menetelük közben hogyan választották szét apjától, és hogyan lőtték le a nyilasok két ismerősét (4:30), valamint arról, hogy Ausztriában hogyan találkoztak újra amerikai hadifogságban lévő édesapjukkal (6:14). Beszél zsidó ismerősei bújtatásáról (8:16), majd arról, hogyan tanult drogistának a háború után (11:20). Szól a Rákosi-rendszer terrorjáról, a szemben lakó főorvos fiának elviteléről (13:00), majd arról, hogy jelentésátadás közben hogyan tartóztatták le férjét (14:35). Férjéről nem tudott semmit, így Budapesten hosszas próbálkozások után bejutott a Fő utcába érdeklődni (18:12). Egy hatalommániás hadbírósági hadnagy irodájába vitték (19:50). Egy megalázó beszélgetés után engedélyeztek neki 10 percet a beszélőn (23:32). Szól arról, hogy a D-tisztek megkeresték, hogy írja alá a válását, és cserébe elhelyezkedést és sok pénzt kap, de nem írta alá(25:05). Elmondja, hogy sok vesződség után könyvelőként tudott elhelyezkedni, ahol az igazgató nagyon jó ember volt, még ebédelni is befizette, mert sejtette, hogy a férje börönben ülhet (27:28). Azt is elmondja, hogy férje régi barátai már nem ismerték meg az utcán, csak miután a férjét kiengedték (28:32). Szól arról is, hogy a férje úgy halt meg, hogy semmit nem mondott a börtönről, valamint arról, hogy a másik négy hasonló sorsú asszony mind aláírta a válást (30:05). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről és lakáshelyzetéről szól (32:50).

Az interjúalany beszél Dr. Németh Alajos papi pályájáról, II. világháború alatt végzett tevékenységéről, majd arról, hogy miért internálták az iskolák államosítását követően. Mesél rokona emlékiratairól is, melyek egy részét a rendszerváltoztatást követően adták csak ki. 00:30--Németh Alajos születése, származása, családja, iskolái, elhivatása 3:00--Németh Alajos papi pályájának kezdetei 4:39--emlékei a II. világháborúról, milyen tevékenységet fejt ki papként a háborúban 9:23--internálása az iskolák államosítása ellen való tiltakozás kapcsán 13:12--hogyan élte meg Németh Alajos a soproni bombázásokat 16:10--mi történt vele az internáló tábor után 18:10--hogyan és mikor írja a könyveit, miről szólnak, hogyan adják ki őket 23:6--mi történt az internáló táborban 25:41--mit írt a kőhidai fegyintézetről

Az interjúalany beszél családjáról, arról, hogyan kerültek jugoszláv fennhatóság alá Trianon után, majd a háború után sváb származásuk miatt hogyan vették el tulajdonukat, hogyan lettek "titóisták", és hogyan telepítették ki őket (0:18). Szól arról, hogy ki írta alá a kitelepítésüket, és hogyan kért bocsánatot édesanyjától a halálos ágyán (2:02). Elbeszéli elvitelüket, azt, hogyan csempészték ki őket az ávósok a faluból, és azt, hogyan dobták le a babakocsit az utolsó pillanatban (2:50). Szól arról, hogyan érkeztek meg, vették el a tulajdonukat, kobozták el az élelmüket (5:42). Szól a férfiak munkájáról, és arról, hogy őt a nővérére bízták, amíg az édesanyja mosott, valamint arról, hogy a dédapja egy éven belül meghalt (10:00). Szük arról, hogy a Borzas-tanyát megszüntették a szovjet laktanya közelsége miatt, és egy másik helyre vitték, ahol szól a beszervezési kísérletekről, a tisztálkodásról és a gombaszedésről (11:50). Szól arról, hogy egyszer haza akarták küldeni a tíz év alatti gyerekeket, de neki nem volt hová mennie, és édesanyja sem engedte volna (14:40). Szól arról, hogy kik voltak még a táborban, pontosan hányan születtek és haltak meg (17:25). Szól a betegségekről, a rovarokról, az élelemről, és arról, hogy miként ruházkodtak (20:00). Szól ott született és ott elhunyt unokatestvéréről, és az orvosi ellátás hiányáról (22:00). Arról is beszél, hogy a falu széthordta a vagyonukat, és csak egy ember volt, aki visszaadta. Szól hazaengedésükről és az azóta kísértő félelemről (25:48). Beszél arról, hogy hol éltek a visszatérés után, és arról, hogy a faluba csak 1957-ben költözhettek vissza (29:05). Beszél a diszkriminációról, arról, hogy a nővérét nem vették fel sehová, de őt az amnesztia után már alkalmazták (32:30). Végül arról szól, hogy kit hibáztat, és arról, hogy mindez hogy történhetett meg (33:40).