Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany azok között a szép, fiatal lányok között volt, akiket 1945. február 13-án elvittek a felvidéki Hetényről, hogy a nyilasok "egészséges, magyar anyákként megőrizzék" őket. Röviden szól családjáról, földjükről, Hetény lakosságáról (0:50), majd rátér arra, hogy miként fogadta a felvidéki magyarság a bécsi döntést (3:10). A háború során német katonákat is elszállásoltak, az oroszok pedig kétszer is elfoglalták a falut (4:30). Szól arról, hogy február 13-án elvitték huszonhárom társával együtt a nyilasok (7:20), és először Érsekújvárra szállították őket, ahol cetliket dobáltak ki az ablakon, ha megtudtak valamit. A szülők összegyűltek tiltakozni, mire az egyiküket agyonlőtték. Szökni is próbáltak, de visszaterelték őket (10:22). Innen a szétlőtt Bécsen át egy német táborba vitték őket (13:05), ahol "önkéntesként" kezelték őket, román, lett, német lányokkal együtt. Katonaruhában jártak és zsoldot kaptak (14:48). Beszél a tábor mindennapi életéről, a propagandáról, a munkákról, vagy arról például, hogyan mentek a fényképészhez (17:45). Szól a háború befejezéséről: egy közeli pajtába vezényelték őket, hogy átvészeljék a háborút (24:40). Beszél a Vöröskereszt segítségéről, megtudták, hol vannak komáromszentpéteri magyarok, így csatlakoztak hozzájuk a hamburgi táborban (28:08). Szól arról, hogyan fogadták őket Hetényben, mikor hazatértek (29:50). Elmeséli, hogyan találkozott kaukázusi orosz katonákkal, még mielőtt elvitték volna (32:02). Szól a szlovák partizánokról(35:00), majd a kitelepítésekről (36:00) és a szövetkezetesítésről (38:00). Szól a katonai szolgálatról, hadifogságáról, és arról, hogy hazatértében összeverekedett egy orosz katonával (43:00). Visszatér a táborban megismert különböző nemzetiségű lányokra (45:00), és felidéz német indulókat, amiket ott kellett megtanulniuk (48:20).

Az interjúalany 1932-ben született Budapesten. A legkorábbi emléke, hogy a szülei beszéltek a közelgő háborúról. Édesapja vegyész volt. Amikor a gyárat át akarták telepíteni Németországba, ő felmondott, így el kellett hagynia a fővárost is, Békés megyébe költöztek. Az első bombázásokat azonban még átélte a család Budapesten. (03:58) Miután leköltöztek Békésbe, 1944 novemberében a Vörös Hadsereg elérte otthonukat. Az első katonák még idősebbek és jóindulatúak voltak. Elmondja, hogy a közelben lévő erdőben létesített lőszerraktárt harcok nélkül szerezték meg az oroszok. Beszél arról, hogy korábban németek szállták meg a falut, de miután a debreceni páncéloscsatában a szovjetek győztek, a Wehrmacht katonák is elmenekültek. (07:10) Két nagybátyja hadifogságba került és Fogsányba vitték őket. Azért nem szállították őket tovább a Szovjetunióba, mert egy korábban náluk elszállásolt német orvos 50 év felettinek nyilvánította őket. (08:40) Az interjúalany egyházi iskolába járt, amelyet 1948-ban államosítottak. Később Egerbe került, ott érettségizett 1950-ben. Először az elektromérnöki szakot jelölte meg, de végül csak az orvosi karra vették fel, Ekkor költözött vissza a család Budapestre. Hiába volt Kispesten családi örökségként házuk, csak a hozzá tartozó melléképületet kaphatták meg, ahol nyomorúságos körülmények között éltek. Telenként a szobában is megfagyott a víz. 6 éven keresztül laktak itt. (13:44) Az 50-es években általános volt a szegénység. Édesanyjának is dolgoznia kellett, az egyetemnek sem volt pénze orvosi köpenyekre. Az egyetemen aktív mozgalmi élet folyt, amelyben az interjúalany is részt vett. Ennek a jó oldala az volt, hogy