Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany beszél tanulmányairól (0:29), arról, hogy tanulmányai elvégzése után főagronómusként dolgozott, majd TSZ-elnök lett (3:14). Mesél német származásáról (7:44), a cserkészmozgalommal kapcsolatos emlékeiről (10:55), az 1956.-os forradalom közvetlen előzményeiről, és az október 23-i eseményekről (21:07), a kistarcsai politikai foglyok kiszabadításáról, debreceni hazatéréséről (26:58), valamint arról, hogy nem gondolt komolyan a disszidálásra (32:54). Beszámol arról, hogy diploma után neki is agitálni kellett a falvakban a TSZ-be való belépésért (35:22), valamint kitér a TSZ-ek működésére (37:56), és megfogalmazza véleményét a mai fiatalok helyzetével kapcsolatban (39:24).

A riportalany beszél gyermekkoráról (1:23-ig), a II. világháború életére gyakorolt hatásáról (3:20-ig). Szól arról, hogy 1949-től rendőrként dolgozott 1955-ig, bemutatja, hogy a karrierje hogyan ívelt felfelé, majd tört ketté (11:56-ig). Leszerelése után a szovjet felügyelet alatt álló mecseki uránbányánál kezdett dolgozni. Szól a korai időszak munkakörülményeiről (19:35-ig). Beszél az uránbányászok életkörülményeiről és a munkájukról az 1960-as és 1970-es években (22:59-ig). Mesél arról, hogy az iparosodás miként alakította át a lakóhelyét (25:16-ig). Szól a biztonsági- és munkakörülmények változásáról (31:00-ig). Végezetül megemlíti, miként gondol vissza a rendszerváltoztatásra (31:50-ig).

Az interjúalany 1932-ben született Budapesten. A legkorábbi emléke, hogy a szülei beszéltek a közelgő háborúról. Édesapja vegyész volt. Amikor a gyárat át akarták telepíteni Németországba, ő felmondott, így el kellett hagynia a fővárost is, Békés megyébe költöztek. Az első bombázásokat azonban még átélte a család Budapesten. (03:58) Miután leköltöztek Békésbe, 1944 novemberében a Vörös Hadsereg elérte otthonukat. Az első katonák még idősebbek és jóindulatúak voltak. Elmondja, hogy a közelben lévő erdőben létesített lőszerraktárt harcok nélkül szerezték meg az oroszok. Beszél arról, hogy korábban németek szállták meg a falut, de miután a debreceni páncéloscsatában a szovjetek győztek, a Wehrmacht katonák is elmenekültek. (07:10) Két nagybátyja hadifogságba került és Fogsányba vitték őket. Azért nem szállították őket tovább a Szovjetunióba, mert egy korábban náluk elszállásolt német orvos 50 év felettinek nyilvánította őket. (08:40) Az interjúalany egyházi iskolába járt, amelyet 1948-ban államosítottak. Később Egerbe került, ott érettségizett 1950-ben. Először az elektromérnöki szakot jelölte meg, de végül csak az orvosi karra vették fel, Ekkor költözött vissza a család Budapestre. Hiába volt Kispesten családi örökségként házuk, csak a hozzá tartozó melléképületet kaphatták meg, ahol nyomorúságos körülmények között éltek. Telenként a szobában is megfagyott a víz. 6 éven keresztül laktak itt. (13:44) Az 50-es években általános volt a szegénység. Édesanyjának is dolgoznia kellett, az egyetemnek sem volt pénze orvosi köpenyekre. Az egyetemen aktív mozgalmi élet folyt, amelyben az interjúalany is részt vett. Ennek a jó oldala az volt, hogy mély barátságok kötődtek. Az interjúalany jó tanuló volt, állami ösztöndíjban is részesült. Öccsét 1956-ban felvették a villamosmérnöki karra. Egy csereprogram keretében sikerült kijutnia 1 hónapban az NDK-ba, leírja az út részleteit. Az utazás szép élményeket hagyott benne, egyedül Drezdában látta még a szőnyegbombázás borzalmas nyomait. (22:30) 1956 szeptemberében doktorált. A gyáli úti akkori repülős kórházba került. (25:32) 1956. október 1-én hivatalosan katonaállományba vették. Október 23-án beteg volt, így csak később öccsétől értesült a forradalomról. Több katonának behívott orvos a lakosságtól kapott civil ruhát. (31:00) A család új házba kerülhetett, de Budapest '56 után romokban hevert. (32:58) Beszél a kórházi munkáról. A forradalom alatt a műtőjük találatot kapott, így egy ideig akadozott az ellátás. Férjhez ment, a József Attila lakótelepen sikerült nehézkesen lakást szerezniük. 1958 márciusában tudtak beköltözni, egy hétre rá született meg az interjúalany első fia. A szülési szabadság csak 6 hét volt, utána a gyereket bölcsődébe, majd a nagyszülőkhöz kellett vinni. (40:32) A munkahelyén hamar elfogadták, nő létére be tudott illeszkedni a férfi nőgyógyászok közé. 1960-ban tett nőgyógyász szakvizsgát, egy évre rá született második fia. Összesen 21 évet töltött a klinikán, utána nyerte el a János Kórház szülész főorvosi posztját. Innen 12 év után ment nyugdíjba. Beszél a János Kórház szülészeti osztályainak történetéről. (44:04) A rendszerváltoztatással nem foglalkozott. (44:56)