Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany 1924-ben született Bodméren (Fejér megye). Beszél családjáról, gyermekkoráról. Fiatalon a helyi református lelkésznél szolgált cselédként. Apja megbetegedett, ezért otthon kellett a ház körül dolgoznia. (01:26) Beszél a II. világháború végén az orosz megszállásról. Bujkálniuk, menekülniük kellett, szinte mindenüket elrabolták a szovjet katonák. (03:02) Az interjúalanynak 6 gyermeke született. Legkisebb lánya 17 éves korában meghalt. 14 évig volt tanácstag. (04:26) Az interjúalany katolikus, férje református, de sem ő, sem családja nem vallásos. (06:42) Sokat dolgozott a TSZ-ben: állattenyésztéssel majd kertészkedéssel foglalkozott. (07:32) Beszél a tanácsban végzett munkájáról, a mindennapi életről. (08:28) Elmondja milyenek voltak az életkörülmények a II. világháború után. (09:44) Véleménye szerint a kommunista rendszer jobb volt, mint a jelenlegi. (12:00) Beszél a falusi hagyományokról, ünnepekről. (13:40) Tanács-, szövetkezet- és TSZ-tagként 9 országban járt külföldön. (16:50) Beszél arról, hogyan lett egyre jobb az életszínvonal (mosógép, telefon, TV, gáz). (17:52) Férje bányában dolgozott. (18:40) Beszél a nyaralásokról. (20:34) Beszél az orosz megszállás menetéről. (22:18) Visszaemlékszik, hogy a háború előtt a térségben nagy Esterházy birtok volt. (22:50)

Az interjúalany beszél a háborúban töltött gyermekkoráról, a vele találkozó orosz katonák kedvességéről (0:10), majd arról, hogy apját viszont elvitték málenkij robotra (3:10). Szól arról, hogy a háború egy szakaszában zabrálások és fosztogatások kezdődtek a polgári lakosság körében is. Mivel lakásukat bombatalálat érte, lejjebb költöztek, egy elhagyott zsidó tulajdonba, majd leköltöztek vidékre (4:02). Beszél a Leányfalun töltött időről és arról, hogyan semmisült meg a babaháza az egyik támadásban (8:00). Visszatérhettek Budapestre, de rögtön kaptak társbérlőt is (10:00). Szól a szétlőtt Budapest közlekedéséről, a csónakokról és a pontonhídról (11:11). Szól beiskolázásáról és arról, hogy rögtön úttörő lett, ahol jó barátságba keveredett a csoportvezetővel, Rákosi Tamarával, aki Rákosi Mátyás rokona volt (12:52). Szól arról, hogy Rákosinak minden örs, szövetkezet és más csoport ajándékokat adott a születésnapján, amit kiállítottak a Népművészeti Múzeumban (17:20). Beszél az úttörőmozgalom különböző szervezeteiről, az úttörővasútról, úttörőrendőrségről (18:50). Elmeséli, hogy a Sztálin halálára rendelt néma csendben majdnem elnevették magukat. Édesapja bekerült az egyik minisztériumba, ezért sok kiváltságban részesülhettek és pl. külön boltba járhattak vásárolni (21:42). Beszél akkori külföldi utazásáról, és arról, hogy Rajk újratemetése olyan felzúdulást keltett a határon is, hogy bármit be lehetett hozni elvámolás nélkül (24:15). Szól 1956-os emlékeiről. Az első tüntetésekre ő is kiment megnézni és szétvált a húgától. Otthon sokáig várták a húgát, ő pedig gyorsan lefeküdt, mert kezdett rájönni, hogy ebből baj is lehet (28:55). Szól arról, hogy ismét sorban kellett állni az élelemért, és az egyik pesti srác belelőtt a sorba. Ezért elítéli, ha az 1956-os hős gyerekeket emlegetik (38:10). Végül november 4-éről beszél és Mindszenty József rádióüzenetéről, amiben a földrendszer visszaalakításáról hallotta beszélni. Ekkor arra a következtetésre jutott, hogy a forradalom mindenképp elbukik (39:20).

Beszél a háborúról, bombázásról (3:00-tól), a szovjet bevonulásról, földosztásról, rekvirálásról, helynévváltozásokról, feketevágásról (16:00-tól) és az 50-es évekről, a TSZ-ről és az abban folyó munkáról (23:00-tól).