Gyűjteményhez ad

Az aszódi sportélet

3446 megtekintés

Hossz: 00:42:00
Leírás: Az interjúalany beszél gyermekkoráról, oktatásáról, arról, hogy a német megszállás alatt hadikórház lett az iskolából, valamint arról, hogy az újrakezdés után a latin és nyugati nyelvek helyén oroszt tanultak (0:40). Szól arról, hogy a színművészetin vagy a bölcsészkaron szeretett volna továbbtanulni, de végül mégis a honvédség tisztképzőjét választotta, ahol híradós lett (7:20). Beszél arról, hogy 1956. október 23-án az ezredét Budapestre vezényelték, de ő kimenős volt, és nem találták, úgyhogy másnap meglepve tapasztalta, hogy nincs a laktanyában szinte senki (13:40). Szól arról, hogy az októberi forradalom során a posta katonai irányításának átvételével bízták meg, és arról, hogy milyen feladatokat láttak el (17:30). Szól a leszereléséről, és arról, hogy kezdetben nem volt munkája, később azonban a ruhakereskedelemben kezdett dolgozni (22:00), majd később az ezt felügyelő állami vállalat ellenőrzési osztályvezetője lett, a rendszerváltoztatás után pedig Kft-t alapított (27:00). Szól az 1950-es évek sportéletéről, az atlétikáról és a futballról. Magán futballklubot alapítottak, ami később a vasutasokkal együtt aszód második számú csapata lett (28:35). Végül arról szól, hogy a külföldi csapatoknak való szurkolás a totó megjelenésével kezdődött Magyyarországon (40:48).
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
Interjúalany neve: Budai Ferenc
Interjúalany lakhelye: Aszód
Interjúalany született: Aszód, 1932
Interjúalany foglalkozása: katonatiszt, kereskedő
Felvétel időpontja: 2010. október 01
Felvétel helyszíne: Aszód

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:41:00
Az interjúalany beszél tanulmányairól (0:29), arról, hogy tanulmányai elvégzése után főagronómusként dolgozott, majd TSZ-elnök lett (3:14). Mesél német származásáról (7:44), a cserkészmozgalommal kapcsolatos emlékeiről (10:55), az 1956.-os forradalom közvetlen előzményeiről, és az október 23-i eseményekről (21:07), a kistarcsai politikai foglyok kiszabadításáról, debreceni hazatéréséről (26:58), valamint arról, hogy nem gondolt komolyan a disszidálásra (32:54). Beszámol arról, hogy diploma után neki is agitálni kellett a falvakban a TSZ-be való belépésért (35:22), valamint kitér a TSZ-ek működésére (37:56), és megfogalmazza véleményét a mai fiatalok helyzetével kapcsolatban (39:24).
Interjúalany: Farkasvölgyi Károly
Felvétel időpontja: 2011. július 01

Hossz: 00:49:00
Az interjúalany beszél családja származásáról (0:08), majd Budapest ostromáról, és arról, hogy előre megálmodta, hogy édesanyja meg fog halni az ostrom során (1:18). Beszél oktatásáról, édesapja eltávolításáról, az undorról, amit a Rákosi-rendszer váltott ki benne, és arról, hogy a munkások is gyűlölték Rákosit (4:11). Szól arról, miként került a jogi egyetemre, ahol a legtöbb barátja zsidó volt, és egyetértettek a rendszer elítélésében. Később az SZDSZ jellegében bekövetkezett változások miatt e barátainak többségével megszakadt a kapcsolata (08:05). Beszél arról, hogy miért csatlakozott a forradalomhoz (11:50), majd arról, hogy milyen tevékenységet folytatott (13:55). Szól a szovjet intervencióról és a forradalmi események folytatásáról, a Márciusban Újra Kezdjük mozgalomról (16:08). Beszél a megszállt Budapest nyomasztó légköréről, az emigráció gondolatáról és letartóztatásának körülményeiről (20:08). Szól arról, miként próbálták meg beszervezni a vizsgálati fogságban (22:40), majd cellatársairól (26:54). Beszél arról, hogy 24 nap után elengedték, és arról, hogy másodszori elvitele előtt mit csinált (28:50). Elmeséli második letartóztatása körülményeit, az ellene felhozott abszurd vádakat, és azt, hogy mindent tagadott, csak azt "ismerte el", hogy 1956 ellenforradalom volt. Később ezt is visszavonta (31:30). Innentől más irányt vett a nyomozás, nem valószerűtlen vádakat akartak rábizonyítani, hanem tényleg ki akarták deríteni, hogy mit csinált a forradalomban. Közben a Fő utcából a Markó utcába, majd Vácra, végül Márianosztrára került (39:30). Beszél másodfokú tárgyalásáról, melynek során mindegyik vádlott enyhébb ítéletet kapott, az indoklás szerint mert "fiatalságuk és műveltségük" magyarázza tetteiket (44:13). Végül a Kádár-korszak bezártságáról szól, és arról, hogy a társadalom sötét alkut kötött Kádár Jánossal, aminek a mai helyzet az egyenes következménye (46:32).
Interjúalany: Karátson Gábor
Felvétel időpontja: 2010. október 28

Hossz: 00:50:32
Az interjúalany mesél a II. világháborúval kapcsolatos emlékeiről, a Rákosi-korszakról, az 1956-os eseményekről és arról, hogy hogyan tartóztatta le a férjét a karhatalom a forradalmat követően. 0:07--születés, család, szülők, iskolái, lakóhelyeik, gyermekkora; 7:50--emlékei a II. világháborúról és a bombázásokról; 10:55--milyen vallásos nevelésben részesült; 12:04--milyen volt az élet a háború alatti Budapesten; 16:33--a német és a szovjet megszállás; 23:15--a zsidókat ért atrocitások; 24:58--férje katonai szolgálata a II. világháború alatt, milyen volt az élet a II. világháború után, a beszolgáltatások, milyen nehézségeket jelentett számára az elhelyezkedés során a származása; 30:28--emékei a Rákosi-korszakról; 32:05--emlékei az 1956-os eseményekről; 37:07--hogyan vitte el a karhatalom a férjét; 42:11--férje börtönbüntetése, szabadulása, élet a szabadulás után
Interjúalany: Tánczos Istvánné Végh Piroska
Felvétel időpontja: 2010. november 05