Interjú

Gyűjteményhez ad

Az evangéliumot komolyan venni

3879 megtekintés

Hossz: 00:42:00
Leírás: Az interjúalany beszél családjáról, nagyszülei délvidéki, fiumei származásáról és letelepedésükről Debrecenben (0:03). Fényképész nagyapja boltjának állmosításáról, másik nagyapja Kun Bélával való barátságáról, valamint édesapja Németh Lászlóval való kapcsolata miatt a családját ért hátrányról is szól (2:20). Beszél arról, hogy kényszerűségből Budapestre költöztek, ahol a Szemere utcai általános iskolába járt (8:05). Nevelés szempontjából először egy sárospataki rokonhoz, majd a kecskeméti piaristákhoz adták tanulni (11:00), ahol a napirend nagyon szigorú volt és már korán rászokott, hogy reggel a templomban keres menedéket (11:00). Elmeséli, hogyan érlelődött meg benne a gondolat, hogy maga is piarista legyen (16:42). Szól katonai szolgálatáról, ami megszakította noviciátusát, és melynek során részt vett a prágai tavasz leverésében (18:05). Felderítő zászlóalja komédiába illő jeleneteket produkált a csehszlovák-magyar határ közelében az alkalmatlan honvédségi tisztek vezetése alatt (20:10). Még egyszer el kellett kezdenie a noviciátust (22:20), majd találkozott radikális, az evangéliumot komolyan vevő keresztényekkel, illetve Bulányi György köreivel (23:30). Szól arról, hogy milyen zaklatásoknak és felügyeletnek voltak kitéve az állambiztonság részéről a Kádár-korszakban (33:15), valamint a rendszerváltoztatásról, arról, mennyire reménykedtek a volt piarista Antall Józsefben, és mennyire csalódtak (38:40).
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • A Szovjetunióban folyó kényszermunkáról
  • Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (beleérve az egyházi ifjúsági szervezeteket, a nyilas pártot, a Volksbundot, az illegális kommunista mozgalmat és az ellenállást is)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • A hatalomért folytatott politikai harcról és annak következményeiről
  • Az újjáépítésről és a földosztásról
  • A társadalom és a gazdaság átalakításáról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (pártok, egyházi szervezetek, szakszervezetek, népi kollégiumok, választások)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • A földosztás, majd az államosítások következményeiről
  • A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
  • A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
  • A diktatúra elnyomó apparátusával szembeni ellenállásról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Politika és egyház viszonyáról
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • A politikai vezetésben végrehajtott változásokról, ezek személyes életére gyakorolt hatásairól
  • A diktatúra módszereiben, az elnyomó apparátus tevékenységében tapasztalt változásokról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • A forradalmat megelőző társadalmi, politikai mozgásokról
  • A szűkebb és tágabb környezetet érintő válságról
  • A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
  • A forradalom napjainak eseményeiről
  • A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
  • A forradalom emberi és anyagi veszteségeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • A forradalmat követő megtorlási hullámról az interjúalany környezetében, letartóztatottakról, perekről
  • A kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek tevékenységéről (karhatalom – pufajkások, Munkásőrség)
  • A kivándorlásról („disszidálásról”)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • A Kádár-korszak válságjelenségeiről
  • A rendszerváltoztatást megelőző időszak politikai változásairól, mozgásairól
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • A rendszerváltoztatás közvetlen és közvetett hatásairól
  • Ellenzéki mozgalmakról és tevékenységükről, a kibontakozó többpártrendszerről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Az egyház szerepéről, vallási életről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási élet újraéledéséről
Interjúalany neve: Szegheő József
Interjúalany lakhelye: Szeged
Interjúalany született: Nyíregyháza, 1949
Interjúalany foglalkozása: nevelő, piarista pap
Felvétel időpontja: 2011. április 17
Felvétel helyszíne:

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:30:00
Az interjúalany beszél fiatalkoráról, munkáiról, kovács képzettségéről (0:15), majd elmeséli, hogyan ismerte meg későbbi feleségét (2:20). Fehérvárra vitték katonának, ahol először patkolókovács lett, majd mikor már nem nagyon voltak lovak, fuvaros szolgálatot látott el német katonák számára. Lengyelországba került, s közben néha német, néha orosz katonák tüze alá került (3:20). Beszél arról, hogy orosz fogságba esett, de a háború végét nagy örömmel élte meg (13:52). Szól arról, hogy milyen munkákat kellett végezni az orosz katonák számára, és hogyan lőtte agyon egyik társát egy orosz katona (15:00). Beszél arról, hogy Kijev környékére került egy táborba, és mesél az élelmezési körülményekről (18:35). Beszél arról, hogy később a kovácsműhelybe került (23:00), illetve a fertőtlenítésről és a rovarokról (24:20). Végül 1948-es hazajöveteléről szól (27:00).
Interjúalany: Papacsek András
Felvétel időpontja: 2010. október 14

Hossz: 00:45:00
Dr. Basa Antal beszél háborús születéséről, édesapja haláláról a világháború végén (0:38), valamint tanulmányairól, az oktatás jellegéről az ötvenes években (2:40), a mezőgazdaság szocialista átalakításáról (7:25), az 1956-os forradalomról (11:38), az aszódi gimnáziumról és a hittan megszüntetéséről (13:40), illetve a pályaválasztás nehézségeiről a Kádár-rendszerben (19:22). A rendszerváltoztatásról, az 1990-es képviselő-, majd önkormányzati választásokról hangsúlyosan szól (27:15). 1990 óta tartó polgármesteri tevékenységét is összefoglalja. Szól a legfontosabb beruházásokról, az iskola újraalapításáról és a forráshiány leküzdéséről (27:15). Végül az orvosi hivatásnak és Galgahévíz polgármesteri hivatalának összeegyeztethetőségéről szól (38:12).
Interjúalany: Dr. Basa Antal
Felvétel időpontja: 2010. november 05

Hossz: 00:47:00
Tárgy: egyházak
0:00 a Kádár-rendszerben nem volt kellemetlensége a hitéből fakadóan, mert egyházi intézményekbe járt iskolába, ott pedig nem volt KISZ, az egyetemi felvételinél lehettek problémák 5:34 beszél az egyházi iskolák államosításáról, mintegy 12 ezer szerzetes és apáca, valamint több mint 700 intézmény volt a Rákosi-korszak előtt, felidézi ezt a korszakot, és a papokat ért atrocitásokat, kitér a békepapi mozgalomra 14:13 a Vatikán 1964-ben kötött egy részleges megállapodást a magyar állammal, ennek a megítélése azóta is vita tárgya, erről a megállapodásról beszél 22:59 még egy rendszerbarát apácarendet is alakítottak az együttműködő katolikus egyházi vezetők 29:26 Mindszenty elszámította magát azzal kapcsolatban, hogy hamar elmúlik majd a kommunista rendszer, míg mások egyfajta modus vivendit javasoltak, pl. Kerkai Antal is, de nekik sem volt jobb sorsuk, mint az ellenállóknak 39:51 a „bajuszos püspökök” az ÁEH által a püspökségekre küldött személyek voltak, akik az állam nevében ellenőrizték a papságot 40:47 az Új Ember főszerkesztőjeként őt is be akarták szervezni, sőt kritikát is kapott
Interjúalany: Dr. Giczy György
Felvétel időpontja: 2010. november 26