0:00 családi háttér, gyermekkor, édesapja vasutas volt 1:15 Debrecenben élik át a bombázásokat, édesapja vasutasként az állomáson veszélyben volt 3:50 Debrecent elhagyták a front előtt, Budapestre mentek, majd Komárom következett, utána ő munkaszolgálatos levente lett az édesapja vasutas alakulatát kisegítő csapatnál, Ausztriába menekültek, de eljutottak Csehországba is, ott éri őket a szovjet megszállás 7:50 végül június végére értek haza, ott a piaristáknál pótolt évet, és így felfigyeltek rá 10:18 1947-ben érettségizett, utána belépett a piarista rendbe, és tanított, de 1948-ban államosították az iskolát, 1950-ben pedig feloszlatták a szerzetesrendeket 11:42 az államosítás után teológiát tanultak, majd a kispapok felétől megváltak, őt 1953-ban szentelték pappá 14:52 egy dolgozata miatt áthelyezték Érsekvadkertre, elmeséli az ottani plébános élettörténetét és meghurcolását az ötvenes években 20:06 néhány hónap után áthelyezik Nógrádmegyerre, mesél az 1956-os eseményekről 24:45 a következő helye egy budapesti plébániára volt, ott nagyon sokan jártak hittanra, az 1956-os forradalom leverése elleni tiltakozásul 27:08 1961-ben beidézi az ÁVH, megvádolták államellenes szervezkedéssel, ennek a végeredménye az lett, hogy három évre eltiltják a papi működéstől 30:50 egy rádió-televízió szervízhez ment el dolgozni, de ez sem ment könnyen, szereznie kellett papírt, hogy politikailag megbízható 40:55 1964-ben a Vatikán és az állam közötti részleges megállapodás után enyhült a szigor, ezért visszamehetett papnak, közben levizsgázik rádióműszerészetből 49:15 mesél a megfigyelésekről 54:25 1976-ban már tartott három lelkigyakorlatot, ezért ősszel felrendelték, és áthelyezték a budai Szent Imre-plébániára 1:00:40 a Kádár-rendszer válságát nem érezték, még 1983-ban is egy hittan óráját a rendőrség megpróbálta megakadályozni 1:07:35 1986-ban egy spanyol kirándulásról hazaérve hallották, hogy Lékai bíboros meghalt, aki állami temetést kapott, az örökfogadalmat pedig csak 1989-ben tehette le

Az interjúalany beszél családjáról, oktatásáról, az életről a tanyán (0:50). Rátér családalapítására (3:30) és az 1950-es évek nehéz körülményeire (7:00). Szól a II. világháborúról, amiben bátyái és édesapja is részt vettek (8:20, 20:55). Beszél arról, hogyan jöttek be az oroszok 1956-ban és miként élte ezt meg, mint kisgyerek (10:45), majd arról, hogyan szelidültek meg az oroszok, és milyen jó kapcsolatot alakítottak ki velük a Kádár-korszakban (12:52). Beszél arról, hogy őt nem zaklatták vallásos meggyőződésében (12:52), majd lakhelyváltoztatásáról és a megélhetésről (15:35). Kiemelten szól gyermekkorának körülményeiről, a tanya és a falu életkörülményeiről, így például az étkezésről és tartósításról (18:35), a hírekről való tájékozódás változásairól (25:20), vagy a jeles napok megünnepléséről (28:38). Szól még a továbbtanulás és a családalapítás nehézségeiről (30:00), végül pedig a Kádár-korszakot és a rendszerváltoztatás óta eltelt éveket hasonlítja össze (35:30).

Az interjúalany beszél családjáról, tanulóéveiről (1:20), valamint arról, hogy jegyző édesapját üldözték a nyilasok, bújdosnia kellett (3:58). Szól arról, hogy az ott maradt kisnyilasok megalapították a kommunista pártot, így tovább folytatódott édesapja üldöztetése. Bár a népbíróság felmentette, az egészsége ráment az üldöztetésre, nem kapott érte nyugdíjat, és a lakását is elvették (6:35). Szól arról, hogy a megszálló orosz katonák elvették édesapja zsebóráját (11:05), majd arról, hogy édeasnyja rokonai meghaltak a Don-kanyarban (12:50). Szól a zsidók gettóba tömörítéséről és elhurcolásáról (13:12), majd a református kollégium államosításáról, a változásokról, a tandíj eltörléséről és a tanári kar megváltozásáról, valamint a sportéletről (16:10). Szól arról, hogy osztályidegennek számított "népnyúzó jegyző" édesapja miatt, a felvételijét pedig elvágta a párttitkár (28:05). Egy állami gazdaságnál helyezkedett el, ahová katonai szolgálata után nem akarták visszavenni (30:25). Elmeséli, hogy egyszer nem fogadták el az aratási jelentését, mert nem írt bele hazug adatokat a túlteljesítésről (31:58). Szól katonai szolgálatáról, ami épp 1956 október végén ért volna véget, és ahol rádiósként teljesített szolgálatot (36:45). Beszél arról, hogy nem örültek az 1956-os forradalomnak, mert nem szerelhettek le, hanem készültségbe álltak (38:45), valamint arról, hogy el voltak készülve Zalaegerszeg megvédésére, de a szovjet túlerő miatt megadták magukat (41:45). Az ezredparancsnok "árulása" miatt a lakosság megvetette a katonákat (44:35). Visszatért a civil életbe, a textilgyárban helyezkedett el és esti iskolában érettségizett (47:08). Végül arról szól, hogy miként állt ellen a pártba való belépésnek, miként lett üzemvezető, és hogyan működött az üzem (51:02).