Az interjúalany beszél gyermekkoráról, oktatásáról (0:18), majd arról, hogyan befolyásolta a háború az oktatását (3:05). Rátér Győr különböző bombázásaira (5:38), majd a lakosságot ért megszorításokra (11:02). Szól ifjúságáról, a leventemozgalomról, valamint arról, amikor a leventék képzését átvették a hungaristák (12:10). Szól a háború után látott pusztításról és az életkörülményekről (16:50). Rátér arra, hogy miért kellett pirosra változtatni a zöld ballagási szalagot (19:25), majd rátér arra, milyen nehézségek után választotta az állatorvosi pályát, és miként kontraszelektált a rendszer (21:55). Szól arról, hogy miként érettségizett, és hogyan teltek a nyarak az egyetemen (21:28). Beszél arról, hogy a dekorációs bizottságban "bújt el" az egyetemen, mert az mentes volt az ideológiai vitáktól (24:35), valamint arról, hogy mik jellemezték az 1950-es évek kultúráját, és miben hozott enyhülést Nagy Imre miniszterelnöksége (27:05). Szól arról, hogy milyen olcsó és széles körben elérhető volt a kultúra (30:30). Elbeszéli 1956-ot illető emlékeit, és azt, hogy ráküldtek egy pártembert, hogy "megnevelje" (34:40). Végül arról szól, hogy a párt mennyire szólt bele az emberek életébe (41:10).

Az interjúalany beszél a pályaválasztásról, tanulmányairól (0:44), letartóztatásáról (6:56), az Andrássy út 60. celláiról, a foglyokkal való bánásmódról (11:07), Kistarcsára történő internálásáról (16:30), az itt működő „teológiai főiskoláról”, és a táborbeli mindennapokról (24:53). Beszámol arról, hogy azért nem szabadult, mert a beszervezési ajánlatot visszautasította (32:03), szabadulásáról (35:32). Mesél öccséről, Brusznyai Árpádról, annak tanítási módszereiről (36:00), az 1956-os forradalomban játszott szerepéről, elítéléséről, Pap János Kádár Jánoshoz intézett kérvényéről, melyben kérte, ítéljék halálra Brusznyait (39:43).

Az interjúalany beszél a háborúban töltött gyermekkoráról, a vele találkozó orosz katonák kedvességéről (0:10), majd arról, hogy apját viszont elvitték málenkij robotra (3:10). Szól arról, hogy a háború egy szakaszában zabrálások és fosztogatások kezdődtek a polgári lakosság körében is. Mivel lakásukat bombatalálat érte, lejjebb költöztek, egy elhagyott zsidó tulajdonba, majd leköltöztek vidékre (4:02). Beszél a Leányfalun töltött időről és arról, hogyan semmisült meg a babaháza az egyik támadásban (8:00). Visszatérhettek Budapestre, de rögtön kaptak társbérlőt is (10:00). Szól a szétlőtt Budapest közlekedéséről, a csónakokról és a pontonhídról (11:11). Szól beiskolázásáról és arról, hogy rögtön úttörő lett, ahol jó barátságba keveredett a csoportvezetővel, Rákosi Tamarával, aki Rákosi Mátyás rokona volt (12:52). Szól arról, hogy Rákosinak minden örs, szövetkezet és más csoport ajándékokat adott a születésnapján, amit kiállítottak a Népművészeti Múzeumban (17:20). Beszél az úttörőmozgalom különböző szervezeteiről, az úttörővasútról, úttörőrendőrségről (18:50). Elmeséli, hogy a Sztálin halálára rendelt néma csendben majdnem elnevették magukat. Édesapja bekerült az egyik minisztériumba, ezért sok kiváltságban részesülhettek és pl. külön boltba járhattak vásárolni (21:42). Beszél akkori külföldi utazásáról, és arról, hogy Rajk újratemetése olyan felzúdulást keltett a határon is, hogy bármit be lehetett hozni elvámolás nélkül (24:15). Szól 1956-os emlékeiről. Az első tüntetésekre ő is kiment megnézni és szétvált a húgától. Otthon sokáig várták a húgát, ő pedig gyorsan lefeküdt, mert kezdett rájönni, hogy ebből baj is lehet (28:55). Szól arról, hogy ismét sorban kellett állni az élelemért, és az egyik pesti srác belelőtt a sorba. Ezért elítéli, ha az 1956-os hős gyerekeket emlegetik (38:10). Végül november 4-éről beszél és Mindszenty József rádióüzenetéről, amiben a földrendszer visszaalakításáról hallotta beszélni. Ekkor arra a következtetésre jutott, hogy a forradalom mindenképp elbukik (39:20).