Gyűjteményhez ad

Egy tanítónő visszaemlékezései

2495 megtekintés

Hossz: 00:40:00
Leírás: Az interjúalany beszél korai oktatásáról, és arról, miért döntött úgy, hogy tanítónő lesz (0:05). Beszél arról, hogy milyen bürokratikus nehézségek után került a szarvasi evangélikus tanítókézpőbe (3:00). Szól arról, hogy miként telepítették ki tervezetten őket a közelgő orosz hadsereg elől, és Ausztriába menet hogyan látta életében először, majd hogyan kellett egy géppisztolysorozat elől bújkálniuk (6:20). Ausztriában Linzig jutottak. Elment mellettük egy visszavonuló SS sereg, valaki odakiáltott nekik, hogy miattatok vesztettük el a háborút. Az egyik SS tag erre minden további nélkül főbelőtte azt az embert (10:20). Céljuk az volt, hogy angolszász hadifogságba esnek, és végül valóban az amerikaiakkal találkoztak. Először egy garázsfélében szállásolták el őket, ahol tetvet kaptak, de utána gyorsan javultak a körülményeik és ellátták őket amerikai konzervekkel (12:40). Regisztráció után hazamehettek, ám már laktak a házukban. A beköltözött fiatal pár egy idő után elhagyta a régi házukat. (16:30). Az iskolában gondot jelentett, hogy nem volt otthon korábban, de végül külön kérvénnyel 28 nap alatt elvégezte a 3. osztályt és folytatta tanulmányait. Leírja az internátus és a kézpő elhelyezkedését és mindennapi életét is (18:10). Beszél a háború után divatos olvasástanítási módszerekről, amik nem értek sokat, és végül mindenki visszatért a szótagoló olvasáshoz (24:00). Szól első munkahelyéről, egy baranyai, svábok, sokácok és magyarok lakta faluról, majd elmeséli, miként találkozott férjével és kötött vele házasságot 1952-ben (29:25). Pedagógusi pályájának örömteli és nehéz pillanatairól, gyermekei születéséről is szól (32:10). Végül megemlíti, hogy Kiváló Pedagógus díjat kapott, amit nem az Akadémián vett át, mert 1963-ban éppen Hruscsov elvtársat fogadták az épületben (36:42).
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • A Szovjetunióban folyó kényszermunkáról
  • Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • A társadalom és a gazdaság átalakításáról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Az egyház szerepéről, vallási életről
Interjúalany neve: Miklós Károlyné
Interjúalany lakhelye: Kiskunfélegyháza
Interjúalany született: Szeged, 1928
Interjúalany foglalkozása: tanítónő - nyugdíjas
Felvétel időpontja: 2011. február 17
Felvétel helyszíne: Kiskunfélegyháza

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:40:00
Az interjúalany beszél családjáról, II. világháborús emlékeikről, kitelepítésükről (0:26). Rátér az oktatásra (06:18) és az úttörőmozgalomra (08:22), valamint felidézi a csillebérci táborban töltött tanulmányi jutalomútját (10:15). Szól arról, hogy egy tanulmányi feladat keretében megkeresett egy 1919-es partizánt (14:38), majd az orosz tagozatot írja le (20:05). Beszél a szórakozási lehetőségekről (24:34), az építőtáborokról (29:22), valamint az érettségiről (34:55).
Interjúalany: Ujj Mihályné
Felvétel időpontja: 2010. december 07

Hossz: 00:45:00
Az interjúalany beszélt a két világháború közötti életviszonyokról, mezőgazdaságról, neveltetéséről és pályaválasztásáról (0:24). Később a világháborúkról, az első világháborús hadifogságról való emlékeit osztja meg (14:32). Megemlíti a kényszermunkára hurcolást is (24:18). Beszél a háború utáni újjáépítésről, illetve a szövetkezetesítésről is (25:30, 32:45).
Interjúalany: Gunda Mihályné
Felvétel időpontja: 2010. június 30

Hossz: 00:45:00
Az interjúalany az interjú során elsősorban az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban töltött éveiről mesél, és ennek kapcsán kitér a német és orosz megszállásra, a kommunista ifjúságpolitikára, a háború utáni újjáépítésre valamint az iskola államosítására is. 0:49--iskolai évek, családban bekövetkezett változások 08:55--II. világháború hatása a személyes életére 10:14-- leventemozgalom, cserkészet 16:00--orosz és német bevonulás 18:03-- orosz bevonulás hatása a gimnáziumra 22:00--kényszermunka 36:00--az iskola államosítása 39:13--a korabeli érettségi menete 43:00--pályaválasztás nehézségei
Interjúalany: Drexler Győző
Felvétel időpontja: 2010. június 28