Leírás: Az interjúalany beszél családjáról, budapesti és leányfalusi gyökereiről (0:20), majd rátér a háború utáni Budapestre, a megszaporodott foghíjtelkekre és a patkányokra (1:08). Szól osztályfőnökéről is, aki kiváló pedagógus volt, és aki egy akna szétszerelése közben vesztette el a lábát a háború után (3:22). Beszél az úttörőmozgalomról, arról, hogy milyen lelkesen vett benne részt, és arról, hogy az indián örs tevékenysége volt az egyik dolog, ami a régi kultúrák tanulmányozása iránt felkeltette érdeklődését (5:18). Szól arról, hogy egy májgyulladás következtében egy időre abbahagyta az úttörő táborokba járást (8:15), valamint arról, hogy nem volt élelmiszerhiány a boltokban (9:30). Beszél 1956-os élményeiről, arról, milyen szépnek tűntek a lövedékek az égen, és arról, hogy leszidták, amiért tizenegyévesen elment otthonról körbenézni a városban (12:10). Arról is szól, hogy a Szabad Európa Rádió olyan híreket terjesztett, hogy ég a Parlament, pedig nem égett. Mindszenty József beszéde nem tetszett neki, mert a földreform visszafordítását már ennyi politikai tapasztalattal is elítélendőnek tartotta (15:25). Az ő környezetében nem hittek abban, hogy a Nyugat segíteni fog (20:10). Szól arról, mikor kezdték el újra az iskolát, milyen gondokat okozott, hogy az orosz helyett németet tanultak egy ideig, valamint arról, hogy mindig tisztelegnie kellett egy rigorózus tornatanárnak (20:35). Beszél arról, hogy érettségi után nem vették fel, mert a korábbi bizonyítványai nem voltak jók. Így besorozták a hadseregbe, ahol úgy tervezte, latint fog fordítani, de hamarosan rájött, hogy ennyire nem különcködhet a honvédségnél (26:40). Beszél arról, milyen büszke volt, hogy a szolgálat után felvették az ELTE latin-magyar szakára, és arról, hogy másodévben a magyart régészetre cserélte (34:25). Szól arról, milyen visszhangja volt az 1968-as eseményeknek az egyetemen, és arról, hogy a bölcsészkar mindig a legfogékonyabb a politikai változásokra (37:00). Szól az Eötvös Collegiumról, a hátránnyal induló, de nagyon tehetséges fiatalok felkutatásáról, és arról, hogy miképp lett ő is szakkollégista (38:55). Végül arról szól, hogyan lehetett a kései Kádár-koszakban megélni régészként (42:10).