Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany mesél árvaságáról, a II. világháborúval és a svábok kitelepítésével kapcsolatos emlékeiről és katonaéveiről. Elmondja, hogy milyen nehézségek árán sikerült továbbtanulnia és gépészmérnöki diplomát szereznie. Szól az Erzsébetvárosi Hadigondozottak Egyesületének tagjaként és elnökeként végzett tevékenységéről is. 0:27--születés, család, ki nevelte fel árvaságában, milyen volt az árva sors; 5:56--emlékei a II. világháborúról, milyen balesetek érték a gyermekeket a háború után hátramaradt lőszerek miatt, milyen nélkülözéseket kellett szenvedniük, milyen volt a háború utáni újrakezdés; 9:40--milyenek voltak az életkörülmények falun (fűtés, tisztálkodás); 11:25--milyen volt a II. világháború és a háború utáni világ; 18:22--milyen volt az oktatás a háború alatt, és hol tanult tovább a háború után, majd hol talált munkát ezt követően, hogyan lesz a svábok kitelepítése miatt teljesen árva; 21:38--mi történt a kitelepített sváb rokonaival; 28:59--katonai szolgálata; 32:57--emlékei az 1956-os eseményekről; 37:38--mit csinált a leszerelés után, hogyan tanult tovább az egyetemen a munka mellett; 38:25--az Erzsébetvárosi Hadigondozottak Egyesületének tagjaként és elnökeként kifejtett tevékenysége

Az interjúalany egy kislány szemszögéből meséli el elhurcolásának történetét: a kitelepítés éjszakáját(0:19),a marhavagonbani utazástól elkínzott deportáltak brutális fogadtatásról, amikor elhangzik az interjú címéül választott mondat: „Itt mindenkinek dolgozni kell addig míg bele nem döglik!”(2:45) azt, hogy mint 16 éves szerelmes lány,gyermekként mit tartott fontosnak magával vinni a lágerbe(8.09). Képet kapunk a lágerviszonyokról, a hodálybeli mindennapi életről, az őrség foglyokkal szembeni bánásmódjáról(9:24). Részletesen mesél a munkakörülményekről (silózás, rizsföldek, megerőltető fizikai munka kalóriaszegény táplálkozás mellett szélsőséges időjárási körülmények között)(11:40), a teljesítendő normákról, a fizetségről, a munkaképtelenek sorsáról, azokról, akik belehaltak a megpróbáltatásokba. Ennek kapcsán szól a higiéniáról és az orvosi ellátásról is(20:27).Beszél a hodálybéli együttélés körülményeiről (a zaj, a tömeg, a bűz, stb...) és az őrökről is(28:30). Egyetlen szép élményeként elmeséli a deportált kisgyermekekkel való törődését, akiknek tanítgatása révén készül fel későbbi édesanyai szerepére(35:32). Az interjú utolsó része a kiszabadulás körülményeiről és a szabad életbe való visszailleszkedés nehézségeiről szól(39:52). 1990-ig a férjén kívül soha, sehol, senkinek, még gyermekeinek sem mert beszélni a vele történtekről(44:35).

Az interjúalany mesél az általa befutott tudományos karrierről, oktatói és tudományos tevékenységéről. Elmondja, hogy hogyan élték meg Kárpátalján a II. világháborút, az azt követő időszakot, illetve az 1956-os forradalmat és annak leverését. Szól családja Magyarországra történő átköltözéséről, a zsidók és az egyes felekezetek kárpátaljai sorsáról. 0:15--születése, családja, hogyan jutott be az Ungvári Állami Egyetemre; 2:29--házassága, családja, Magyarországra költözésük; 3:53--tevékenysége a Kárpátaljai Alapítvány elnökeként, hogyan élnek a kárpátaljai magyarok; 5:29--magyarországi tudományos és oktatói tevékenysége; 9:15--milyen tudományos tevékenységet folytat manapság; 11:0--hogyan élték meg Kárpátalján az 1956-os forradalmat, emlékei a szovjet csapatok Magyarországra való bevonulásáról; 22:38--véleménye a rendszerváltoztatásról; 24:3--Kárpátalja orosz megszállása, hogyan érintette ez a helyi lakosokat, a gulágra szállított magyarok sorsa; 30:30--mit tanítottak nekik a helyi magyar iskolákban; 31:33--a zsidók sorsa Kárpátalján; 32.33--az egyes felekezetek sorsa Kárpátalján