Az interjúalany beszél családjáról, arról, hogyan utasították ki anyai nagyszüleit a Felvidékről az I. világháború után, majd másfél évig vagonban laktak Miskolctapolcán. A harmincas évek végén visszaköltöztek (0:28). A II. világháború után ismét kitelepítették őket, úgy kellett fehér lepedőben hazaszökniük, hogy a hóban ne vegyék őket észre, hogy a dolgaik egy részét összeszedjék (3:55). Édesapja családjáról, és édesanyjával kötött nem sikerült házasságáról is szól, valamint nagybátyja fiáról, akit szintén édesanyja nevelt (6:30). Beszél ottani gyermekkoráról, a szomszédokról, a játékokról (9:00). Szól arról, miként költöztek Budapestre, mert a nagybátyja felügyelni akart a gyermekére, és már nagyon megalapozta az egzisztenciáját (12:08). Szól 1956-os emlékeiről, ahogy a lövöldözések miatt a pincébe költöztek. A felnőttek néha fel-felmentek és látták a pusztítást és a halottakat. A lakásba is feljártak, hogy befőttet vigyenek le a pincébe (14:14). Keresztapja részt vett a felkelésben, és később disszidált is. A család december közepére visszament Miskolcra (19:52). Szól az oktatás folytatásáról, tanárairól (13:10), valamint az iskolában a vallásos és a kommunista nevelés harcáról, illetve arról, hogy politikáról nem beszéltek otthon soha (28:00). Beszél az iskola sportéletéről, a kirándulásokról, énekkarról (28:00). Beszél arról, hogy került fel Budapestre vendéglátóipari technikumba (32:15), és elmeséli, hogyan fogadták Gomulkát a Ferihegyen, illetve, hogy a lányok sírtak a kollégiumban, amikor hallották Kennedy halálhírét (34:15). Visszatért Miskolcra és a Zrínyi Ilona Gimnáziumba kezdett járni (35:00). Szól a hatvanas évek mindennapi életéről is, ahogy körbeadták az egyetlen farmert az osztályban, vagy ahogy vietnámi estet szerveztek (36:45).

Az interjúalany beszél családja eredetéről, a névváltoztatásról, valamint arról, hogyan telepedtek le Újpesten, ahol édesapja kisiparos volt. Elmeséli, hogy nem nagyon találkozott antiszemitizmussal 1941 előtt, de megvonták tőle a tandíjmentességet a polgári iskolában, mert nem állt fel a himnusz éneklésénél. Szól arról, hogy a nyilasok kényszermunkára vitték egy laktanyába édesapját, majd arról, hogy őket csillagos házba zárták. Először romeltakarítási munkákban segíettek, hogy ne vigyék el őket, de mégis elvitték. Először a téglagyárban dolgoztak, majd Németországba vitték őket. A háború után nehezen kapták vissza lakásukat, mert már laktak benne. Szól arról, hogy milyen munkahelyeken kezdett dolgozni, és arról, hogy ott nem tapasztalt antiszemitizmust, sőt, egy nagyon kedves sváb lánnyal dolgozott együtt. Beszél arról is, hogy járt Izraelben, de nem akart ott letelepedni, de ha fiatalabb korában hallott volna a lehetőségről, lehet, hogy úgy döntött volna. Arról is beszél, hogy bár nem volt sok zsidó barátja, azt elképzelni se tudta volna, hogy keresztényhez menjen hozzá. Végül arról beszél, hogy a rendszerváltoztatás nem hozott különösebb változásokat az életében, és arról, hogy a magyar államtól életjáradékot kap, Németországtól pedig nyugdíjat.

Az interjúalany beszél családjáról, édesapja megélhetéséről és nagybátyja szocialista érzelmeiről (0:10). Beszél a magyarok délvidéki bevonulásáról, a csetnikek (4:55), majd a partizánok elleni harcokról, illetve az újvidéki razziáról (7:55). Szól arról, hogy esett áldozatául a partizánok elleni razziának egy rokona (11:28), majd arról, hogy 1944-ben Magyarországra jöttek, és később már nem tudtak visszamenni a megtorlás miatt (12:37). Szól arról, hogy az otthon maradottak hogyan szenvedtek a szerbek bosszújától (17:12). Beszél egy német titkosszolgálati tiszttel (22:23), illetve az ideiglenes németpárti lengyel kormány (28:16) tagjaival való ismeretségéről. Végül iskolaéveiről, a különböző nyelvek tanulásáról szól (32:40), illetve a kommunizmus mibenlétét elemzi (38:38).