Leírás: Az interjúalany monori tanár, a gyömrői gyilkosságok egyik áldozatának a leánya (0:27). Beszél arról, hogyan vitték el 1945. április 18-án az apját és ölte meg négy rendőr 19-én. Kihallgatni vitték el, de fogva tartották. Az édesanyja még odament az épület elé, a férje még ki tudott szólni az ablakon, hogy gyorsan menjen el. Ekkor látta a férjét utoljára (2:00). Elbeszéli édesapja meggyilkolását, amikor a rendőrnek öltözött emberek kivitték az erdőbe, és belelőtték egy gödörbe. Egy ismerősük mutatta meg nekik a sírt (3:10). Szól arról, hogy még a gyilkosságok előtt is milíciák uralták a környéket, és kérdezgették az embereket a régi adminisztráció tagjairól, de édesapjáról mindenki csak jót mondott (7:50). Édesapja a háború alatt sem ment el a faluból, még dezertőröknek is segített szökni (10:30). Elmondja, hogyan érdeklődött édesanyja az eltűnt apa után a mindenféle új uraknál (13:10), valamint azt, hogy náluk még az oroszok érkezése előtt milicisták vették át a hatalmat, gyakrán átöltözött nyilasok, akik Sztálin nem létező parancsaira hivatkoztak (14:10). Beszél arról, hogy ezek az emberek hogyan osztották szét egymástól a régi helyeket, és hogyan követték el a gyilkosságokat a környéken (16:10). Beszél arról, hogy édesanyja az új "szolgabírón" kereste a férjét, de az elinalt előle (18:50). Az Igazságügyi Minisztériumban is érdeklődött, ahol szintén nem segítettek neki, Kovács Béla kivételével (21:50). Szól arról, hogyan segített Kovács Béla nyugdíjat biztosítani, szól férje exhumálásáról és azonosításáról, és arról, hogy Erdei Ferenc minden segítséget megígért, de nem tett semmit (28:28). Beszél arról, hogy az áldozatok rokonait később is zaklatták, ezért ő is csak a vaskohászatban tudott elhelyezkedni (26:45). Beszél édesapja 1989 utáni rehabilitásának törekvéséről, a Történelmi Igazságtétel Bizottságról, valamint Gyömrő képviselőjéről, Dr. Török Gáborról és erőfeszítéseiről (36:32). A levéltári anyag megszerzéséről és a jogi nehézségekről szól végül (38:38).