Az interjúalany beszél a háború alatti élelmiszercsempészetről (0:22), a második világháborúval kapcsolatos emlékeiről (8:24), a soproni bombázásokról (11:19), a szovjet megszállásról, és arról, hogy a szovjet katonák hungaristának nézték a bátyját (16:04). Mesél a ’40-es évek elején bevezetett jegyrendszerről (18:35), tanulmányairól (20:37), a kórházak és a szerzetesrendek államosításáról (24:16), a katonaságról (29:12), a németek kitelepítéséről (31:59), arról, hogy a családból kitelepítettekkel milyen volt a kapcsolat (35:39), a nyugati rokonokkal való 1963-as találkozásról (37:13).

Az interjúalany beszél gyerekkoráról, postafőfelügyelő édesapjáról (0:30), majd rátér a cserkészet szerepére (4:10). Szól arról, hogyan telt gyermekkorának egy része Kulcson, ahol többek között a „tejútra menés” játékot játszották (6:15). Elmeséli, miként került hadikórházba a II. világháborúban (8:10). Szól a háború utáni életről és a B-listázásról (12:40), majd visszatér annak körülményeire, hogyan került hadifogságba Asztrahánba, ahol értelmetlen munkákat végeztettek velük (14:40). Szól hazatérésének körülményeiről (17:18), majd szól további életéről, oktatásáról, és arról, hogy nem kapott nyugdíjat, mert annak idején halottnak nyilvánították (18:40). Végül állatorvosi munkájáról és annak elismeréseiről beszél (20:40).

0:00 családi háttér, gyermekkor, a család nővérnek szánta egy gyermekkori fogadalmuk miatt 3:44 mikor Miskolcot megszállták a németek, véget ért a tanítás, ő közben 1944-ben Szatmárnémetiben végezte a tanítóképzőt, 1948-ban öltözött be, két év noviciátus következett 5:05 de 1949 augusztus végén feloszlatták a rendeket Romániában, nem jöhetett haza egyből a magyar állampolgársága miatt 6:08 édesapja mezőgazdaságból próbált megélni, de a beadások és a padlássöprések miatt ez képtelenség volt 7:53 végül elment tanítani, mert kevés volt a pénz a családnak, de először nem alkalmazták a „sötét múltja” miatt 11:03 sok probléma volt azzal is, hogy a saját falujában kezdjen el dolgozni 14:39 a templomba járás nehéz volt számára, meg is feddték érte 19:04 1950-ben vitték el a nővéreket Vállaljról, őt viszont a szülei hetekig bújtatták 21:33 mesél arról, hogy 1945 januárjában a falu lakosságát elvitték a Szovjetunióba, mintegy kétszáz embert, az édesapja is kikerült velük, de szerencséjére csak kilenc hónapot voltak ott 24:00 felidézi a szatmári tanítóképzőn töltött napjait 28:28 a püspök és a vállalji plébánia rajta keresztül tartotta a kapcsolatot 32:31 további történeteket idéz fel a noviciátusból