Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany szól gyermekkoráról, édesapja cséplőgépének államosításáról, és arról, hogy korán hozzá kellett szoknia a házi és a kemény munkához is, mert édesapja 1942-ben kiment a frontra (0:20). Szól arról, hogy könyvelői vizsgát tett és a szövetkezetben kezdett dolgozni. Ekkoriban folytak az internálások, ő éppen lekerült a listáról, de rokonait elvitték. A trafikban gyorsan vásárolt nekik cigarettát meg ételt és beadta a vasúti kocsi résein (6:30). Két ávós lerángatta a vonatról, megfenyegették és megjegyezték a nevét. Ezután folyamatosan figyelték és nem hagyták elhelyezkedni. Sőt, a kommunista pártbizottság még bálozás során is nyilvánosan elhagyatta velük a termet (9:08). Szól további elhelyezkedési kísérleteiről, ám egy hónap után a helyi pártbizottság utasítására mindenhonnan kitették (11:20). Levelet írt az országos pártközpontba, akik a megyei pártbizottságot küldték ki kivizsgálni az esetet, de a helyiek nem engedték kiszállni a megyei pártbizottságot és eltussolták az ügyet. Több mint tíz évig nem dolgozhatott, 1952-tól 1963-ig (14:00). Szól családalapításáról is, a lakáshelyzetről, és arról, hogy még az 1960-as években is tulajdonképpen éheztek (20:48). Rátér világháborús emlékeire, arra, hogy kapott repesztalálatot a házuk, illetve arra, hogy az óvóhelyen a német katonák nyugtató gyógyszert osztottak. Később az orosz katonák nagyon megverték a falu orosz tolmácsát, aki egy I. világháborúból itt maradt orosz bácsi volt, akin számonkérték, hogy miért nem tért vissza a Szovjetunióba (24:35). Rátér az orosz katonák értékelésére, az erőszakoskodó, barbár kozákok és a civilizált tisztek közötti különbségre (35:00).

Duray Miklós beszél magáról, családjáról, neveltetéséről (1:12), első magyarországi látogatásáról (3:47), a kisebbségi létről gyerekként, a kitelepítéstől való állandó félelemről (5:07), Trianonról, a Felvidék visszatérésének öröméről, és az erre adott csehszlovák reakcióról, a magyarok üldöztetéséről, jogokból való kizárásáról, a magyarok „széttelepítéséről” a Szudéta-vidékre (7:03), a magyar-szlovák lakosságcseréről (11:52). Elmesél egy történetet egy családról, amely nem települt át végül Magyarországra (15:06), mesél a prágai tavaszról (19:28), politikai szocializációjáról (23:22), arról, hogyan emlékezett meg az ’56-os forradalom leveréséről (25:34), a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának megalakításáról, börtönbe kerülésének körülményeiről (27:41), szabadulása utáni helyzetéről, amerikai ösztöndíjáról (37:51), a kommunista rendszer bukásáról, és a rendszer különböző struktúráinak átmentéséről (41:53).

Az interjúalany beszélt a család felmenőiről, anyagi helyzetéről, a háború utáni kitelepítésről, illetve szólt a férje és édesapja katonaélményeiről is. Ezt követően a saját kitelepítésük történetét részletezi. Végül arról beszélt, hogy hogyan sikerült a kitelepítés után talpra állniuk. 0:19--családja, nagyapja katonai szolgálata az I. világháborúban, milyen volt az élet a két háború között; 8:13--házassága, emlékei a II. világháborúról, apja katonai szolgálata, hogyan zajlott a svábok kitelepítése, kik kerültek a helyükre; 18:12--hogyan sikerült az édesapjának megmenekülnie az oroszok támadása elől; 23:26--mi fogadta a katonaságtól hazatérő apját és férjét otthon; 26:17--hogyan zajlottak a kitelepítések, mihez kezdtek, miután mindenüket elvesztették, hogyan szóródott szét a családjuk, miért nem kellett végül elmenniük a kitelepítettekkel; 37:0--hogyan tudták újrakezdeni az életüket, miután hazatértek; 42:30--gyermeke születése és apja hazatérése a hadifogságból