Interjú

Gyűjteményhez ad

Börtönigazgatók hagyatéka

3537 megtekintés

Hossz: 00:46:00
Leírás: 0:00 családi háttér, két felmenője börtönigazgató volt a Horthy-korszakban, Sátoraljaújhelyen és Sopronkőhidán, (de a nyilas korszakban leváltották őket), 1949-ben ezért elhurcolják 2:44 a Rajk-perben akarták fiktív tanúként felhasználni, egy időben az Andrássy út 60-ban tartották fogva, a rádióban is hallották a vallomását, amit úgy mondott fel, mint egy verset 4:53 őt is elítélik a sátoraljaújhelyi rabkitörésért, kivégezték, 1990-ben kaptak érte jóvátételt 6:44 nagyapja mesélt egy anekdotát az őszirózsás forradalomról 8:36 ezt a nagyapját eltiltották a szellemi foglalkozástól, ezért 1956-ban bekerült a soproni vezetésbe, nagyanyja ezért teherautó-, majd taxisofőr lett 11:29 nagyapját internálják, ott számos értelmiségi raboskodott, mint pl. Darvas Iván is 13:23 mesél a börtönigazgatói családi körülményekről 16:43 nagymamája volt a kevés női taxisofőrök egyike 20:22 édesapja paraszti születésű volt, behívó parancsot kapott a hadmérnöki iskolába, onnan azonban kirúgták, mert egyik rokona pap volt 22:10 családi képeket mutat 25:11 hallgattak Szabad Európa Rádiót, mivel nem munkás-paraszt származású volt, ezért gyakran érték hátrányok, a főiskolára is csak fellebbezéssel vették fel 28:10 zenekart alakítottak a főiskolán, mesél a korabeli alternatív egyetemi-művészi életről, egy alkalommal a rendőrség azonban lecsapott erre a társaságra 32:45 a zenekar szövegeit le kellett adniuk előre, felidéz más történeteket is a zenekar életéből; egy alkalommal egy beszédet mondott az állambiztonsági beszervezések ellen 39:32 emiatt még fenyegették retorziókkal 43:11 az őket besúgók ma is pozícióban vannak
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
Interjúalany neve: Böröcz Nándor
Interjúalany lakhelye: Zalaegerszeg
Interjúalany született: Sopron, 1967
Interjúalany foglalkozása: újságíró
Felvétel időpontja: 2011. május 25
Felvétel helyszíne: Zalaegerszeg

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:43:00
dr. Pavlovits Miklós 1910-ben született. Tüzér főhadnagyként részt vett az első- és második bécsi döntést követő területvisszacsatolásokban. Budapest ostromát (10:30) a Központi Pénzintézet légópincéjében vészelte át családjával. Beszél arról, miként rabolta ki a pénzintézetet a szovjet hadsereg (21:19). A második világháború után - többek között - a külkereskedelmi minisztérium alkalmazásában állt. Beszélt a Rákosi-rendszer kiépüléséről és a társadalom terrorizálásáról (29:56).
Interjúalany: dr. Pavlovits Miklós
Felvétel időpontja: 2010. november 27

Hossz: 00:41:00
Az interjúalany beszél édesapja elítéléséről az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt (3:34), a vallási életről, a vallásgyakorlás lehetőségeiről (7:00), tanulmányairól, szórakozási szokásaikról (9:37), Munkácsy-díjáról, és egyéb díjairól (22:00), a művészet állami támogatásáról, munkáiról (30:44).
Interjúalany: Mihály Gábor
Felvétel időpontja: 2011. május 25

Hossz: 00:37:00
Varga Imréné 83 éves páhi asszony, paraszti családból származik. 1969-ig szülőfalujában élt, ekkor került a fővárosba, ahol minisztériumi alkalmazottként (takarítónő, portás) dolgozott, munkásszállóban lakott. 1975-től ÁFÉSZ-dolgozóként a kiskőrösi Szarvas szálloda portása volt nyugdíjazásáig. 01:40-ig család, lakóhely bemutatása; 01:40-03:50 iskola, család, politikai tájékozódás; 03:50-07:15 háború, orosz megszállás; 07:15-10:25 '50-es évek, beszolgáltatások, TSZ-szervezés; 10:25-14:20 az '56-os forradalom helyi eseményei; 14:20-17:00 TSZ-szervezés 1961-től; 17:00-18:00 vallásgyakorlás; 18:00-22:30 minisztérium, munkásszálló; 22:30-27:00 a Szarvas kombinát vendégei (éjszakai élet Kiskőrösön); 27:00-30:00 lakáshelyzet, TSZ-összevonás; 30:00-37:30 az átélt korszakok összehasonlítása (munkaszolgálatosok, nyilasok, kuláküldözés).
Interjúalany: Varga Imréné
Felvétel időpontja: 2010. december 14