Az interjúalany beszél boldog gyermekkoráról, az ateista állam és az istenfélő család kettős neveléséről. Külön szól arról, hogy egy tanára jóindulattal próbálta meg ateistává átnevelni (0:25). Szól arról, hogy katonai szolgálata megkezdésekor a politikai tiszt próbálta rábeszélni arra, hogy fogjon fegyvert, de mivel nem volt hajlandó, a katonai ügyészség végül három évre ítélte (4:35). A börtönben a politikai tiszt szintén próbálta átnevelni, és azt is hozzáfűzte, hogy az édesapját fel is kellett volna akasztani ezért a nevelésért (8:50). Beszél arról, hogy sokáig nem engedtek istentiszteletet tartani a közösségének. 1977-től, a Helsinki Záróokmány kötelezettségei miatt megtűrtnek nyilvánították a nazarénusokat. Ezzel párhuzamosan Tatán fegyvermentes szolgálatot is létrehoztak a honvédségnél (12:30). Szól arról, hogy a börtön után visszakerült az autójavító-műhelybe (15:50). Arról is beszél, hogy amiért éneklésen kapták a börtönben, nem fogadhatott látogatókat három hónapig (18:20). Arról is szól, hogy a börtönben töltött évei a legértékesebbek, ugyanakkor fontos, hogy a rendszerváltoztatás után mindenki visszakapta a szabadságát. Az iskolában a korábban diszkriminált gyermekei példaképekké váltak 1989 után. Hozzáfűzi azonban, hogy a rendszerváltoztatással a rossz is szabadságot kapott (22:45). Végül az USA-ban való letelepedéséről, az amerikai életről, a vallásos társadalomról szól (27:08).

Az interjúalany beszél arról, hogyan döntött a lelkészi hivatás mellett (0:05), a teológiai tanulmányok helyzetéről a Rákosi-rendszerben (02:09). Rátér arra, hogy hogyan ellenőrizték a vallási életet a szocializmusban, és hogy hogyan zsarolták a besúgókat (07:56). Beszél az Állami Egyházügyi Hivatal működéséről, az egyházak pénzügyi függéséről (13:58). Rátér az Egyház elé gördített anyagi akadályokra (20:53), majd külföldi útjáról mesél, miután megpróbáltak információkat szerezni tőle (23:32). Végül arról beszél, hogy valamennyire az állami szervekre is tudtak hatni az egyházak (30:20).

Az interjúalany beszél családjáról, iskoláiról (0:12), majd arról, hogy a II. világháború ő is ki volt írva munkára, de terhessége miatt mégsem kellett mennie. A román katonák fosztogatásairól szól, de az oroszokra nem tud rosszat mondani. A férjét haza is hozták neki a munkáról (3:20). Szól arról, hogy svábként nem telepítették ki, de a neveket magyarosítani kellett (7:30). Szól arról, hogyan kommunikáltak az oroszokkal (8:25), valamint az 1950-es évek mezőgazdasági terrorjáról, a szövetkezetesítésről, valamint a falu fokozatos kiürüléséről (9:30). Elmeséli, hogyan került a korcsmábába dolgozni a férjével (12:30). Beszél a vallás és a kommunista rendszer kapcsolatáról a faluban (14:15), a Kádár-korszak megélhetéséről, a TSZ pozitív szerepéről, valamint a rendszerváltoztatás utáni elszegényedésről (14:15). Szól arról, hogy amikor az oroszok meglátták, hogy terhes, cukrot és pelenkát hoztak neki (17:30). Végül elmeséli, hogyan kellett állampolgárságot váltania a visszacsatoláskor, és hogy nem tudott három évig találkozni Romániában maradt szüleivel (19:25).