Az interjúalany a gyerekkori lakhatási körülményeiről és családtagjairól beszél(0:07). A háború alatt a német megszállás közben nem érték a családot atrocitások, sőt a gyerekek sokszor cukrot is kaptak a német katonáktól(0:54). Visszaemlékezik a szőnyegbombázásra, valamint arra is, hogy 1942-ben az édesapját behívták katonának. Édesanyja 3 gyerekkel maradt hátra(2:23). 1943 tavaszán jött haza a frontról, a Don-kanyarról, mert aknaszilánk érte(3:19). A német kivonulás után jöttek a partizánok, majd pedig az oroszok - de ők sem bántottak senkit(4:40).1948-49-ben végzett az iskolában, továbbtanulnia nem lehetett. Így napszámba járt kapálni(5:58). Az interjúalany a háború előtti uradalmi viszonyokról, munkákról mesél(6:54). Majd pedig a szovjet megszállással kapcsolatos személyes tapasztalatait meséli el - úgy emlékszik vissza, hogy a szovjetek szerették, tisztelték a szegény embereket(8:58). A háború alatt a ház helyén sáncokat ástak a katyusák számára, valamint az interjúalany a környék anyagi veszteségeiről is mesél(13:10) A háború után elkezdődött az élet, épült az ország, ennek ellenére a Rákosi rendszert nagyon nehezen élték meg(14:35). Csatári Miklósné a beszolgáltatásról és annak menetéről mesél(15:27). Népnevelő munkákat is kellett végezniük, melynek keretében különböző mezőgazdasági szerződéseket kötöttek(16:36). A Rákosi korszak mezőgazdasági programjának teljesítéséről és annak körülményeiről mesél(18:44).A karhatalmi terrorból annyira nem érzékeltek semmit, mert az ÁVÓ-sok Tatabányán tevékenykedtek. De az '56-osok elleni megtorlásokról tudott. Az ő családja nem vett részt sem a fegyveres, sem a fegyvertelen ellenállásban(20:47).A csaldájában is voltak ÁVÓ-sok, de nem otthon "dolgoztak"(22:48). Az egyik ÁVÓ-s testvére hazakerült, majd nemsokára egy balaesetben meghalt, a másik pedig szolgálat alatt halt meg(24:08). A forradalom ideje alatt Kocson nem voltak nagyobb fegyveres megmozdulások. Az interjúalany ezzel kapcsolatban mesél el néhány történetet. A család inkább meghúzta magát(25:37). A budapestre rendelt egyik ÁVÓ-s testvére részt vett a Rádió épületének védelmében. Erről és más '56-os eseményekről hallhatunk történeteket(27:46).A Kádári éra elviselhetőbb volt. Könnyebben lehetett kölcsönhöz, földhöz stb-hez jutni(30:00).A Kocs környéki 3 TSZ egyesült, erről beszél az interjúalany(31:10).Nagyon sajnálja, hogy ezt a jól működő TSZ-t megszüntették a rendszerváltoztatás után(32:46).Csatári Miklósné a család TSZ-be való belépéséről mesél( 33:54).A faluban voltak kulákok, néhányukat jobban elmarasztalták, néhányukat kevésbé(37:04).

0:00 családi háttér, beszél a nagyszülei családjáról is, a nagyapja volt katona az első világháborúban, gyerekként megélte a front átvonulását 1944 novemberében, kifosztják a házukat 12:57 az első tavasszal nem tudtak rendesen szántani-vetni, mert az állatokat elvitte a szovjet hadsereg, szerszámhiány is volt 16:51 volt beszolgáltatás, a kenyeret viszont jegyre adták, gyerekként hajnalban kelt, hogy bemenjen a városba kenyérért sorba állni, 1953-ig tartott ez, Nagy Imre kormánya alatt eltörlik 19:40 az édesapja kulák létére kapott egy kitüntetést, mesél a disznóvágási engedélyekről, a beszolgáltatásokról, mindent be kellett adni 23:03 Amíg katona volt, akkor lépett be az édesapja a TSZ-be, kényszerrel íratták alá vele a belépési nyilatkozatot, visszaemlékezésében a téeszesítést rosszabbnak tartja, mint a háborút 25:08 1956 kapcsán a kunszentmiklósi eseményekben csak egy alkalommal vett részt, a tüntető tömeg feje fölé lövetett a helyi parancsnok, 29:16 1956 után a parasztság helyzete jobb lett, ő gazdálkodónak készült, de mire leszerelt a katonaságnál, addigra téeszesítették a földet, ugyanakkor volt lehetőség háztájira 32:05 traktorosként dolgozik, párttag nem lesz, ebből néhány alkalommal hátránya származott

Az interjúalany beszél arról, hogy apját a második bécsi döntés idején besorozták, és Máramarosban töltötte szolgálatát, majd 1944-ben a Nyírségbe költöztek (0:07). Mesél arról, hogy édesanyja és nevelőanyja is megmenekült attól, hogy a szovjet katonák megerőszakolják (2:17). Elmeséli, hogy már 1953-ban azt olvasta egy röplapon, hogy a Nyugat segíteni fog (4:16). Beszámol arról, hogy 1953 óta részt vett egy ellenállási mozgalomban (5:50), mesél az 56-os forradalom kezdetéről Debrecenben (7:23), arról, hogyan kísérelte meg a disszidálást, de az ávósok elkapták barátjával együtt, azonban el is engedték őket (9:41). Elmeséli, hogy az ávósnak tett ígéretükhöz híven egy ideig kelet felé mentek, majd ismét elindultak nyugat felé: részletesen beszél a disszidálásukról (13:46), majd arról, hogy barátjával kerestek egy idős embert, akit apjuknak nyilvánítottak, és Linzbe vitték őket, mint családot (22:05). Elmondja, hogy egy magyar internátusban laktak barátjával, és homoszexuálisnak minősítették őket, de végül a nevelőt dobták ki, aki megvádolta őket (25:05). Kitér arra, hogy érettségi után a mainzi egyetemre került (29:41), beszél első magyarországi útjáról (30:58). Megemlíti, hogy utólag tudta meg, hogy be akarták a kádári titkosszolgálatok szervezni (33:35). Beszél arról, hogy a magyar emigráció nagyon megosztott volt, melyet elsősorban az 1945-ös és az 1956-os emigránsok között húzódó törésvonal határozott meg (34:08). Mesél arról, hogy 1957-ben a nevében megjelent egy cikk a Népszabadságban arról, hogy SS-tisztek nevelik az emigránsokat Németországban (37:55).