Kapcsolódó interjúk

Az általános iskola után gimnáziumba járt, majd az Egészségügyi Főiskolába jelentkezett (0:44). Édesapja megjárta a második világháborút, szovjet hadifogságba esett, ott 6 évet töltött és az egyik lába komoly fagysérülést szenvedett(1:01). A hatvani házuk a háborús bombázás következtében teljesen megsemmisült(1:50). Szülei mezőgazdasági munkával foglalkoztak, édesapja a háború alatt nem harcolt a fronton, a hátországban sofőrként szolgált (2:58). Az egészségügyi főiskola előtt a hatvani konzervgyárban dolgozott, az áruátvételi osztályon, vagy a titkári irodában (4:30). A vasúti fogászati rendelőben is dolgozott, ekkor kezdte el az egészségügyi tanulmányait (1975) (5:08). 1956-ban 12 éves volt, nincs különösebb emléke az eseményekről, később az érettségije alkalmával az '56-os eseményeket "tévedésből" forradalomnak nevezte, ellenforradalom helyett(6:02). 5 évig a fogaszáton dolgozott, mint képesítés nélküli asszisztens(7:54). Az élete szépen alakult, de 28 év házasság után férjétől elvált, 11 évig élettársával élt, elválásuk óta egyedül lakik(9:08). Munkahelyén 11 orvos mellett dolgozott 30 év alatt, de mindegyik elég jó kapcsolatban volt(11:12). Szeretett a vasúti rendelőben dolgozni, nagyon sok embernek adott munkahelyet, mivel a rendelő az ország egyik legnagyobb, a hatvani vasúti csomóponthoz tartozott(12:00). Egészségügyi tanfolyamokat is szervezett, Hatvanban és vidéken máshol is(13:05). A rendszerváltoztatás után megszűntek az állások, kirúgták a dolgozókat, vagy összevonták, áthelyezték az intézményeket - az egészségügyi padlóra került (14:27). A technikai fejlődés (pl:számítógépek) is sok ember munkáját vette el. Ő maga is kapott számítógépes képesítés(16:59). Napjainkban kötött programja van, igyekszik családjának segíteni, autobuszos kirándulásokat szervez, termékbemutatókat látogat, stb (18:19). A Rákellenes Liga munkájában is részt vesz, a szervezetet ahogy tudja, támogatja(19:43). Fogalommagyarázat (21:58).

Az interjúalany beszél német származásáról (0:03), a németek bevonulásáról Délvidékre, ami után a család Szegedre, majd Kiskundorozsmára költözött (0:36), a német és szovjet megszállással kapcsolatos emlékeiről (6:46), az apja beszervezési kísérletéről, majd szökéséről (11:03), a család szegénységéről, éhezésükről (13:51), béresként végzett munkájáról (16:28). Beszámol iskolába való visszakerüléséről, valamint arról, hogyan került a tanítóképzőbe (20:56). Mesél édesanyja egészségi állapota megromlásának következményeiről (27:17), a káderező bizottsággal kapcsolatos emlékéről (28:47), a tanítóképző elvégzése utáni munkájáról, békekölcsönről (33:35), az 1956-os forradalomról, az abban játszott szerepéről (34:55), végül a halálos áldozatot követelő mórahalmi tüntetésről (44:46).

Az interjúalany beszél az 1950-es évek elejéről, a kommunisták vallásellenessége ellenére is nagyszámú hittanra járó diákról (0:16). Szól arról, hogy 1955-ben jutalomból úttörőtáborban járt az Almássy-kastélyban, ahol titkolnia kellett vallásos meggyőződését (2:25). Elmeséli, hogy 1956-ban segített egy Szuezt kereső szovjet katonának: elővett az atlaszát, és mutatta, hogy Magyarországon vannak, ám erre egy másik tiszt gyorsan hazazavarta (5:44). Szól arról, hogy a tüntetések kezdetekor az egyik osztálytársa az ablakon kiugorva csatlakozott a tömeghez (10:10). Elmeséli, hogy amikor 56 után meglátogatta a katonai szolgálatát teljesítő bátyját, akkor egy kirgiz katona leköpte, majd távolodtában ellőtt a feje mellett. Az elég valószínű, hogy a diáksapkája miatt lőttek rá a szovjet laktanyában, hiszen az a pesti srácokra emlékeztette őket (13:20). Beszél arról, hogy miként távolították el a Lenint és Sztálint ábrázoló szoborcsoportot Szegeden (17:55). Elmeséli, hogy Szatymazon a beadási listákat semmisítették meg, illetve szól a beszolgáltatások rákosista gyakorlatáról (20:35). Beszél arról, hogy édesapja kérdezte egy volt katonatársától, hogy hogy van az, hogy most akkora kommunista, mikor a partizánok ellen harcolva az orosz fronton mindig jelentkezett a kivégző osztagba. A válasz az volt, hogy elviteti, ha még egyszer szóba hozza (35:50). Az interjúalany szól a falu életéről a kommunizmus alatt, a besúgókról, a szegénységről (39:30). Visszatér arra, hogy a háborúban a front közeledtével elhagyták szülőfalujukat, hogy elkerüljék a frontot (43:30).