Leírás: Az interjúalany beszél arról, miként döntötték le Sztálin szobrát október 23-án (0:20). Szól arról, hogy a budapesti Központi Munkástanács élén nem fegyverrel, hanem tárgyalással igyekeztek a forradalom vívmányait megőrizni. A szovjetek szemében nagy tekintélye volt a munkástanácsnak, de Kádárék csak arra használták a tárgyalásokat, hogy időközben megerősödjenek (6:05). Szól a munkástanács jelentőségéről (9:15), és arról, hogy annyit bizonyosan elértek, hogy a tárgyalások ideje alatt 200,000 ember elhagyhatta az országot, akik közül jópárat kivégezhettek volna (13:40). Elmondja, hogyan reagált arra, mikor 25. születésnapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték (15:00), valamint azt, hogy miként került a munkástanács élére (16:40). Szól a forradalomról, mint a társadalmi szerveződés legmagasabb szintjéről, és az ezzel járó különleges jogokról (21:00). Szól arról, hogy Kádárék taktikai tárgyalásokat folytattak, a tagok egy részét átállították, a maradékot pedig börtönbe záratták (24:20). Elmondja, milyen kérdésekről tárgyaltak, valamint elemzi Nagy Imre személyiségét is (24:20). Beszél a munkástanács megalakulsááról és letartóztatásuk körülményeiről is (30:15). Szól arról, mivel vádolták és milyen volt a börtön, valamint szól Kennedy elnök szerepéről az amnesztiarendeletben (32:28).é Szól arról, hogy a börtönévek után továbbra is megfigyelték, valamint arról, hogy 1972. október 23-án egy megrendezett balesettel megpróbálták megölni (36:30).