mély barátságok kötődtek. Az interjúalany jó tanuló volt, állami ösztöndíjban is részesült. Öccsét 1956-ban felvették a villamosmérnöki karra. Egy csereprogram keretében sikerült kijutnia 1 hónapban az NDK-ba, leírja az út részleteit. Az utazás szép élményeket hagyott benne, egyedül Drezdában látta még a szőnyegbombázás borzalmas nyomait. (22:30) 1956 szeptemberében doktorált. A gyáli úti akkori repülős kórházba került. (25:32) 1956. október 1-én hivatalosan katonaállományba vették. Október 23-án beteg volt, így csak később öccsétől értesült a forradalomról. Több katonának behívott orvos a lakosságtól kapott civil ruhát. (31:00) A család új házba kerülhetett, de Budapest '56 után romokban hevert. (32:58) Beszél a kórházi munkáról. A forradalom alatt a műtőjük találatot kapott, így egy ideig akadozott az ellátás. Férjhez ment, a József Attila lakótelepen sikerült nehézkesen lakást szerezniük. 1958 márciusában tudtak beköltözni, egy hétre rá született meg az interjúalany első fia. A szülési szabadság csak 6 hét volt, utána a gyereket bölcsődébe, majd a nagyszülőkhöz kellett vinni. (40:32) A munkahelyén hamar elfogadták, nő létére be tudott illeszkedni a férfi nőgyógyászok közé. 1960-ban tett nőgyógyász szakvizsgát, egy évre rá született második fia. Összesen 21 évet töltött a klinikán, utána nyerte el a János Kórház szülész főorvosi posztját. Innen 12 év után ment nyugdíjba. Beszél a János Kórház szülészeti osztályainak történetéről. (44:04) A rendszerváltoztatással nem foglalkozott. (44:56)

0:00 családi háttér, gyerekkor, Budapesten született, nemesi származású családból származott, 1944-ben a házukból kibombázzák őket, így Alagra költöznek, ott a nagyapja földbirtokán éltek 3:41 Alagot is találat éri, így Kisnémedibe költöznek 6:30 később elkezdődik a család zaklatása, édesanyját behívatják rendszeresen, az általános iskolát Váchartyánban kezdte el 8:58 1950 januárjában el kellett hagyni az otthonukat, szerencsére előre figyelmeztették őket, így nem vitték ki a családot a Hortobágyra, csak külön kéréssel felvételizhetett középiskolába 11:01 1956 szeptemberében kezdte a gimnáziumot, az édesapja októberben tért haza orosz hadifogságból, apját 1946-ban az Andrássy út 60.-ba viszik, majd Baden-Badenbe, Lembergbe, és a Szovjetunióba viszik ki 16:41 részt vettek egy könyvégetésben, és a helyi szobordöntésben, visszaemlékezik a helyi eseményekre 21:00 az egyik tanárukat elvitték, fekete szalagot húztak az emlékére, ezért viszont a kollégisták kollektív büntetést kaptak, de rajta kívül számos embert elvittek 1956 miatt 24:00 édesapja az 1956-os szerepe miatt kiment külföldre, de a családját emiatt éjjelenként zaklatták, ő pedig a származása miatt nem tanulhatott tovább 27:10 1960-ban érettségizett, több helyen próbálkozott gyári munkásként, de nem vették föl, végül televízióképcső-szerelőként alkalmazták, majd irodába kerül, ott azonban csak akkor lehetett előrelépni, ha minden héten háromszor részt vett a szemináriumon 31:04 1966 novemberétől áthelyezik, TB-ügyintézőnek, majd személyzetisnek 33:11 a rendszerváltoztatáskor nyugdíjba megy, a férje viszont ellenzéki politikus lett, a váci Független Kisgazdapárt megalakulásakor mindketten ott voltak 38:25 az önkormányzati választás után kisgazda-kereszténydemokrata polgármestere volt a városnak, a férje kisgazda önkormányzati képviselő volt 40:13 a második választás után elkezdődött a szalámizás, mindenki képviselő és polgármester akart lenni, ekkor a szocialisták nyerik a választásokat, ő pedig listáról kerül be képviselőként