Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany beszél gyerekkoráról, a háborús időkről, iskolaéveiről (0:38), katonai élményeiről, amelyek összekapcsolódnak az 1956-os forradalommal (3:33), a katonaságtól való hazatéréséről (4:54), a Rákosi-korszakbeli mezőgazdasági helyzetről(5:36), nősüléséről (6:05), a falu helyzetéről a Kádár-korszakban, téeszesítésről, mezőgazdaságról (6:37), a rendszerváltoztatás utáni gazdálkodásról (10:29), arról, hogy milyen volt az édesapja nélkül a háború éveiben az élet (12:26), a galamboki második világháborús évekről, a hősök emlékművéről (15:00), az 1956-os falubeli eseményekről, az azt követő megtorlásról (16:47), végül röviden visszatér a katonaságra (20:00).

A Mohácsról származó Scháffer Stefánia megélte a II. világháború borzalmait: (03:10) származásuk miatt kitelepítés, a háborús front mozgása miatt menekülés, bujkálás volt osztályrészük. (05:54) Állandó bizonytalanságban, szorongásban, de az őket körülvevő polgárok, zsidó munkaszolgálatosok, helybéliek emberséges, segítőkész közösségében éltek Nagybajomban, ahová kerültek (07:00, 08:45). A család 1945 januárjában a padlásról jól látható frontvonalak, lövészárkok ellenére, a lövöldözések ellenére a házban maradt, amely óvóhelyként is szolgált másoknak (09:59, 11:19) A harcok során édesanyja súlyos fejsérülést, nővére maradandó kézsérülést, a riportalany arcsérülést szenvedett el. (17:53) A nagykanizsai kórházban ápolták őket, német (!) segítséggel kerültek oda, összesen öten. Emberségesen bántak velük (20:05). Bolgár katonatisztek jóvoltából, szerencsésen jutottak haza Mohácsra (23:40), ám az akkor 16 éves riportalany és 18 éves nővére, Mária végül elvesztették édesanyjukat, aki igen fiatalon, 42 évesen hunyt el (27:31).

1941-ben született, bár nem emlékszik a háborúra, de azt elmondja, hogy az édesapja bevonult a hadseregbe, miközben az otthon maradó család nagyon rosszul élt(0:21). Az interjúalany bátyja közbenjárása kellett ahhoz, hogy a román katonák ne vigyék el a család tehenét, amely a megélhetésüket biztosította. A szovjet-román megszállással és a megélhetésükkel kapcsolatban meséli el a család történeteit(2:05). A faluban nem csak ők, hanem a több család is hasonlóan nehéz helyzetben volt(8:23). A háború után sem lett sokkal jobb a helyzet, mivel a beszolgáltatások nagyon megfogták a családot(8:56).A továbbtanulása a rossz anyagi helyzetük miatt sem volt lehetséges, így csak később, a gyermekei és a munkája mellett tudta elvégezni a 8 osztályt és a boltvezetői iskolát(11:01). Gyermekkorában nem volt tv, stb - így az emberek jobban egymásra voltak utalva, több volt a közös program, főleg az ünnepek alkalmával(14:00).A későbbiekben egy falusi hagyományőrző klubhoz csoporthoz csatlakozott, erről mesél az interjúalany(15:42). Az 1956-os forradalommal kapcsoplatban megjegyzi, hogy Bükszentkereszten egy házat szétlőttek az oroszok, mert ott ellenállókat gyanítottak. De más forradalmi esemény nem történt(16:51).A Kádár korszakban a vendéglátóiparban dolgozott, de megjegyzi, hogy a politika nem avatkozott bele az életébe(18:21).Az életkörülményei sajnos nem voltak elég jók, a politikával nem nagyon foglalkozott - de a gyermekei számára igyekezett minden biztosítani(19:29).A Kádár korszakban vendéglátóipari brigádvezető volt, így többször volt lehetősége a Balatonon üdülni(21:40). A vendéglátóiparról megyjegyzi, hogy szinte semmi szabadideje nem volt, így nagyon örült, amikor a gyerekeivel volt(24:34). A lakosságcseréről: Édesapja meghalt a háborúban, édesanyja pedig nem szerett volna kimenni Szlovákiába - édesanyja szlovák volt, erről mesél el történeteket(25:12).