Gyűjteményhez ad

A színház és az opera világa a XX. században

2476 megtekintés

Hossz: 00:39:00
Leírás: Az interjúalany beszél opera és színház karrierjének kezdetéről (0:08), majd arról mi indította erre a pályára, és hogy lett az Opera társulatának tagja (1:30). Szól arról, hogy a Kolozsvári Színház munkatársa lett Erdély visszacsatolása után, s ekkor a magyar kormány mindent a rendelkezésükre bocsátott, valamint szól az erdélyi nemességről, például Bornemissza báróról (5:35). Hozzáteszi, hogy a fiatalok már nem tudnak arisztokratákat játszani a színpadon, mert nem találkoznak velük az életben sem, de régen ez másként volt (8:38). Szól a nemzetiségi feszültségek hiányáról, valamint az 1944-es megnyitóról, amin Hóman Bálint is tiszteletét tette (13:05). Szól arról, hogyan készült szerepeire (15:28), majd arról, hogyan kezdte újra karrierjét Debrecenben. Elmeséli, hogyan csókolta meg a játék közben egyik tanárnője, mikor még statiszta volt (17:36). Szól a szocialista fordulatról és a színházi élet megbénulásáról (21:08), majd arról, hogyan alakult meg és bővült a társulat (24:10). Beszél Soós Imréhez és Mensáros Lászlóhoz fűződő kapcsolatáról, a kettő személyiségéről (27:30). Beszél az 1956-os forradalomról (30:00). Végül kedvenc szerepeiről, nyugdíjba meneteléről és további munkájáról szól (35:00).
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
Interjúalany neve: Bán Elemér
Interjúalany lakhelye: Debrecen
Interjúalany született: Hajdúnánás, 1917
Interjúalany foglalkozása: színművész, operaénekes
Felvétel időpontja: 2010. június 23
Felvétel helyszíne: Debrecen

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:43:00
Az interjúalany beszél családjáról, édesapja megélhetéséről és nagybátyja szocialista érzelmeiről (0:10). Beszél a magyarok délvidéki bevonulásáról, a csetnikek (4:55), majd a partizánok elleni harcokról, illetve az újvidéki razziáról (7:55). Szól arról, hogy esett áldozatául a partizánok elleni razziának egy rokona (11:28), majd arról, hogy 1944-ben Magyarországra jöttek, és később már nem tudtak visszamenni a megtorlás miatt (12:37). Szól arról, hogy az otthon maradottak hogyan szenvedtek a szerbek bosszújától (17:12). Beszél egy német titkosszolgálati tiszttel (22:23), illetve az ideiglenes németpárti lengyel kormány (28:16) tagjaival való ismeretségéről. Végül iskolaéveiről, a különböző nyelvek tanulásáról szól (32:40), illetve a kommunizmus mibenlétét elemzi (38:38).
Interjúalany: Dr. Kiss Gábor
Felvétel időpontja: 2010. október 11

Hossz: 00:39:00
Az interjúalany mesél fiatalkoráról, iskoláiról és a mezőgazdaságban végzett munkáiról, illetve a mezőgazdaságban történt változásokról. Elmeséli, hogy hogyan ismerkedett össze a férjével, és milyen hatása volt az 1956-os eseményeknek a családjára. 0:19--születés, család, hogyan kertültek át Jugoszláviából Magyarországra, iskolája a tanyasi iskolában, illetve a falusi iskolában 8:6--milyen munkákat végzett fiatalkorában, hogyan kapott munkát a tanácsban 14:27--a padlássöprés, a helyi tanács visszaélései, téeszesítés 20:54--hogyan ismerkedik meg a férjével 28:55--hogyan alakult a férje karrierje, milyen hatása volt a forradalomnak a családra
Interjúalany: Vörös Mihályné
Felvétel időpontja: 2010. december 17

Hossz: 00:46:00
Az interjúalany beszél családjáról és oktatásáról a győri internátusban (1:08). Rátér a II. világháború éveire, a várost sújtó járványra és a nyilas uralomra (2:57). Beszél budapesti kollégiumi éveiről (5:35), majd ügyvezető igazgató nagybátyja pereiről, börtönbüntetéséről és internálásáról (07:08). Szól államügyész bátyja meghurcolásáról (9:15). Beszél a Budapestre költözésről (16:37). Feleleveníti a királypuccs eseményeit (21:10), Horthy Miklós szerepét a pesti zsidók megmentésében (24:20), egy ismerőse megmenekülését a mauthauseni táborból (26:55), a német és orosz megszállást (29:43). Beszél az 1950-es évekről és arról, hogyan hatott életükre az 1956-os forradalom (34:50, 43:22), illetve feleleveníti a mosonmagyaróvári sortűz eseményeit is (10:55). Végül a rendszerváltoztatás hatásait elemzi (44:24).
Interjúalany: Istvánffy Miklós
Felvétel időpontja: 2010. november 11