0:00 családi háttér, gyermekkor 4:52 a Képző-, és Iparművészeti Gimnáziumba járt középiskolába, mesél az itt töltött diákévekről 9:45 a középiskola után először dolgozott, mert nem vették fel egyből, először az esti tagozatra, majd 1961-ben a nappali főiskolába vették fel 11:27 a három T akkoriban is működött, voltak pályázati lehetőségek, de ő nem nyert el egyet sem; mesél a korabeli politikai-kultúrpolitikai vonatkozásokról 15:35 1987-ben kapott egy ajánlatot, hogy három hónap erejéig tanítson a Kisképzőben, de a hónapokból végül évek lettek 16:46 a politika a nyolcvanas évek végén már kevesebb befolyást gyakorolt 18:01 1940-ben született, de édesanyja 1942-ben elhunyt, édesapját pedig behívták katonának, gyermekként szerencsére bombázásokat nem élt át, de a háború utáni élelmiszerhiányról már vannak emlékei 24:12 az ötvenes évek mindennapjaira és családi hangulatára emlékezik vissza 26:20 1956-ban 16 éves volt, csatlakoztak a Bem téri tömeghez, és a Kossuth térre is eljutott, de onnan hazajöttek, mert kollégiumban laktak 32:31 felvetődött a disszidálás gondolata is, de ő itthon maradt 34:12 a kiutazás nyugatra nem volt szabad, először 1971-ben utazott ki Párizsba

Az interjúalany beszél arról, hogy 1956-ban ipari tanuló volt (0:28), azonban az ő története már a forradalom leverése után kezdődött, amikor társaival együtt szervezkedni kezdett a tüntetések márciusi újrakezdéséről (1:08). Elmondja, hogy összeszedték a Mecsekben forradalmárok által otthagyott fegyvereket (3:48). Mesél arról, hogy elsőfokon 14 évre ítélték, azonban másodfokon 10 évre csökkentették a büntetés hosszát (4:32). Kitér arra, hogy nagyapjától elvették a falusi kocsmáját az államosítások idején, édesapja pedig hősi halált halt a második világháborúban (6:55). Beszámol a padlássöprésekről (9:30), elmeséli egy barátja történetét, akinek az édesapját az oroszok lőtték le, és a család múltja miatt kénytelen volt nevet változtatni (10:23). Elmondja, hogy az egyik rabtársát a Horthy-korszakban a feleségével együtt az emberpiacról vitték dolgozni, azonban az így összekuporgatott pénzből tudott venni egy földet, amit a kollektivizálás idején elvettek tőle, és kuláknak nyilvánították (11:45). Mesél a börtönben alakított önképző körről (15:00), arról, hogy miután szabadult, egy nagyrészt börtönviseltek számára fenntartott építőipari vállalatnál helyezkedett el segédmunkásként (16:38). Beszél az 1960-as amnesztia után folytatott éhségsztrájkról, ami azért tört ki, mert sokak szerint nem a megfelelő embereknek adtak amnesztiát (17:44). Beszámol arról, hogy miután kiengedték, havonta kellett jelentkeznie a rendőrségen, és felmerült benne a disszidálás gondolata is, de végül itthon tanult szakmát és leérettségizett (18:48). Felelevenít gyerek- és fiatalkorában származó emlékeket, többek között a Szabad Európa Rádióról (19:46). Rátér arra. hogy a rendszerváltoztatás után először a bíróságra ment az ítélete megsemmisítése végett, majd útlevélért folyamodott (27:15), és kikérte a rá vonatkozó iratokat a Történeti Hivatalból [Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára] (28:42). Kifejti a rendszerváltoztatással kapcsolatos nézeteit, külön hangsúlyt helyezve arra, hogy az emberekben még ma is él a mindenről és mindenkiről gondoskodó állam képe (30:25). Beszél a kárpótlásról, kitüntetéseiről (33:54), végül feleleveníti első börtönben töltött karácsonyához kapcsolódó pozitív emlékét (37:27).

Az interjúalany beszél családjáról, küzdelmes gyermekkoráról, a cigányság életkörülményeiről (0:13). Az 1956-os forradalmat a helyi cigányság szemszögéből mutatja be (9:55). A Kádár-korszak jobb munkalehetőségeiről és életviszonyairól, valamint ezeknek a rendszerváltoztatás óta eltelt évekkel való összehasonlításáról kiemelten beszél (18:21). Később rátér régi cigány szokások bemutatására (27:06).