Az interjúalany beszél arról, hogy a II. világháborúban fiatal kora miatt szabadcsapat tag lett, majd a pápai ejtőernyősökhöz csatlakozott (0:10). Kétszer szökött meg orosz fogságból, majd magyar fogságba került, hastífuszt kapott, kórházba került (1:30). Fiatalon kellett szembenéznie a halállal, de túlélte, sőt, hazamehetett és leérettségizett (3:20). Ellenállásban szervezkedett 1945 után, sőt, a Bakonyban elfogták, és megfenyegették, hogy apját elviszik, így hagyta magát elvinni (7:00). Az oroszok először Veszprémben hallgatták ki, ahol nem verték, de nem fűtöttek (8:30). Úgy vallatták, hogy mindig ugyanazt kérdezték, és így kerestek "ellentmondásokat". A bíróság biztosított "tolmácsot", de az sem tudott magyarul, így alig értette meg, hogy 10 év javítótáborra ítélték (10:00). Sopronkőhidán és Lembergen át a Burját-Mongol Köztársaság egyik haláltáborában kötöttek ki az erdőirtási területen. A hegyek közötti nehéz munka után térdig érő vízben kellett hazamenni, az emberek elkezdtek meghalni (13:50). Szól arról, hogy mennyire meglepődött a kenyér grammban való számolása miatt, illetve arról, hogy nagyon megbetegedett (19:45). Az őszi orvosi ellenőrzés során 3/4 invalidusnak nyilvánították és elküldték krumplit szedni. Ő megpróbálta megölni magát egy mérgező növénnyel, de a magyar orvos megmentette (22:08). Majdnem száz nagyon beteg társával együtt tutajon úsztatták egy kórháztáborba, ahol már nagyon hideg volt, a holttesteket pedig farkasoknak adták (27:50). Egy ún. invalid kolóniára szállították ezután, ahol összebarátkozott egy orosszal és a konyhára került dolgozni (32:25). Ezután egy mezőgazdasági táborba került, ahol krumplit szedett egy magyar brigáddal (35:00). Elmesél egy epizódot egy matematikus oroszról, aki meg tudott enni egy vödör nyers krumplit, s a táborparancsnoknak jutalmul még egyet adott neki (37:20). Egy orvosi ellenőrzésnél megállapították, hogy már jól van, így visszakerült az erdőirtásra. Hamarosan megint beteg lett, de most nem akarták kórházba engedni, de végül mégis sikerült (42:15). Végül arról szól, hogy egy pakoló brigádhoz került, és ekkorra már kitanulta, hogyan lehet életben maradni a táborban (47:20).

Az interjúalany beszél a pályaválasztásról, tanulmányairól (0:44), letartóztatásáról (6:56), az Andrássy út 60. celláiról, a foglyokkal való bánásmódról (11:07), Kistarcsára történő internálásáról (16:30), az itt működő „teológiai főiskoláról”, és a táborbeli mindennapokról (24:53). Beszámol arról, hogy azért nem szabadult, mert a beszervezési ajánlatot visszautasította (32:03), szabadulásáról (35:32). Mesél öccséről, Brusznyai Árpádról, annak tanítási módszereiről (36:00), az 1956-os forradalomban játszott szerepéről, elítéléséről, Pap János Kádár Jánoshoz intézett kérvényéről, melyben kérte, ítéljék halálra Brusznyait (39:43).

Az interjúalany beszél tanulmányairól (0:19), a második világháborúról, édesapja szerepéről, hadifogságáról (0:44). Beszámol katonasággal kapcsolatos emlékeiről, ahol az ÁVH-hoz osztották be. Hangsúlyozza, hogy szükséges lenne, hogy a sorozott ávósokat megkülönböztessük a hivatásos állományú „gazemberektől” (1:19). Elmeséli, hogy 1956-os forradalom alatt is felrótták neki, hogy ávós volt (20:13). Beszél a földművelésről, a háború utáni újjáépítésről (22:17), a földosztáskor kapott földről (26:30), munkájáról vasutasként, majd géplakatosként (27:13). Beszámol arról, hogy édesapja nehezen lépett be a TSZ-be (31:24), arról, hogy milyen körülmények között élt a családjával (33:59), végül pedig arról, hogy a Kádár-korszakban mindenkinek volt munkája (34:54).