Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany bemutatja egy 50 holdas, zalai parasztcsalád életét a Rákosi-rendszer előtt, majd részletesen beszámol a család Hortobágyra telepítéséről (ez az első kitelepítési akció során történt), valamint a Kócspusztán eltöltött három évről. Interjúalanyunk beszél a hétköznapi létbe való visszailleszkedéséről. Szemlélteti saját tapasztalatai alapján az '50-es évek közepén zajló iparosítás jellegzetességeit Tatabánya és Oroszlány vidékén.

Szomor Miklósné 1944-ben született Gyönkön, de családjával Budapesten élt egy bérházban. Édesapja megmaradt önálló kisiparosnak. Érzékelteti az 50-es évek légkörét: lakógyűlések, a személyi kultusz hatása az oktatásra. Szemtanúja az 56-os eseményeknek, érzékletesen mutatja be a szétlőtt várost. Középiskolában egyetemekről, kutatóintézetekből 56-os múltjuk miatt száműzött oktatók tanították, akik a lehetőségekhez mérten feszegették a rendszer kereteit. Érettségi után azonnal férjhez ment, három gyermeke született. Megelevenednek egy napról napra élő értelmiségi házaspár mindennapjai a Kádár-rendszerben: küzdelem a lakásért, a mindennapi megélhetésért. (00:00-05:38) a család bemutatása, születésének körülményei a német majd szovjet megszállás alatt; (05:38-09:40) egy kispolgári család mindennapjai a Rákosi-korszakban; (09:40-13:40) a személyi kultusz hatása az általános iskolában, kisdobos és úttörő mozgalom, a szovjet irodalom hatása, ellentmondás az iskola és az otthon hallottak között; (13:40-22:00) az 56-os forradalom az átlag budapesti polgár szemszögéből; (22:00-35:20) középiskola kommunista vezetéssel és büntetésből áthelyezett kiváló tanárokkal; (35:20-47:14) házasság, nehéz életkörülmények három gyermek mellett.

Az interjúalany beszél arról, hogy hatottak életükre a zsidótörvények, hogyan kerültek a hatvani gettóba (0:18), illetve hogyan fosztották őket ki a csendőrök (3:20). Beszél arról, hogy bekerültek a cukorgyári gyűjtőbe, később bevagonírozták őket, a Kassánál felszálló csendőrök átadták őket a németeknek, miután rájöttek, hogy nincsenek további értékeik (6:10). Szól megérkezésükrőkl, a szüleitől és rokonaitól való szétválasztásról, Auschwitzról (9:10). Szól arról, hogyan vetkőztették le, alázták meg, borotválták le és etették meg őket (12:52). Beszél arról hogy egy időre Krakkó közelébe mentek dolgozni, ahol a zsidó felügyelőtiszt megverte, mert rá volt kényszerítve (19:20). Később visszavitték őket Auschwitzba, ahol megtudták, hogy a rokonaikat már elgázosították (27:15). Szól arról, hogy az SS eladta őket a német hadiipar számára, így az augsburgi Messerschmidt-gyárba mentek dolgozni. Itt már saját ágyuk és edényeik voltak, ihattak bármikor (35:20). 1945 áprilisának elején áttelepítették a gyárat, de ott már nem dolgoztak, hanem földbe ásott bunkerekben laktak (39:22). Itt fenyőtobozt gyűjtöttek fűteni, és itt érte őket egy vasúti kocsiban a felszabadulás. Az amerikai katonák látták el őket, néhányan a hirtelen hozzáférhető élelmiszer miatt halt meg. Később az UNRRA és izraeliek segítették, de nem akart Izraelben letelepedni, hátha él még az édesapja (42:50).