Az interjúalany beszél családjáról, munkás szüleiről, a pesterzsébeti munkáséletről (0:05). Szól oktatásáról, a szegénységről, tantárgyairól (3:35). Szól szülei átadta református hitről, és arról, hogy ez nem jelentett számára hátrányt a munkásszármazás miatt (5:00). Beszél a Horthy-korszak mindennapjairól, a revíziós gondolatról (8:30). Szól arról, hogy egyetem mellett dolgozott a zsírgyűjtési nyilvántartásnál, és mikor a vasúton hallott a német megszállásról, nem akarta elhinni (11:10). 1944 végén be kellett vonulnia, Budára vitték volna, de a Budakeszi úton megszökött és a húga naphegyi lakásán bújt el (15:42). A földszinten nyilasrazziák voltak, majd németek szállásolták be magukat, úgyhogy a fenti szobában maradt. Januárban egy gránát csapódott be, súlyosan megsebesítve őt. A sziklakórházba szállították a civilek közé, így elkerülte a lelepleződést (18:14). Szól arról, hogyan találkozott az első orosz katonával, aki órákat akart lopni a kórteremben, de csak egyet szerzett, viszont cigarettát osztott (22:50). Szól az orosz megszállásról, az oroszokat összehasonlítja a német katonákkal. Az oroszoktól jobban féltek, de legalább véget vetettek az ostrom víz- és élelmiszerhiányána. Arról is szól, hogy a németek háborús bűneiről csak néhány repülőgépből kidobott szórólap tudósított (24:30). Elmeséli, hogy egy barátjával hogyan fogadtak abban, ha felajánlják az orosz forgalomirányító katonának, hogy igyon velük, otthagyja a posztját. Ez így is történt, de az orosz az asztal alá itta őket (33:00). Szól arról, hogy 1956-ban hogyan értesült az egyetemisták pontjairól (35:40Ö, majd arról, hogyan álltak be az egyetemisták közé, és hogyan vágatták ki a Rákosi-címert a zászlóból (39:00). Szól a Kossuth téri tüntetésről, arról, hogy rájuk oltották a közvilágítást, de újságokból fáklyát készítettek. Szól Nagy Imre szerencsétlen beszédéről is (41:00). Beszél arról, hogy a hírek megérkeztével hogyan indultak el a rádió épülete felé, és hogyan kezdtek skandálni a gyilkos ávóról, aminek korábban a nevét sem merték kiejteni (44:10). Szól arról, hogy másnap látta a tankokat és az ellenállás kialakulását (48:13). Végül 1956-ot értékeli, a bosszúvágy és a fosztogatás teljes hiányáról szól (51:35).

Az interjúalany beszél szüleiről, nagyszüleiről (1:05), arról, hogy nagyapja részt vett az első világháborúban, édesapját viszont nem vitték el a második világháborúban (3:32), a második világháború utáni éltről, apja B-listázásáról (5:33), tanulmányairól és a tanításról (6:41), Pécs kulturális életéről és képzőművészeti pályafutásáról (15:47), a rendszerváltoztatásról (21:28).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, arról, hogy írta felül az otthoni nevelés az iskolai mellébeszélést, valamint arról, hogy mihez hasonlítható a határnyitáskor érzett megkönnyebbülés (0:30). Szól oktatásáról, az ellenzéki körökbe való bekerüléséről, arról, hogyan találkozott nála Stumpf István és Orbán Viktor, és arról, hogy milyen kapcsolata volt a lakitelki találkozó szervezőivel (6:30). Rátér a páneurópai piknik kialakulásának gondolatára, ami a határfigyelő berendezés lekapcsolása után alakult ki (12:24). Szól a piknik politikai jelentőségéről, arról, hogy a múlt bebizonyította, hogy egy ország nem léphet ki a kommunista blokkból, csak egyszerre mind(16:40). Szól a szervezés nehézségeiről, arról, hogy Magyarországon volt a legkevesebb telefonkészülék Európában, így sok pénzt kellett benzinre költeni, valamint arról, hogy nem is igen fogták fel, hogy mit szerveznek (19:00). Beszél a Sopronban megalakult első ellenzéki kerekasztalról, valamint a piknik előkészületeiről és lefolyásáról (22:25). Beszél Németh Miklós és Pozsgay Imre szerepéről, arról, hogy Németh elmondása szerint azért nem avatkoztak be, hogy teszteljék a nemzetközi hangulatot, de öt nap alatt semmelyik fővárosból nem keresték a magyar kormányfőt (26:25). Beszél a saját feladatáról a pikniken, és arról, hogy a több helyszín miatt nehéz volt az események menetéről tájékozódni (30:30). Szól arról, hogy mi lehetett a határnyitás politikai háttere, a szovjet-amerikai megegyezés Európa kettéosztásának megszüntetéséről, és arról, hogy a civil társadalom kezdeményezései valószínűleg csak fel voltak használva erre a célra (37:15). Szól arról is, hogy a rendszerváltoztatás nem váltotta be a reményeket, de precedens sem nagyon volt rá, a spanyol és portugál példák is csak részben alkalmazhatók rá (41:12).