Az interjúalany beszél gyermekkoráról, a németek és az oroszok csatározásáról a faluban, valamint arról, hogy kisgyermekként mennyi emléket őrzött meg erről az eseményről (0:00). Szól a háború utáni életről, vagyonuk elvesztéséről, valamint arról, hogy az utolsó pillanatban besorozott édesapját le akarták lőni az oroszok (4:50). Középparasztként élték át a TSZCS-k szervezését. Édesapja azért lépett be, mert a fia orvosi egyetemre járt, és a kirúgásával fenyegettek (7:42). Szól az 1950-es évek mindennapjairól, az egyre nehezülő körülményekről, a lakhatásról és az élelmezésről. Soha nem éheztek, de pénzük egyáltalán nem volt (10:00). Szól az oktatásról, mint egyetlen kitörési pontról, valamint a padlássöprésekről, beszolgáltatásról (14:05). Szól oktatásáról, a tanító délutáni meseolvasásairól, az így átadott kultúráról, valamint a Debreceni Egyetemre való felvételijéről (18:02). Beszél az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeiről, a tanítási szünet bejelentéséről, valamint arról, hogyan számolták a szovjet tankokat rejtekhelyről (22:45). A meglepő külsejű ázsiai szovjet katonákat is közelről látta (27:45).

Az interjúalany beszél arról, hogy hatottak életükre a zsidótörvények, hogyan kerültek a hatvani gettóba (0:18), illetve hogyan fosztották őket ki a csendőrök (3:20). Beszél arról, hogy bekerültek a cukorgyári gyűjtőbe, később bevagonírozták őket, a Kassánál felszálló csendőrök átadták őket a németeknek, miután rájöttek, hogy nincsenek további értékeik (6:10). Szól megérkezésükrőkl, a szüleitől és rokonaitól való szétválasztásról, Auschwitzról (9:10). Szól arról, hogyan vetkőztették le, alázták meg, borotválták le és etették meg őket (12:52). Beszél arról hogy egy időre Krakkó közelébe mentek dolgozni, ahol a zsidó felügyelőtiszt megverte, mert rá volt kényszerítve (19:20). Később visszavitték őket Auschwitzba, ahol megtudták, hogy a rokonaikat már elgázosították (27:15). Szól arról, hogy az SS eladta őket a német hadiipar számára, így az augsburgi Messerschmidt-gyárba mentek dolgozni. Itt már saját ágyuk és edényeik voltak, ihattak bármikor (35:20). 1945 áprilisának elején áttelepítették a gyárat, de ott már nem dolgoztak, hanem földbe ásott bunkerekben laktak (39:22). Itt fenyőtobozt gyűjtöttek fűteni, és itt érte őket egy vasúti kocsiban a felszabadulás. Az amerikai katonák látták el őket, néhányan a hirtelen hozzáférhető élelmiszer miatt halt meg. Később az UNRRA és izraeliek segítették, de nem akart Izraelben letelepedni, hátha él még az édesapja (42:50).

Az interjúalany mesél apja csendőri munkájáról, a II. világháborúról, arról, hogyan befolyásolta családja és személyes sorsát a apja korábbi munkája a Rákosi-rendszerben. Beszél az 1956-os debreceni eseményekben való személyes részévételéről, illetve a szocialista mezőgazdaságban szerzett tapasztalatairól. 0:15--apja, csendőri foglalkozása, bevonulása 1941-ben, Bácska megszállásakor; három náció együttélése Zomborban 4:35--zsidók deportálása 6:08--hogyan menekültek a partizánok elől, hogyan élik meg a háború végét 10:45--édesapja orosz hadifogsága, megmenekülése, bújkálása 11:50--továbbtanulása a debreceni piaristáknál, majd az iskola államosítása, hogyan hat ki ez a tanulmányaira 14:35--továbbtanulását hogyan befolyásolja apja csendőri múltja 0:16--a Rákosi-rendszer működése, hatása a mezőgazdaságra, hogyan érinti a rendszer az apját 19:15--személyes emlékei az ÁVÓ működéséről, tevékenységéről 22:17--hogyan került egyetemre 23:32--1956-ot hogyan éli megy egyetemistaként Debrecenben 29:30--történések november 4-én és utána 33:50--első munkája az egyetem után, a téeszesítés, tapasztalatai a mezőgazdaság átalakításáról 40:00--hogyan lesz végül tanító