Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany 1938-ban született Megyaszón (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). Beszél családjáról. Apja bárói uradalomban volt kertész, testvére nem született. Gyermekkorában sokat játszott a szembeszomszéd zsidó kisfiúval, a szeme láttára hurcolták el a II. világháború végén. A településen 2 hónap alatt vonult át a front. Az orosz katonák kedvesek voltak a gyerekekkel, de a fiatal nőket megerőszakolták. Közel volt Miskolc, hallotta a bombázásokat. (06:26) Az általános iskolát szülőfalujában járta ki. A Sárospataki Református Kollégiumba jelentkezett, de adminisztrációs hibákra hivatkozva nem vették fel, így nem maradt más választása, csak a kohóipari iskola. Ennek elvégzése után a kohómérnöki karra jelentkezett a Miskolci Egyetemere 1956-ban, de csak gépészmérnöknek vették fel. Később át tudott menni kohász szakra. (14:20) Egyetemistaként ismerte meg későbbi feleségét. 2 hét ismeretség után kérte meg a kezét, egy év múlva összeházasodtak. (16:58) Minden egyetemen végzett fiatalt központilag elhelyeztek a munkahelyeken. Az interjúalany elvileg Csepelre került volna, de apósa el tudta intézni, hogy Diósgyőrben maradhasson. Feleségével szövetkezeti lakáshoz jutottak, családot alapítottak, két gyermekük született. Közben a diósgyőri kohóban is haladt felfelé a ranglétrán. Beszél a kohászati termelés menetéről. (27:22) Beszél a kohóban végrehajtott fejlesztésekről. 1985-ig dolgozott a kohóban, majd kereskedelmi vezérigazgató-helyettes lett, ami elsősorban irodai munkával és utazással járt. Szakmájából kifolyólag több helyen, még Indiában is járt. Beszél szakmai tapasztalatairól. (38:36) Munkája miatt járt nyugati országokban, beszél az ott tapasztalt életviszonyokról. (40:04) A kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi pozícióban érte a rendszerváltoztatás, amely olyan változásokat hozott, amelyek a kohót rosszul érintették. Lecsökkent a piac, megszűntek a korábbi kapcsolatok, visszaesett a termelés. A rendszerváltoztatás utáni intézkedések következtében rövid ideig a kohó elsőszámú vezetője is volt, de ekkorra a gyár már kényszerkölcsönökre szorult. Dunaújvárosi kollégáival közösen végül acélértékesítő üzembe is belekezdett. A kohót leállították és szétszedték. (49:32) 1998-ban ment nyugdíjba, de emellett ideiglenesen egy budapesti kohó vezetését is elvállalta. Összesen 33 évet töltött Diósgyőrben. (54:14)

Az interjúalany szól családjáról, származásáról, és arról, hogyan költöztek Pécsre (0:05). Rátér arra, milyen volt a pécsi evangélikus gyülekezet, és arra, hogy náluk tartották a bibliaórákat, ami miatt az állambiztonság is felfigyelt rájuk (5:32). Elmeséli, hogyan váltak lehetetlenné körülményeik, és hogyan költöztek 1951 után évekig keresztül-kasul az országban (8:20). Szól arról, hogyan döbbent bele abba, hogy a rendszer számára nem kívánatosak (12:16). Beszél az 1956-os forradalom kitöréséről, és arról, hogyan szállították az élelmiszert Budapestre (13:26). Szól a megtorlásokról, édesapja és férje börtönbüntetéséről és karrierjük derékba töréséről (15:06). Rátér középfokú oktatására, házasságára, valamint arra, hogy sokat helyezték őket ide-oda az országban (17:56). Elmeséli, miként lehetett mégis tanár, képesítés nélkül, majd azt, hogyan szerzett képesítést (20:22). Beszél arról, hogyan kerültek férje munkája révén Győrbe, és ő hogyan kezdett ott is tanítani, majd lett igazgató (22:56). Végül a rendszerváltoztatásról szól: szavazást kért maga ellen az iskolában, de nem váltották le. Megemlíti az egyházi iskolák újraindítását is (30:44).

0:00 Rákospalotán született, és kilencéves koráig egy családi házban éltek, de a házukat elárverezték, ezért Pestre költöztek 1:10 1939-ben kezdődtek a bajok, mert édesapja zsidó volt, édesanyja keresztény, ezért édesapját kirúgták, az anyagi helyzetük megrendült; iskolába egy zárdaiskolába járt, de át kellett iratkoznia, mert nem bírták fizetni anyagilag 2:36 édesapját elvitték munkaszolgálatra, a lakbért nem tudták fizetni, ezért édesapja szüleihez költöztek el, ahol túlzsúfoltak, ennek ellenére sikerült pályázaton egy kertes házat nyerniük, de pechjükre 1944/45-benbelövést kapott 5:59 a ház pincéjében próbálták átvészelni a város ostromát, a barátját, akibe akkor szerelmes volt, lelőtték, szánkóval húzták haza a testét 9:15 a háború után nagyon keményen kellett küzdeni az élelemért, ő volt az, aki beszerezte az ennivalót, a közeli településre jártak pl. krumpliért, cserélni próbáltak ruhát ételért, melaszt meg szójapogácsát ettek 15:50 később javult egy kicsit a helyzet, teherautóval hoztak krumplit; a kenyérnek nevezett ragacsot osztották, de ahhoz nagyon korán sorba kellett állni, döglött lovat is ettek 18:50 Budapest látványa borzalmas volt a háború után, az elsötétítés volt minden este, később pedig nem volt világítás 21:58 1945. máj. 1.-én lépett fel egy táncelőadáson 23:59 édesapja nem jött haza többet, meghalt a munkaszolgálatban 24:15 kultúrműsorok voltak, a házakban, és az utcákon báloztak 25:06 az édesapja családjából mutatóban sem maradt senki, ezért felszabadulásként élte meg 1945-öt, de a kitelepítésekkor ugyanúgy vagonírozták az embereket, a csoport megszűnik, mert a táncvezetőt is kitelepítik 26:07 az igazgatójukat egyik napról a másikra eltüntették, a színházban Sztálin születésnapjára dekorálni kellett az öltözőt 28:02 volt az MHK (Munkára, Harcra Kész mozgalom), aminek keretében kivezényelték őket a sportpályára sportolni 29:04 1956-ban Békéscsabán voltak, amikor kitört a forradalom, ott látja a pályaudvaron a vörös csillag leszedését, a tömeg Gyulára indult volna kiszabadítani a foglyokat, de ő a férjét lebeszéli erről 30:52 újra kellett kezdenie az életét, sikeresen felépíti a ritmikus sportgimnasztikát, ebből kifolyólag gyakran járt külföldön 32:50 voltak Észak-Koreában, kiutazás előtt jelezték, hogy minden be van drótozva, mesél az ottani rendszerről szerzett tapasztalatairól, voltak üzletek, amelyekben nem volt semmi, ilyen boltok egyébként Moszkvában is voltak