Az interjúalany beszél gyermekkoráról, oktatásáról (0:30), majd arról, hogy a II. világháborúban édesapja gazdászati tiszt lett (3:30). Szól Trianon következményeiről és az I. bécsi döntésről, amit édesapja így kommentált: "az a baj, hogy nem azok adják vissza, akik elvették" (5:13). Szól a Pápai Református Kollégium életéről, szervezetéről (6:45), a hazaszeretetre és polgári ízlésre nevelésről (10:00). Beszél a Horthy-korszakról, és arról, hogy Horthy István testesítette meg az ideált a fiatal lányoknak (12:22). Szól arról, hogy a front közeledtével ki akartak menni önkéntes munkára Németországba, ám ehelyett Lengyelországba vitték őket marhavagonban, ahol gyári munkát kellett végezniük. Miután vőlegénye beállt katonának, gyorsan hazaengedték őket (17:30). Szól arról, hogyan élték át korábban a bombázásokat, illetve hogyan viselkedtek az orosz megszállók: bombatölcséreket töltöttek fel könyvekkel, mikor cseresznyét vittek sebesült társaiknak, az egész fát kivágták (20:15). Szól a háború utáni életről, a cserekereskedelemről, inflációról, valamint az egész környékről kezelésre érkező megbecstelenített lányok és asszonyok (24:30). Szól arról, hogy ők maguk hol bújkáltak az oroszok elől (26:18), a háború utáni életkörülményekről, hogy például csak 2 méter anyagot lehetett vásárolni (31:50). Szól Pápa lakosságának menekültekkel való felduzzasztásáról, arról, hogy lakásukból csak a hálót tarthatták meg, de az is tele volt ismerős menekültekkel (35:08), a "fasiszta" könyvek bezúzásáról (39:00), valamint Sulyok Dezsőről és a politikai rendszer megszilárdulásáról (39:50). Elmeséli, hogy az erőszakoskodó oroszok nagyon féltek a tisztjeiktől, valamint azt, hogy a hasonló német katonákat egy pofonnal le lehetett rázni (42:20). Végül az 1950-es évek mindennapjairól, kulturális életéről és az 1956-os forradalomról szól (44:20).

Az interjúalany beszél tanulmányairól, családjáról (1:22), munkája kezdetéről (3:01), második világháborús emlékeiről, az amerikai és szovjet bombázásokról, a front átvonulásáról (3:25). Mesél arról, hogy édesapját majdnem agyonverték a háború után (5:55), megemlíti a jegyrendszert és a beszolgáltatást (6:38), házasságát (7:49), férje TSZ-beli munkáját (8:53). Kifejti rendszerváltoztatással kapcsolatos nézeteit (10:16), valamint 1956-ról szóló véleményét (11:08). Beszél édesapjáról, aki a háború után a falu főbírója volt, és többször is megverték a szovjetek (13:20). Megemlíti az 1940-es évek végének politikai mozgásait, a beszolgáltatást (19:11), Kádár Jánost összehasonlítja Nagy Imrével (20:48), kitér arra, hogy mennyire érezték a német megszállást (22:42), végül arra, hogy mi volt jó a Kádár-korszakban (24:25).

Az interjúalany beszél diákéveiről (0:42), a Horthy-korszakról (2:51), majd rátér a zeneoktatás helyzetére a Rákosi-rendszerben és a Kádár-korszakban (9:47). Szól arról, hogyan osztotta meg Európát a vasfüggöny (12:10), és ez hogyan nehezítette meg a magyar művészek életét (14:26). Szól Kodály Zoltán személyéről és a vele való kapcsolatáról (26:18), és arról, miként segítette az ő pályáját (33:50). Végül a cserkészet eredetéről szól (46:48), és annak helyzetéről a kommunizmus évei alatt (51:11).