Az interjúalany édesapja származásáról számol be(0:05).Dr. Suba Györgyné 1939-ben született és sokáig egy tanyán élt szüleivel. A háborúra nem emlékezik, de rokonai sokat meséltek a harcokról(0:38).Az interjúalany visszaemlékezik arra, amikor 1944 novemberében a szovjetek bevonultak a lakhelyükre - ennek körülményeit idézi fel(2:40).Az interjúalany szól a fosztogató szovjet katonákról(4:59).A német bevonulás előtt 1944 nyarán összeszedték a környékbeli zsidókat. Ezzel kapcsolatban mesél el egy történetet(8:45).A háborút követően az édesapjának az elesett katonákat kellett temetnie. Ezzel kapcsolatban a földosztásról és a TSZ-esítésről is beszél(10:09).Édesapja a háború után alkalmi munkákat vállalt, többnyire az újáépítésben dolgozott, később az interjúalanynak is dolgoznia kellett, fiatal kora ellenére(12:49).A szülei nem szerették volna továbbtaníttatni az interjúalanyt, inkább az otthoni munkákba fogták be(14:47). Az életének legnehezebb korszaka az '50-es évek voltak, hiszen alig volt mit enni(16:08).1956-ban az interjúalany megpróbált kitörni a falusi életből és egy kecskeméti kertészeti szakközépiskolába jelentkezett(18:37).Egy sátoraljaújhelyi kertszeti technikumba jelentekezett, ezt elvégezte és ebben a szakmában 4 évig dolgozott(21:25).Dolgozott könyvelőként is, majd kulturális ügyintéző lett, közben több képesítést is szerzett(22:45).Munkájához tartozott a felnőttképzés, diákoktatás és a közművelődés(25:48).Országjáró túrákat is szervezett(27:53).1956-ban a forradalomról október 24.-én értesült. Ekkoriban még iskolába járt, tanárai óvták az erőszakos eseményektől(29:12).De november 4.-én pár diáktársával úgy döntöttek, hogy elhagyják az iskolát és gyakorlatilag bandákba verődve útra keltek, hogy hazajuthassanak. Ennek a történetét meséli el(31:50).Az interjúalany mesél a gyermekkori tankönyvekről és az iskoláiról, tanítóiról(40:42).A hittanképzésben csak 4. osztályig volt része, utána már eltörölték. Ezzel kapcsolatban beszél a korszak vallásos életéről(43:57).

Az interjúalany Erdélyben élte meg az I. világháborút majd a terület Romániához csatolását, a magyar iskolarendszer megszüntetését (0:05). Beszél arról, miként költözött Szegedre majd élte át a front átvonulását Budapesten (08:50), illetve miként szállták meg Magyarországot a szovjetek (21:00). Beszél továbbá arról, hogyan szervezték meg az életet a háború után, hogyan próbálták meg átvenni a közigazgatást a kommunisták (23:26). Hangsúlyosan szól az 1950-es évekről, a diktatúra kiépüléséről, férje recski internálásáról és következményeiről (27:53), majd saját munkájáról és az oktatás jellegéről beszél (36:42).

Az interjúalany 1924-ben született Debrecenben. Jómódú családba született, így a kommunista hatalomárvétel után osztályidegennek nyilvánították, fia ezért nem mehetett egyetemre. Visszaemlékezik diákéveire, a középiskolát is elvégezte. A gazdasági világválság az interjúalany családjának anyagi helyzetére is rossz hatással volt. Földön dolgozó munkásaikat csak nehezen tudták kifizetni. (05:20) Beszél a II. világháborúról. A német megszállás után lett különösen nehéz a helyzet a rekvirálások miatt. A szükséges árucikkeket csak feketén lehetett beszerezni. Az iparban dolgozott, jól keresett, de nem tudta elkölteni. (08:24) 1944. március 19-e után bezárták az iskolákat, színházakat. Utána elkezdődtek a bombázások. A légiriadók idegileg is kikészítették a lakosokat. Rengeteg vasúti szerelvény érkezett a keleti frontról sebesültekkel megrakva. Megemlíti az 1944. október 15-i Horthy rádióbeszédet, de tévesen emlékszik annak tartalmára, nem a leventéket hívták be szolgálatra, hanem ekkor zajlott a kiugrási kísérlet. (13:04) Elmondja, hogyan sikerült az oroszoknak sokszori próbálkozásra megszállniuk Debrecent. A szovjet katonák többsége részeg volt és sok volt közöttük az ázsiai. Sok nőt megerőszakoltak, még az idősebbek közül is. Beszél arról, hogy a bombázások következtében melyik épületek semmisültek meg. A lakosoknak sokszor egész nap az óvóhelyen kellett tartózkodniUK, számos esetben a katonák tisztították meg a kijáratokat a törmelékektől. (33:30) A lakosok nagy része a Dunántúlra próbált menekülni, akár gyalog is, mert féltek a bombázásoktól és remélték, hogy a Vörös Hadsereg megáll a Tiszánál vagy a Dunánál. Az orosz bombák kisebbek, de hangosbbak voltak, mint az amerikaiak. (35:06) Debrecen ostroma 1944 szeptemberében kezdődött. Amikor a németek már tudták, hogy nem tarthatják tovább a várost, felgyújtották az élelmiszerkészletek nagy részét, nehogy az oroszok megkaparintsák, de ezzel a civil lakosságot hozták még rosszabb helyzetbe. (36:10) A háború után nem rendeződtek a viszonyok. A jegyrendszer miatt a lakosság nyomorgott. Sokakat internáltak, a "csőcselék" elvette a tehetősebektől a lakásukat, vagyonukat. (39:02) Mivel az interjúalany családja a jómódúak közé tartozott, féltek, hogy őket is internálják, de végül szerencsésen megúszták. Elmondja, hogy a család barátaitól informálódtak a Hortobágyra internáltak helyzetéről. A család nehéz helyzetbe került azért is, mivel az egyik rokon nyugatra disszidált. Szinte senkit sem vettek fel az egyetemre, jó munkahelyekre "osztályidegenség" miatt. (45:18)