1931-ben Pápán született, elemi és gimnáziumi tanulmányait is Pápán végezte. 1942-től MÁV alkalmazott. Az interjúalany a saját élettörténetén keresztül mutatja be a MÁV-nál végzett munkáját(0:30).1970-ben állomásfőnökhelyettes lett Pápán. Ezt a munkát 10 évig végezte(3:49).1980-ban Celldömölkre került üzemfőnöki pozícióba. Ennek a munkakörnek a jellemzőit mutatja be(5:01).4 év után visszakerült Pápára állomásfőnöknek, ahonnan 1990-ben nyugdíjba vonult(07:58).Születésétől kezdve meghatározta az életét a MÁV(8:24).A pápai református gimnázium büszke tanulója volt. Ezzel kapcsolatban történeteket mesél a tanárokról, a diákokról és az iskola légköréről(10:00).Az interjúalany bemutatja a családját és gyermekkori életkörülményeit(13:37).A második világháború alatt édesapja nem járta meg a frontot(mivel MÁV alkalmazott), de több rokona elesett a keleti hadszíntéren. Az interjúalany a pápai bombázásról is részletesen beszél(16:26).1944 őszén bezárt az iskola, de a rádióban a távoktatást is megszervezték(22:16).Az interjúalany a pápai gettóról és a zsidók bevagonírozásáról is mesél(22:52).Döbrönte Tibor a háború utáni magyar pénzromlásról és az általános gazdasági helyzetről (24:17).Azért iratkozott a református gimnáziumba, hogy majd később a lehető legjobb MÁV dolgozó legyen. A továbbiakban személyes iskolai élményeit adja elő(26:15).Az interjúalany Csoóri Sándor osztálytársa volt, róla hallhatunk pár rövid történetet(30:16).Döbrönte Tibor a MÁV-hoz kerülésének történetét meséli el(32:01).Budapesten volt katona, vasutas távírász képzettségét itt is kamatoztatni tudta(33:11). A Kádár-korszakban is megbecsült dolgozó volt, de igyekezett távol maradni a politikától(35:36).Az interjúalany a "Végrehajtó Bizottság" szerepkörét mutatja be, majd saját kitüntetéseiről, elismeréseiről beszél(37:00). Nagy Imre újratemetésével kapcsolatban egy kisebb zűrbe keveredett(42:34).

Az interjúalany beszél családjáról, budapesti és leányfalusi gyökereiről (0:20), majd rátér a háború utáni Budapestre, a megszaporodott foghíjtelkekre és a patkányokra (1:08). Szól osztályfőnökéről is, aki kiváló pedagógus volt, és aki egy akna szétszerelése közben vesztette el a lábát a háború után (3:22). Beszél az úttörőmozgalomról, arról, hogy milyen lelkesen vett benne részt, és arról, hogy az indián örs tevékenysége volt az egyik dolog, ami a régi kultúrák tanulmányozása iránt felkeltette érdeklődését (5:18). Szól arról, hogy egy májgyulladás következtében egy időre abbahagyta az úttörő táborokba járást (8:15), valamint arról, hogy nem volt élelmiszerhiány a boltokban (9:30). Beszél 1956-os élményeiről, arról, milyen szépnek tűntek a lövedékek az égen, és arról, hogy leszidták, amiért tizenegyévesen elment otthonról körbenézni a városban (12:10). Arról is szól, hogy a Szabad Európa Rádió olyan híreket terjesztett, hogy ég a Parlament, pedig nem égett. Mindszenty József beszéde nem tetszett neki, mert a földreform visszafordítását már ennyi politikai tapasztalattal is elítélendőnek tartotta (15:25). Az ő környezetében nem hittek abban, hogy a Nyugat segíteni fog (20:10). Szól arról, mikor kezdték el újra az iskolát, milyen gondokat okozott, hogy az orosz helyett németet tanultak egy ideig, valamint arról, hogy mindig tisztelegnie kellett egy rigorózus tornatanárnak (20:35). Beszél arról, hogy érettségi után nem vették fel, mert a korábbi bizonyítványai nem voltak jók. Így besorozták a hadseregbe, ahol úgy tervezte, latint fog fordítani, de hamarosan rájött, hogy ennyire nem különcködhet a honvédségnél (26:40). Beszél arról, milyen büszke volt, hogy a szolgálat után felvették az ELTE latin-magyar szakára, és arról, hogy másodévben a magyart régészetre cserélte (34:25). Szól arról, milyen visszhangja volt az 1968-as eseményeknek az egyetemen, és arról, hogy a bölcsészkar mindig a legfogékonyabb a politikai változásokra (37:00). Szól az Eötvös Collegiumról, a hátránnyal induló, de nagyon tehetséges fiatalok felkutatásáról, és arról, hogy miképp lett ő is szakkollégista (38:55). Végül arról szól, hogyan lehetett a kései Kádár-koszakban megélni régészként (42:10).

Az interjúalany beszél arról, hogyan kezdett iskolába járni, hogyan készítette fel édesanyja, és milyen felszereléssel dolgoztak (0:12). Rátér későbbi élményeire, a második osztályra és tanulmányai befejezésére (6:00). Szól a gyakorlóiskoláról (8:48), és arról, hogy a nővér megkérte apját, hogy tandíjmentesség fejében hagyja ott a lányát tanulni, de édesapja nem tudta nélkülözni a lányát a munkából (10:42). Szól arról, hogyan nevelte a nagyanyja, mikor édesapa cselédnek állt (15:00), majd hogyan költöztek egy rokonukhoz (19:00). Beszél II. világháborús emlékeiről, az oroszok előli bújkálásról és a rekvirálásokról (26:20). Szól arról, hogy mennyire próbálta elnyomni a vallást a kommunizmus. Őt is megfigyelték, hogy templomba vitte a gyerekeket, a férjét pedig még a rendőrség is zaklatta (31:40). Végül a rendszerváltoztatásról szól (33:50).