Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany 1932-ben született Demjénben (Heves megye). Beszél gyermekkoráról, iskolás éveiről. A II. világháborút szülőfalujában élte át. 1944-ben talált egy gránátot, amely felrobbant kezében és elveszítette két ujját. (01:30) Részletesen beszél a falusi hétköznapokról, munkákról, hagyományokról. 1949-ig nem volt áram. (07:10) Sérülése miatt szülei úgy gondolták, hogy nem lehetne teljes értékű földműves, ezért az Egri Piarista Gimnáziumba íratták. Beszél az iskoláról, a tantárgyakról, arról, hogyan változott meg az oktatás az államosítással. (10:02) Többször kivezényelték a diákokat az utcára, hogy tüntessenek az egyház ellen és a kommunisták mellett. (11:12) Az interjúalany 1952-ben érettségizett, utána kezdett el dolgozni a füzesabonyi gépállomáson: a traktorosok teljesítményét számfejtette. 1955-ben került vissza szülőfalujába VB titkárként (jegyző). (13:06) Elmondja, hogyan zajlottak le az 1956-os események a szülőfalujában. Részt vett a szovjet katonai emlékmű feldöntésében, ezért a forradalom után elveszítette állását. (17:50) Földműveléssel kezdett foglalkozni. A családnak összesen 9 hold földje volt. Részletesen beszél a mezőgazdasági munkákról. (21:26) Édesanyját erőszakkal beléptették a TSZ-be 1958-ban. Mindenüket elvették. (26:36) Elmondja emlékeit a II. világháborúról. Pincébe menekültek a front elől. Az orosz katonák kedvesek voltak a gyerekekkel. Egy szovjet tiszt a front átvonulásáig a családnál szállásolta el magát. (29:08) Az interjúalany részletesen beszél a balesetről, amelyben elveszítette két ujját. (31:30) Elmondja, milyen volt a lakosság kapcsolata az orosz katonákkal. (35:00) A környéken többen veszítették életüket a fel nem robbant gránátok és egyéb fegyverek miatt. (35:52) A német megszállásból csak annyit érzékelt, hogy néhány katonát elszállásoltak. A német és az orosz katonák is emberségesek voltak. (38:52)

Az interjúalany szól erdélyi születéséről, arról, hogy a szülei nyugatra menekültek, míg ő rokonoknál maradt, majd elmentek érte 1946-ban. Még Erdélyben járta a 3. osztályt, de Petru Groza ígéreteivel ellentétben teljesen román volt az oktatás (0:36). Szól arról, hogy Sopronban megdöbbentette a bombázás pusztítása (3:00). Budapestre került kollégiumba, ahol a háború utáni körülmények között patkányinvázió volt (5:10). Szól a Kisképző akkori tanári gárdájáról (6:55). Elmeséli, hogy miként csapták ki egyik társát azért, mert találtak nála egy Life magazint, majd az úgynevezett MHK-gyakorlatokról szól, ami militarista jellegű testnevelési gyakorlatsorozat volt (9:20). Egyszer megtagadták a gyakorlatok végzését, a tanár pedg térden állva könyörgött, hogy folytassák. Szól egy kollégiumi társukról is, meggyőződéses sztálinista volt, gyanús ügyletekkel, akit 1956-ban beépített provokátorként láttak viszont (12:50). Szól arról, hogy miként élték meg Sztálin halálát (20:32), majd arról, hogy milyen volt a politikai hangulat az 50-es években (21:30). Beszél 1956-os emlékeiről, az írók és művészek társaságáról, Csurka Istvánról, Moldova Györgyről, az október 23-i eseményekről (23:12). Szól arról, hogyan állt be nemzetőrnek a toborzáskor, miként kaptak fegyvereket és hogyan tisztogatták le őket (27:44). Elmeséli, hogyan menekültek el a lezárt iskolaépületből (31:30). Beszél arról, hogyan próbáltak kijutni Budapestről egy barátjával, annak barátnőjével és édesapjával (32:30). Beszél a forradalmi események utáni újrakezdésről, a kirúgásokról, illetve arról, hogyan tartottak nekik kötelező eligazítást az ellenforradalomról (35:15). Szól arról, hogyan telt meg az egyetem KISZ-esekkel, hogyan jelentgették fel a tanárokat a "polgári szellem" miatt, és hogyan tudták a hangadókat kirúgni félévkor (38:04). Beszél végzéséről 1962-ről, Barcsay Jenővel való kapscolatáról, iletve arról, hogyan uralta a képzőművészetet Aradi Nóra, hogyan rágalmazta őket egy cikkben, illetve hogyan fenyegette meg nyíltan Barcsay Jenőt (39:30).

Az interjúalany 1933-ban született Debrecenben. A Piarista Gimnáziumban kezdett el tanulni. Beszél az oktatás menetéről, színvonaláról. (04:20) 1943-ban érezték a diákok a háború közvetlen hatásait. 1944-ben a német megszállás még nem okozott nagy riadalmat, de a bombázások és a szovjet megszállók, már igen. (05:18) A gimnáziumban nem voltak jelei az antiszemitizmusnak, a diákok nem különböztették meg a zsidókat. (06:20) A háború után hamar, 1945 szeptemberére már újraindult az iskola. Jól működött 1948-as államosításáig. Részletesen beszél a gimnáziumról. (12:04) Az interjúalany cserkész volt. (13:50) Az államosítás előtt 1-2 tantárgyat kivéve mindent papok oktattak, a légkör jó volt. Beszél a kollégiumi életről. A tandíj minimális volt és sokan ez alól is mentességet kaptak. (18:04) Elmondja, milyen közösségépítő tevékenységek voltak a gimnáziumban: énekkar, sport. A cserkészetet 1948-ban megszüntették. (19:30) Részletesen beszél a cserkészetről. (21:48) Beszél a Horthy-korszak és a koalíciós időszak alatti diákoknak szóló sajtótermékekről. (22:48) Elmondja, hogyan élte át a II. világháború alatti bombázásokat. (26:34) Összehasonlítja a német és orosz megszállást. Az orosz sokkal keményebb, embertelenebb volt, sokakat elhurcoltak. (32:12) Beszél a megszálló szovjetekkel kapcsolatos személyes rossz élményeiről: gyilkosságokról, rablásokról. (34:40) Az oroszokat először a piarista gimnáziumban helyezték el, majd családokhoz szállásolták be őket. Mindenhol hatalmas mocskot hagytak maguk után. (35:46) Beszél a romeltakarításról, az újjáépítésről. (38:20) Beszél az iskola 1948-as államosításáról. A gyerekeket meglepetésként érte iskolájuk megszüntetése. A piarista tanárokat kirúgták, helyükre több tudatlan rossz tanár is került. (43:42) Beszél a Rákosi-korszak iskolai besúgó rendszeréről. Osztálytársai között is volt egy "tégla". (42:46)