Az interjúalany 1929-ben született Szekszárdon. Gyermekkorának egy részét itt töltötte, 10 évesen költözött át a család Fadd településre. Édesapja 36 évesen tüdőgyulladásban meghalt. Édesanyja nem házasodott újra. Összesen hárman vannak testvérek. (03:02) Beszél nagyszüleiről. Anyai részről csak nagyanyját ismerte, akivel belsőséges kapcsolata volt. Apai nagyapja molnár volt, mellette szőlőt termesztettek. (09:04) Elemi és polgári iskoláját Faddon végezte. Nem volt pénz arra, hogy továbbtanuljon. Katolikus nevelést kapott. Végül 1944-ben felvették a Királyi Honvédség Híradós Iskolájába, Budapestre. Ekkor még nem látta előre a háború kimenetelét. Őt is a frontra vezényelték és Németország felé vonultatták. Ausztriában találkozott sógorával és több rokonával, sikerült az ő munkaszolgálatos szakaszukhoz szöknie. 800 km-t gyalogolt le, mire májusban amerikai fogságba kerültek. A fogolytáborban együtt volt németekkel és olaszokkal is. Beszél a lágerben uralkodó rossz körülményekről. Szerencsére május közepén már kiengedték a táborból, de haza nem mehettek volna. (17:18) 1945 szeptemberében három társával együtt indult gyalog haza. Passaunál majdnem elfogták őket az amerikaiak, de sikerült megszökniük. Ausztrián is sikerült vonattal átjutnia mindegyik megszállási övezeten. (23:10) Magyarországon azonnal szétválasztották a katonákat (tisztek, tisztesek és közkatonák, 18 év alattiak). Mivel kiskorú volt, őt nem bántották. (24:12) A kommunista hatalomárvétellel megváltoztak az életkörülmények is. Ekkor már katona volt. Beszél a beszolgáltatásokról, padlássöprésekről. Hazament segíteni az aratásra, olyan kevés ételt hagytak csak meg a kommunisták, hogy még az ő repülős szervezete sem bírta a kemény munkát. 1953 után lett csak jobb a helyzet Nagy Imre miniszterelnöksége alatt. (26:20) Repülősként elsősorban a fiatal katonákat oktatta, politikával nem foglalkozott. (28:20) Az 1956-os forradalom alatt Szolnokon szolgált. Távollétében beválasztották a Forradalmi Katonai Tanácsba. Fegyveres harcok nem alakultak ki, később sem vonták felelősségre. Nem akarta megdönteni a Szovjetuniót, hanem a hibákat kijavítva akarta újjáépíteni a szocializmust. A forradalmárokat nagyra becsüli és mélységesen elítéli a Kádár-rezsimet a megtorlások miatt. 1984-ben ment nyugdíjba, ez idő alatt hiába volt magas beosztásban, semmit nem tudott arról, hogy milyen megtorlások voltak, ezekről csak 1989-ben szerzett tudomást. (36:10) Megveti a Kádár-rendszert aljas cselekedetei miatt, de véleménye szerint voltak pozitív eredményei is. Megpróbálták kijavítani a korábban elkövetett hibákat. Szerinte jó volt az ipari és mezőgazdasági fejlesztés, a rokon parasztok jókat mondtak neki a szövetkezeti rendszerről. (42:02) A rendszerváltoztatás legnagyobb hibájának tartja, hogy nem tudott munkahelyeket teremteni és a közbiztonságot garantálni. (42:42)

0:00 családi háttér, gyermekkor, Budapesten dolgozva ismerkedett meg a férjével, egy zsidó családnál volt háztartásbeli 2:43 1943-ban költöztek Lentibe, a helyi uradalomban dolgoztak, a gyermeke korán meghalt 5:25 mesél a háború idejéről 9:46 a szovjet hadsereg tüzérséggel támadta a környéket, ezért mély óvóhelyet kellett ásniuk, de a javaik elégtek a házukat elpusztító tűzben 15:46 ruhájuk híján minden nap ugyanazt viselték egy ideig, úgy gyűjtötték össze a különböző ruhadarabokat, felidézi a háború utáni élelemhiányt 27:27 a fia temetésekor a sírásó nem fogadta el a pénzt, mert az nem ért semmit, felidézi a különböző nációjú katonák érkezését

Az interjúalany beszél a világháborús bombázásokról, az üllői úti olajfinomító talála után esőként eső olajról, valamint arról, hogy édesapja miként mentett meg egy zsidó kislányt a német katonák elől (0:28). Szól arról, hogy Nyugatra menetelük közben hogyan választották szét apjától, és hogyan lőtték le a nyilasok két ismerősét (4:30), valamint arról, hogy Ausztriában hogyan találkoztak újra amerikai hadifogságban lévő édesapjukkal (6:14). Beszél zsidó ismerősei bújtatásáról (8:16), majd arról, hogyan tanult drogistának a háború után (11:20). Szól a Rákosi-rendszer terrorjáról, a szemben lakó főorvos fiának elviteléről (13:00), majd arról, hogy jelentésátadás közben hogyan tartóztatták le férjét (14:35). Férjéről nem tudott semmit, így Budapesten hosszas próbálkozások után bejutott a Fő utcába érdeklődni (18:12). Egy hatalommániás hadbírósági hadnagy irodájába vitték (19:50). Egy megalázó beszélgetés után engedélyeztek neki 10 percet a beszélőn (23:32). Szól arról, hogy a D-tisztek megkeresték, hogy írja alá a válását, és cserébe elhelyezkedést és sok pénzt kap, de nem írta alá(25:05). Elmondja, hogy sok vesződség után könyvelőként tudott elhelyezkedni, ahol az igazgató nagyon jó ember volt, még ebédelni is befizette, mert sejtette, hogy a férje börönben ülhet (27:28). Azt is elmondja, hogy férje régi barátai már nem ismerték meg az utcán, csak miután a férjét kiengedték (28:32). Szól arról is, hogy a férje úgy halt meg, hogy semmit nem mondott a börtönről, valamint arról, hogy a másik négy hasonló sorsú asszony mind aláírta a válást (30:05). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről és lakáshelyzetéről szól (32:50).